Szatócsboltból e-commerce

 A mostani digitális fordulat előtt már jó néhány nagy változáson ment keresztül a kereskedelem. Az 1900 évek manuális technológiája után az ötvenes években megjelentek a gyártósorok. Ráadásul ezzel egy időben a tévé közvetítésével egyre többen értesültek arról, mit kéne megvenniük, ha jó fogyasztók akarnak lenni. Aztán az életük részévé lett autójukkal fogták magukat, és elmentek az újonnan nyílt, a korábbinál jóval nagyobb üzletekbe, és megvették az óriási választékból azt, amitől elégedettebbnek érezték magukat. A kétezres években elterjedő internet ismét nagy változásokat hozott, és megjelent az e-commerce, azaz az internetes kereskedelem. Habár teljesen más környezetben, mint az évszázad elején, de ismét szóhoz jutottak a kisebb játékosok, és már elképesztő tömegekhez juthattak el a termékeikkel. A 2020-as évek felé közeledve, újabb nagy változás részesei vagyunk; olyan új technológiák tucatjai szabják át az életet, mint a 3D nyomtatás, a játékosítás vagy a virtuális valóság, és persze a fő ellenségnek kikiáltott robotok.

Készülni kell, és nem mindegy, hogyan

Egyvalami már kiderült: az emberek mindig alkalmazkodtak az új helyzetekhez. A vásárlók pont úgy, ahogyan a kereskedelem ellátási láncában dolgozók.

Jelenleg azonban a legnagyobb gondot az jelenti, hogy soha nem tapasztalt gyorsasággal következnek be a változások, és az emberek nagy része mind lelkileg, mind szakmailag felkészületlen ezekre.

Azok a szakemberek, akikkel ebben a témában beszélgetek, megfogalmazták, hogy erre a változásra mindenkinek el kell kezdenie a készülést, mégpedig most azonnal, ennek módja pedig nem más, mint a tanulás – akár felnőtt fejjel is. Otthon a net előtt, mini tanfolyamokon és fizetett képzéseken egyaránt. Az igazán jó képzések, amelyek segítenek valóban a munkaerőpiacon maradni, sokba kerülnek, így most már a nyugdíj mellett a tanulásra is el kell kezdeni a gyűjtést.

Kasszás Erzsi adatbányász lesz

Összeszedtük, hogy a kereskedelemben a munka mely területein, kik számítanak „veszélyeztetettnek”, milyen munkakörök váltják majd a régit.

  • Tervezők:

A technológia lehetővé teszi, hogy a tárgyak személyre szabhatók legyenek, és magunk tervezzük meg, és akár nyomtatjuk is ki őket, ezért a dizájnerek sokasága az ehhez szükséges online rendszerek tesztelőjeként, és az online felületek tartalmi kurátoraként képzelhetik el a jövőt.

  • Beszerzők és targoncások:

Képbe kerülnek a robotok, hiszen a beszerzés, a rakodás is szabály alapú, ismétlődő feladatokra épül. Az ebben a munkakörben dolgozók számára az IT-területen dolgozó rendszergazdai munka lesz a perspektíva, hiszen a szoftverek programozása, melyek a robotokat irányítják emberi feladat. (Egyelőre)

  • Leltáros:

A Virtual Reality segítségével a vásárlók jobban képbe kerülhetnek a termékeket illetően, ami miatt kisebb készletet kell majd tartani, ezért a leltáros karrierje a virtuális valóság fejlesztői irányába kanyarodik.

  • Kasszás és marketinges, fuvarozó és kézbesítő

A bevásárlás alaposan megváltozik; a vásárlási élményt növelendő, a cégek sokkal kifinomultabb módszerekkel szolgálják majd ki a vevőket. Mobilon keresztül, valós időben léphetünk kapcsolatba a boltokkal, okos árcímkék tájékoztatnak, és mobillal fizetünk majd a boltból való kilépéskor. Kasszás Erzsi kezdheti is böngészni a tanfolyamokat, mert belőle pár év múlva adathalász vagy elemző lesz! Ugyanez a sors vár a marketinges munkatársakra is, akik ma árazással és a stratégia tervezésével foglalkoznak. Egy padban ülhetnek majd a fuvarozóval és a kézbesítővel is, hiszen az ő munkájukat átveszik majd a drónok és az önvezető autók.

Ha valakiben felmerülne, hogy e sorok írója eme remek összeállítással és a megtakarítási tanácsokkal mégis mely tájékra húzzon el, de sürgősen, akkor nagyon megértem az illetőt. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon a megtakarításra nem marad az emberek sokaságának pénze, és aki ezt tanácsolja nekik, arra joggal haragszanak meg. A tény azonban az, hogy a világot – és annak változásait – mindez cseppet sem hatja meg, és legfeljebb az a kérdés marad a levegőben; vajon ez az ország merrefelé halad majd, ha az emberek nem tudnak, nem lesz lehetőségük tanulni, és ezeknek a teljesen új kihívásoknak megfelelni.

Kárpáti Judit

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Lisa F. Young