Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy minden terhesség más és más, igyekeztem a legjellemzőbb gondolatokat összeszedni, amelyeket a környezetemben élő kismamáknál is tapasztalok.

1. Édes monománia

Sok helyen lehet olvasni, hogy az utolsó hónapokban a kismama tudata beszűkül, a témái megfogyatkoznak, és mindössze egy-két dologra redukálódnak: a szülés és a baba, na, jó... még a vajúdás is. Hááát… ez tényleg így van. Persze szívesen csacsogok közéleti dolgokról, meg a szakma ügyei sem hagynak hidegen, de amikor szóba jön, és beszélhetek kismamákkal, más anyákkal, kisgyerekes ismerősökkel szülésről, vagy éppen hordozásról, az mennyei érzés. Egyik este a férjem elment itthonról, de nem hagyott felügyelet nélkül. A két nagyon rendes rokonunk nem tudta, mire vállalkozik: mondtam, hogy én filmezek… „ó, szuper, akkor majd együtt”. Szülésvideókat néztem a 23 éves sógorommal és a 18 éves unokahúgommal. A videó végén halkan megjegyezte a sógorom: „na, ez a szeretet…” 

2. Nőből fecskemadár

A fészekrakó ösztön olyan jelenség volt, amihez szkeptikusan álltam hozzá. A múlt időt hangsúlyozom! Létezik!! Képzelj el a szemed előtt egy cetlit, amire x dolog van felírva, és naponta tízszer legalább felvillan: „héééé, még ezt is meg kell venni, hőmérő nincs még, kimostad a textilpelenkákat? Lemostad a babakocsit?” Nagyjából ilyen, és ehhez hasonló beszélgetések folynak otthon. 

3. Vértezd fel magad türelemmel!

A babavárás a másik félnek is próbatétel: egy várandós nőt elviselni sokszor kihívás, és sok megértés szükséges hozzá.

Persze a testi változások általában csak a nőn látszódnak, de a másik fél is vele izgul, vele örül, és vele válik egyre érzékenyebbé. Mégis: jó esetben ő marad a stabil támasz a sokszor ingadozó kismamának. A várandósság a párkapcsolatot is átalakítja, és sokszor váratlan helyzetek elé állíthatja.

4. Túlcsorduló érzelmek

A sírás és a túlcsorduló érzelmek sok kismamánál jelentkeznek. Sokan gyakorlatilag bárhol és bármin képesek pityeregni. Ennek az állapotnak a megértéséhez is hozzá lehet szokni. Amellett, hogy néha nehéz, sok vicces pillanatot is hozhat a mindennapokban.

5. Füstbe ment tervek

Reggel van, felkelek, tervek a fejemben: „akkor azt elpakolom, ezt megfőzöm, elolvasom, megírom, vele találkozom.” Aztán indul a nap, egy ideig tevékenykedem, és nem megy tovább. Muszáj leülnöm, iszonyú meleg van... eleinte baromira dühös voltam, meg csalódott, hogy nem haladnak a dolgok úgy, ahogy szeretném. De cserébe, ahogy leülök, Róza sok-sok mozgással jelzi nekem, hogy ennek ő nagyon örül. Most már egyértelműen érzem, hogy mikor elég neki, és hallgatok is rá. Ismerek olyan kismamát is, akit felpörgetett a babája, nálunk egyértelműen a Slow!-mozgalomra tanít a kislányom, az eddigi aktivitási szintemhez képest. Érdemes a közös igényeitekre figyelni. De ha te pörögnél, és ő hagyja, pörögj nyugodtan!

6. Egyedül nem megy

Sok várandós nőnek nehéz megtanulni kérni (és elfogadni) a napi szintű segítséget. „Add oda a vizet, jajj, leesett a papír, ezt emeld meg, légyszi” Az utolsó három hónapban gyakoriak azok a helyzetek, ahol a segítség elfogadása kikerülhetetlen. Ez gyakran hétmérföldes csizmányival túl van a komfortzónánkon, de valljuk be, sok minden nem megy már egyedül nagy pocakkal. Persze én is felkelek az ágyból is a kecses fókamozgásommal, de tény, hogy sokkal egyszerűbb, ha a férjem segít. Ami nálunk mostanában leesik a földre, az jó ideig ott is marad. Vannak már kikísérletezett mozdulatok, amelyekkel sikerrel járok de bizonyos számú hajoldozás után nem esik túl jól. Bosszantó, de ez van.

