A fiam viszonylag ritkán olvas, de ha rácsúszik valamire, falja a betűket. Kár, hogy csak ritkán csúszik rá. Ezért aztán kénytelen vagyok kicselezni – méghozzá a képregényekkel. Persze lehet, hogy ütnöm kéne, hogy olvasson, de nálunk tökéletesen bebizonyosodott, hogy a jó példa nem ragadós. Így kerültek a képbe a képregények, amikben nem túl megterhelő a szöveg mennyisége – ó, azt hiszem, eljutottam az anyaságom mélypontjára – és még szórakoztatók is, ráadásul addig se a képernyőt bámulja a kölyök. Csakhogy én a képregény műfaját valahol a Bucó, Szetti, Tacsinál elvesztettem, mire kiderült, hogy itthon is van egy csomó menő képregényrajzoló. 

Egyikük rögtön Lakatos István, akinek december 9-én jelent meg az új képregénye. A Lencsilánnyal írta és rajzolta be magát a magyar képregényszcénába, szegény meg is kapta a „magyar Tim Burton” becenevet, regényei stílusa miatt. Az Alfabéta-díjas szerző Mesék az ágy alól című 96 oldalas könyvébe kisebb képregényeket – mondhatni, novellákat – gyűjtött össze. 

Mesék az ágy alól borító

Felvidéki Miklós Némajátéka négy képregényőrült történetét meséli el, akik megalkotnak együtt egy szuperhőssé avanzsált pantomimest, aki szuperhős-képességének köszönhetően bármilyen tárgyat életre tud kelteni. Ellenfelük, a gonosz műkritikus viszont el tud tüntetni bármilyen tárgyat. A végső finálé természetesen az összecsapásukkal ér véget. A valódi kritikusok szerint a kép viszi el a könyvet, a dramaturgia helyenként biccenős, de kamaszoknak melegen ajánljuk. 

Felvidéki Miklós Némajáték könyvborító

18+-os a Café Postnuclear, a Totalcar kiadványa – ebből biztos lehetsz benne, hogy autó is szerepel a sztoriban. Ebben a történetben a III. világháború utáni rémálomba pillanthatunk be, ahol a radiokativitás miatt már erődökben él a megmaradt emberiség. Őket motoros fosztogató mutánsok, és delejes hatalmú szektavezérek is támadják, így a három főhősnek – egy marcona zsoldosnak, egy 20 éves sztriptíztáncosnőnek, és egy Skoda Feliciának (cabrio) – meg kell védenie őket. Jó kis képregény, és nem kell megijedni a 18+-tól. 

Kihagyhatatlan Csepella Olivér Nyugat+Zombikja, amely három év után készült el, és sok-sok türelmetlen percet okozott az olvasóknak, akik már tűkön ültek, hogy kézbe vehessék a sokoldalas művet. Nem túl szofisztikált címéből könnyen kikövetkeztethető, hogy a nyugatosok és a zombik harcát meséli el, számos irodalmi utalással, jambikus sorokkal, némi szexszel fűszerezve. 

Nyugat+Zombik

Az Iron Lady Arcanum nem fogod elhinni, kinek a sorozata! Naná, hogy a Hosszú-Tosup konglomerátumé. A 28 oldalas füzetben Iron Lady küzd az árnyakkal, akik rettegésbe taszítják Norion lakóit. A Fenomenek egyre fogynak, így a Ladynek kell cselekednie, hogy különleges képességével legyőzze őket. Ajánlatos előfizetni rá – már ha a gyerek vízisport-rajongó, netán Hosszú Katinka-fun. 

Iron Lady könyborító

+1

Nem új – nagyon nem –, de nem szabad kihagyni Art Spiegelman önéletrajzi ihletésű könyvét, a Maust, ami a holokauszttal foglalkozik. Az egerek és macskák főszereplésével megrajzolt mű volt az első, amely Pulitzer-díjat kapott – nem véletlenül. Vidámnak egyáltalán nem vidám, sőt erőteljesen gyomorba boxolós munka, de mára klasszikussá vált, így mindenképp „must have”. 

Zimre Zsuzsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/naumoid