Vannak, akik kezükben fakanállal születnek, mint Borcsa, aki ránéz három alapanyagra, majd kitálal belőle hat fogást, mások, mint én, kizárólag a nagykönyv szerint képesek főzni, de úgy, hogy ami nincs otthon, azt kihagyják a kajából. Megint másokat totál hidegen hagy az egész sztori, és leugranak a sarokra valamit enni, reggel, délben, este. 

Nekem úgy hozta az élet, hogy egy teakonyhában is fantasztikus menüsort főző nagymama, egy csodálatos húsételeket készítő apa, egy frenetikus szakács anya után betoppant az élembe a Férfi, aki szakács volt. Férfi aztán balra el, de azóta is imádom a főztjét. Na, hol rúgtam én itt labdába? Sehol! Maximum bepakoltam a mosogatógépet, és letöröltem a konyhapultot. Mondjuk, ők meg ennek örültek, mert mindegyikük iszonyú mennyiségű használt edényt hagyott maga után. 

A sors fintora, hogy a gyerek is lelkesen főz, modern tizenévesként ő már a Tasty videóit küldözgeti át – értsd: vásároljak be – és azokat próbálja meg utánozni. Én meg abban hiszek, hogy az alapoktól kell elindulni – a szakácsok sem a sous-vide technikával ismerkednek először, hanem az alapanyagokkal, a vágástechnikával, az alapszószokkal és a levekkel. 

Na, de, akinek nincs otthon (vagy elérhető közelségben) egy szakácsa, az mit tegyen? Hát, vegyen szakácskönyvet, és kísérletezzen azzal! Persze nincs könnyű helyzetben az ember, mert tényleg fantasztikus színes-szagos könyveket dobnak a piacra, de a szakmai lektorálás sok esetben elmarad, és/vagy a fordítási hibák miatt nem lesz jó a brownie, hol meg egyes lépéseket kihagynak, ami a kezdők számára nagyon bosszantó. Szakácskönyvet tehát úgy kell írni, hogy mindenki megértse. MINDENKI. 

Jöjjenek azok a könyvek, amelyek biztosan sikerre vezetnek – bár én bevezetnék egy fizetős, éjjel-nappal hívható telefonvonalat összetört álmú nőknek és férfiaknak, ahol elmondják, hogy hány perc után nyitható ki a sütő a piskótára, és azt is, hogy a libamájhoz hogyan kell a májból kivágni az ereket, sőt arra is választ adnak, mit lehet csinálni, ha túl sós a leves, és nem áll össze a tészta. Szegény exem az elmúlt sok évben számos ilyen hívást kapott, ezúton is szeretném őt nyilvánosan megkövetni. 

1. Akik a műfaj alapjaira kíváncsiak

Főzőiskola – Alapfok – Na, kérem, ha valaki, hát, Mautner Zsófi tudja, hogy hogyan kell ízletesen főzni. A könyve nem mai darab, 2013-ban jelent meg, és nem is túl „zsófis”, viszont tökéletesen átsegít a nehéz pillanatokon, és az ember nem fogja magát tök hülyének érezni, ha még azt sem tudja, hogy a prézli az a zsemlemorzsa.

2. Akik mindent tudni akarnak a tésztákról

Tobias Pehle és Birgit Andrich neve egyáltalán nem olaszos, ami némiképp meglepő, hisz a Tésztalexikon című könyv szerzői. Mondjuk, Jamie Oliver is angol, és mégis olasz receptekkel ért el világsikereket. A Tésztalexikon pont az a könyv, amit színesnek, szagosnak, jól ajándékozhatónak gondolsz – hozzám is így került –, de meg vagy győződve róla, hogy semmilyen valós infót nem tartalmaz. Ehhez képest a könyv tésztatörténettel, házi receptekkel, olasz borajánlóval és sajtlexikonnal van kiegészítve. A tészta természetes színezésétől a megfelelő burgonyafajta használatáig minden szerepel a könyvben, és minden receptnél ott van, mennyi idő alatt készíthető el, meg az is, hogy mennyibe kerül. 

3. Akik főznének, de nem húst

Steiner Kristóf nem elég, hogy nem szakács, még vegán is! És mégis szakácskönyveket ír, nem is egyet. Én a vega testvérem miatt kértem kölcsön egy barátomtól a könyvet, hogy utána hónapokig nálam maradjon. Kristóf konyhája – Mesés menük (nem csak) vegánoknak című könyv egyrészt jól van megírva, látszik, hogy az összes receptet tökéletesre csiszolták, és bár a kókuszpehelyből készült vegánbacont nem tudtam lenyomni a kamaszom torkán – olyan élvezetes a szöveg, hogy egy háromfogásos ebéd után is képes vagyok nekiállni főzni belőle valamit. A multikulti receptkönyv azoknak jön jól, akik bátran kísérleteznek a konyhában. Zárójelben: én helyenként a tofut fetával vagy hússal helyettesítettem, de a receptek ugyanúgy használhatók maradtak. 

4. Akik szeretnének megtanulni befőzni

Saly Noémi fanyar humorát imádom, az írásait még inkább. A Magyar Konyhában Piros lábos néven fut a rovata, olcsó, évszakokhoz kötődő ételek olvashatók benne – az ő sajátos stílusában megírva. Nem lesz benne semmi avokádó és fleur de sel, viszont sok más finomság igen. Pluszpont a szerzőnek, hogy még azt is odaírja a receptekhez, hogy milyen eszközök kellenek hozzá, így nem éri munka közben meglepetés az embert. A répatál nevű étele meg sem érte az ebédidőt, de, mondjuk, én voltam tán az egyetlen gyerek Magyarországon, aki a répafőzeléket is imádta. Aki birtokolni akarja Salyt – én kifénymásoltam a receptjeit, mert nem szeretek telefont nyomogatva főzni – annak a Spájz című könyve lesz a befutó, már ha hajlandó befőzni. Higgyétek el, befőzni szuperjó, tél közepén napérlelte baracklekvárt nyammogni a világ legjobb dolga, a narancs pedig nemcsak gerezdekre szedve ehető, hanem akár lekvár is főzhető belőle. A málnáról és a szedres-bodzáról nem is beszélve. 

5. Akik sütnének péksüteményt és kenyeret

Nem tudom és nem is akarom kihagyni a sorból Limarát, azaz Tóthné Libor Máriát, aki a kevés magyar gasztroblogger sikertörténetek egyikét tudhatja magáénak. Nem budapesti, nem hamvas húszéves, és még csak nem is menő influencer  – bár azok remélem, ritkán írnak könyveket. Szóval ő Limara, aki megírta a Házi pékek alapkönyvét, amiből mindenki olyan kenyereket és péksüteményeket tud majd sütni, amilyet álmában sem gondolt. Nem viccelek, férjre váró hajadonok legjobb pasifogója lehet ez a könyv, már amennyiben a pasi gerjed a kenyerekre. Na, jó, de melyik rendes pasi nem ölne egy decens kenyérért? 

Ha tehát profin akartok főzni, ezekben a könyvekben biztos, hogy nem fogtok csalódni. 

Zimre Zsuzsa