7. Másállapot

Jó lenne, ha türelmesebbek és megértőbbek lennénk magunkkal szemben. Egész egyszerűen azért, mivel ez egy „más” állapot, nem várhatunk el magunktól mindet ugyanúgy, mint korábban. Nem megy, fáradékonyabbak lehetünk, x kiló plusz súlyt cipelünk, és egy hormonvonat száguldozik bennünk. Sokszor nagy próba ezzel megbékélni. „Másképp működöm, és ez pont így van jól!” – ezt igen gyakran mondogassuk magunknak. 

8. Bátran engedd át a gyeplőt!

Egy volt kliensem mesélte, hogy számára mennyire nehéz volt az ügyek intézésében és a házimunkában is megbízni a párjában. Mondván, azokat ő is el tudja intézni. Kiadni a kontrollt a kezéből, hatalmas önismereti mozzanat volt. A terhesség valóban kontrollvesztettség is jár. Felismertem, hogy nem tudok mindent megcsinálni. Önismereti találós kérdés, hogy mennyire vagy képes megbízni a másikban, és elengedni azt a gondolatot, hogy „csak én tudom jól megcsinálni”. És ez a gyereknevelésre is igaz! Ezt sok nő elfelejti. Lehet, hogy a férjed nem pont úgy altat/játszik, mint te, de ezzel más mintát, lehetőséget is mutat a gyereketeknek, ami nem jobb vagy rosszabb, csak más.

Hagyjuk az apákat is érvényesülni, így leszünk közösen egy család! 

9. Ne félj, de készülj fel

Kevés nőt ismerek, aki félelem nélkül indult neki a szülésnek. Ez természetes, azonban egy csomó dolgot nem lehet kontrollálni benne. Persze lehet rá készülni, tájékozódni, de azért mégiscsak egy hatalmas ugrás az ismeretlenbe. Alapvető kérdés: hogyan kezelted eddig a félelmeid? Mit kezdtél eddig a számodra ismeretlen helyzetekkel? Hogy viseled a fájdalmat, és az ehhez kapcsolódó félelmeidet? Mi és ki adhat neked biztonságot ebben a helyzetben?

10. Szeresd a tested így is!

Lábdagadás, aranyér, visszér vagy szimpla hízás... lehet válogatni. Klasszikus kismamás nehézség, hogy a szüléshez közeledve, ahogy belenézel a tükörbe, sokszor az az érzésed támad: nem is te vagy ott, hanem egy bálna... vagy egy anyagorilla... kinek mi. Pusztán a napról-napra kerekedő hasad látványa is elég ahhoz, hogy megszokd: ez is te/ illetve most ti vagytok. Ismerek olyan nőt, akit végig kifejezetten zavart az érzés, hogy olyan, mintha nem is a saját testében lenne, de van olyan is, aki imádja a nagy pocakját, és legszívesebben mindig terhes lenne. Egy biztos, ha valakinek alapból nehézsége volt a saját teste megélésével és elfogadásával, akkor a várandósság alatt ez fokozódhat.

11. Éld meg a pillanataidat!

Akárhogyan is érzed magad, akárhányszor érzed azt, hogy kifordultál önmagadból, nyugtasson a tudat, hogy mindenki másként éli meg a várandósságot, mind testileg, mind lelkileg. És ez így van jól, hiszen nem vagyunk egyformák. Élvezz ki minden pillanatot, mert olyan hamar elmúlik az egész, hogy néhány év múlva csak távoli emlékként fogsz merengeni azon, milyen volt, amikor dagadó lábbal és hányingerrel küzdve toltad fel magad a trolira, hogy ultrahangra siess, és aztán az örömtől remegve nézted a gyermekedet a képernyőn...

Sári-Kurán Zsuzsa