–

2022. január 5. Új év, új fogadalmak, új élet. Élet?

De vajon akarok-e élni?

A szívem halott. Ergo élő halott vagyok.

Eddigi életem legmélyebb mélypontján, egy évvel ezelőtt kaptam meg a diagnózist: depresszió.

Depresszió. Tagadás. Nem akarom elhinni. Az nem lehet! Tudom, hogy szorongok, érzem, hogy nehéz megtartanom saját magam, de NEM LEHETEK depressziós! Én nem. Csak mások.

Depresszió. Bélyeg. Ez volt a legelső gondolatom. Elsírtam magam. Bélyeg, ami megpecsételi az életemet. Ami örökre lenyomatot hagy. Kitörölhetetlenül emlékeztet a múltamra. A fájdalmamra.

Depresszió. Szégyen. Nehéz beszélni róla. Kevés embernek mondom el. Ha mégis megnyílok, nem értenek. Hogyan is érthetnének meg, hiszen én sem értem magam! Ez a legnehezebb. Mi történik velem?

Depresszió. Ítélkezés. „Sajnáltatod magad!” „Ragaszkodsz a fájdalmadhoz!” „Engedd már el!” „Saját magadat ragasztod bele az érzésbe!” „Ugyanazt ismétled.”

Bárcsak belém látnátok, és megmutathatnám, mit érzek! De inkább soha ne érezzétek meg!

Depresszió. Önostorozás. Tényleg csak rajtam múlik? Én tartom fogva? Ha varázsló lennék, eltüntethetném egyetlen varázsszóra? Mi a varázsszó? Sehol sem találom! De itt ketyeg a fejemben, mint egy időzített bomba. Tik-tak-tik-tak… Hol lehet kikapcsolni ezt a szerkezetet? Ha nem tudom kikapcsolni, megsemmisülök? Jobb lenne megsemmisülni. Akkor VÉGE lenne.

Depresszió. Robotolás. Fogy az életerőm. Alig bírom megtartani magam.

Reggel felkelek. Vajon miért érdemes túlélni a mai napot?

Elmegyek dolgozni. A munka segít. Kikapcsol. Ott nincsenek rossz gondolatok. Nem úgy, mint itthon, amikor egyedül maradok a lidércemmel a fejemben. Mint egy robot, teszem az egyik lábam a másik után. Túlélésre játszom, de lehet, hogy könnyebb lenne kilépni. Akkor nem fájna többé.

Depresszió. Menekülés. Menekülnék önmagam elől, de nem tudok. Meneküljetek ti is a közelemből! Nem húzhatok másokat magammal! Veszélyes a közelemben lenni. Bármikor robbanhatok.

Depresszió. Gyengeség. Sosem voltam gyenge! Én erős vagyok! Annyi mindent túléltem már. Négy műtét, egy orvosi műhiba, tizenkét inszemináció, négy lombik és két vetélés után is mindig felálltam. Mindig! Most megrogytam. Képtelen vagyok felállni! Nem bírom el magam. Gyengülök…

Depresszió. Erőtlen vagyok. Támogatásra van szükségem. Miközben mindig én támogattam másokat. Nem lehetek gyenge! Mások sem értik. „Nem gondoltam volna sosem, hogy depressziós leszel, mert sosem láttalak nagyon szomorúnak, és ha valakit annak láttál, biztos, hogy az elsők között vigasztaltad. Mindig tudtad, hogy egy-egy problémát hogy lehet megoldani vagy túllépni rajta.”

KÉPTELEN vagyok TÚLLÉPNI rajta! Hova lett a túlélő képességem?

Depresszió. Összeomlás. Ez nem én vagyok! Vagy igazából ez lennék én? Ki vagyok én? A gyenge vagy az erős? Lehet, hogy nem is az vagyok, akinek képzelem magam? NEM AKAROK GYENGE LENNI! De hova lett az erőm?

Depresszió. Félelem. Összevissza cikáznak a gondolatok, az érzések.

Megőrültem? Ha nem, MEG FOGOK ŐRÜLNI! Beleléptem a fekete lyukba, amiben örvénylik a fekete, ragacsos szurok.

Beleragadtam. Valaki segítsen! Nem tudok kijönni. Húzzatok ki innen!

Depresszió. Segítség. A terapeutával szerződést kötünk. Nem tehetek kárt magamban, amíg tart a terápia. Megígérem. Be tudom tartani? Ígéretet tettem! NEM TEHETEM MEG! A férjem és a kutyáim miatt sem! Szomorúak lennének. Szükségük van rám. És milyen példát mutatok az unokahúgaimnak, akik engem hívnak fel, ha valami bántja őket? Nem okozhatok nekik csalódást! KI KELL TARTANOM!

Értük, miattuk, magamért.

Depresszió. Kiszolgáltatottság. A gyógyszer segít. Három hónap után a pszichiáter kifigurázza a fájdalmamat. Megsemmisülök. Soha nem megyek vissza hozzá. Leteszem a gyógyszert. Vállalva, hogy így nehezebb lesz az út… Gyötrelmesen nehéz… A pszichoterápia folytatódik.

Depresszió. Álomvilág. Évek óta a tengerpartra vágytam. Erről álmodoztam. A pólóm is megvolt hozzá. Kidobtam a szemétbe. Ahogy az álmaimat is. És most ahelyett, hogy megtervezném a nyaralást, százezreket költök a saját túlélőtúrámra. Annyira groteszk ez. Az álomvilágból a való világba csöppentem.

Depresszió. Ólomsúly. Lassan múló percek, napok, hónapok. Lépésről lépésre haladunk. Hónapok telnek el, mire látszik némi világosság. Valami dereng. Megyek a fény felé. Ne nézz hátra! Kövesd a fényt! Követem a fényt. Lassan kijutok. Újra van erőm. Vége a terápiának. Kilenc hónap. Mint egy várandósság. Halál és születés. Múlt és jövő. A jelenben.

Depresszió. Változás. Érzem, hogy sosem leszek már az, aki voltam. De igyekszem megfejteni, ki is vagyok én. És miért lettem az, akivé váltam. És kivé lehetek még.

A Renáta név jelentése: újjászületés. Időről időre újjászületek.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / CasarsaGuru

WMN szerkesztőség