–

Huszonhat napja járok a pszichiátriára. Látogatóként. Huszonhat napból húsz napon át délutánonként. Megyek még. Talán megint huszonhat napot. Vagy többet. A főorvos asszony szerint 2018. őszéig mindennap. Bebaszna…

Szagos. Pff… Persze! Büdös van. Mint a budapesti valamilyen kórház fül-meg-orr- meg gégeosztályán.

A második szintre járok. Az első előtt csak felfordulok. Úgy értem, a lépcsőkanyarban. De van szemem, fülem és orrom is. Az első szinten három kedvencem van. (Semmi bántás, mély fájdalom mindannyiukat nap mint nap látni. Csak talán már kell az embernek önmagát némi iróniával szájba verni, hogy ép ésszel ki is tudjon jönni onnan e v e r y d a y . Mindennap.)

Első szint: A Halálsoron című filmben vagy.

Ő hatvan plusszos lehet. Mindennap köt. Ötpercenként helyezkedik a társalgó egyik-másik foteljába. A huszonhat nap alatt egy centit sem haladt munkájával. Egy óvodányi gyerek sáladagja megkötésének idejét már eltöltötte, de még valahogy nem jutott tovább az első napi látványtól. Szeretem nézni.

Ő valahol harminc és negyven között lehet. Huszonhatból négyszer kaptam rajta, hogy lent a gatya, fent a pelus. De azt is már csak a szentlélek tartja, ahogy mondani szokás. Meghasadok tőle.

Ő húsz vagy harminc lehet. Mindennap szutykos. Más színű szutyokkal. Üres tekintet. Fogalmatlanság. Ilyenkor önt el engem is. Az egyik hétvégén én bementem, ő kijött. Négy óra múlva fogant meg az épület dolgozóinak elméjében, hogy valaki kiszökött. Ordítva vezették vissza. Órákig ordított. Nem csak az első szintet zengte be reszkető hangja.

Második szint: A Viharsziget című filmben vagy.

Zárt osztályon a fiatal, jóképű, szép testű. Dús, fekete haj, hatalmas szemek. De üresek. Változatos programot nyújt. Legelső találkozásunkkor szarral összekent arccal gubbasztotta szemeit a biztonsági üvegén át. Ruhában fürdik. Húgyos pelenkát dobál a szekrényre. Kifejeli a biztonsági üveget. Van, hogy egy szíjjal kötik le. Van, hogy öt is kell hozzá. Van, hogy az udvaron sétálgat, felügyelet nélkül. Mégis mi a szent szarért ne mehetne le az udvarra, vagy onnan ki az utcára önhatalmúlag?! Áh, nem kell rá vigyázni, menjen ki ő is persze, az utcára, szökjön csak el. Hiszen dehogy önésközveszélyes.

Hol a picsában vannak az osztályon a biztonsági őrök? Hogyan történhet ez 2017-ben? Hogy a büdös francba lehet ilyen a pszichiátriai közbiztonság a soproni kórházban?

A portások nem ellenőriznek. Ki- meg bemászkálhatsz, egy büdös kérdést nem kapsz. Nem hogy te nem, aki a huszonhatodik délutánodat töltötted bent látogatóként, de még a karszalagosok sem. Akik pont, hogy nem látogatni vannak bent.

A szutykos lány mellettem ment ki az épületből. Senki meg nem kérdezte, hogy hova igyekszik. A főbejáraton ment ki! De meg lehet ám szökni az udvari dohányzóból is, 360 fokban, a szélrózsa minden irányában. Abból 20 fok a főkapuhoz vezet. Kurva logikus, nem? De ez csak a pszichiátriai betegeknek adatik ám meg, minden más osztály szigorúan ellenőrzött. Hiszen ugyan, mi baj lehet, végül is csak a minap a belvárosban futottam össze egy bent fekvővel, aki pizsamában sétálgatott, és alig pár hete akart véget vetni földi létének. Végül is, miért ne? Biztos én vagyok a konzervatív. Nem.

Nem abban hiszek, amire azt mondják „hívő”, megmondom kerek perec. De! Isten látja lelkemet, nem ellenük beszélek most. Mély fájdalom a napi szembesülés velük. Önostor, lélekhasadás, kettémenés, mélybe zuhanás, fél órás világból kiszakadás, hogy egyáltalán elmét tudjak üríteni alkalmanként.

Bazmeg! Hát ez tényleg működhet így? Egy főorvos, aki verbálisan terrorizálja a még épeszűeket. Néhány ápoló, aki tudatában van a bácsi teletömött pelusának, de leszarja, hagyja, hadd ürüljön ki az egész szint, akik levegőért rohannak az udvarra, majd négy-öt óra múltán azért kap egy tiszta pelenkát. Néhány másik ápoló, akik a zárt osztály ajtaját kétpercenként nyitogatják a betegek kénye-kedvére. Sebaj! Az egyik percben szétveri a berendezést, de a másikban lepacsizhatok vele az udvaron.

Ez egy kibaszott nagy vicc! Szívbe markoló, legmélyebb fájdalom. Ez egy pszichiátriai osztály, emberek! Ahol a betegek szabadon mozoghatnak épületen belül és kívül is! És nem kell ehhez kommandós iskolába járni, fogja magát és kimegy.

Állj! Nem a magam, és nem a városban mozgó ember- és állattársaim miatt! Hanem a saját maguk épsége miatt! Te jó ég! Kapukat bezárni!

Solya

Kép: Észvesztő/Girl, Interrupted (Columbia Pictures, 1999)