-

Ma már nem mennék bele olyan kapcsolatba, amelyben a férfi a 32 év körüli időszakában van. Hogy miért?

22 évesen megismertem egy fiút. Egyidősek voltunk. Én komolyabb voltam nála, ő pedig bulizós életet élt. Szépen egymáshoz idomultunk. Ő az éjszakai életből felfejlődött, lettek céljai, közös céljaink, és felelős férfivé alakult. Olyannyira, hogy 27 éves korában megkérte a kezemet.

Természetesen igent mondtam, mert ez alatt az öt év alatt annyi mindenen mentünk keresztül, hogy úgy éreztem, nincs akadály előttünk, mindent meg tudunk oldani. Megoldottuk...  Öt évvel később elváltunk.

Eleinte szépen fejlődött a házasságunk, vállalkozást indítottunk, haladtunk előre. Harmincéves korom körül úgy éreztem, szeretnék már egy gyereket. Nem mondott ellent, próbálkoztunk. Nem vettem észre azt, hogy ezzel mekkora felelősséget akasztottam a lelkére. Nem görcsöltem rajta, az élet ment tovább úgy, ahogy eddig. Azonban a gyermekáldás nem jött. Az orvosom nyugtatgatott, hogy egy évig legyek türelmes, utána lehet vizsgálódni. Eltelt az egy év változás nélkül. Közben a férjem munkahelye megszűnt, elindult a depresszió felé. Segítettem neki szép szóval, veszekedéssel, egyik sem használt. Csak az ígéretek voltak, amelyek nem valósultak meg. Kezdtem elfáradni. Fizikai tüneteket is produkált. Akkor még nem tudtam, hogy mindez a lelkéből ered. Ő már be akarta fejezni ezt az egész házasságot, de nem volt bátorsága hozzá. Így utólag most már látom, hogy valójában ez történt. Kórházba került, de mellette álltam, hogy érezze a fontosságát, mert nem akartam elveszíteni. Egy kis pihenés után az egyik barátja munkát ajánlott neki, amit örömmel elfogadott. Elköltözött egy másik városba. Hétvégente járt haza. Nem mehettem utána. Kezdődött a nyomozás. Új telefonszáma lett, amiről nem tudtam. Jöttek a lelkiismereti kérdések. Őrlődések, remény, hitegetés. Elfáradtam. Fél év szünet után nem próbálkozott tovább. Beadtam a válópert. Vártam, hogy a válás alatt mondja azt, hogy mégsem akarom ezt, kezdjük újra. Amíg a bírónő darálta a válási szöveget, sírt. És én is sírtam. Elváltunk.

32 éves volt, amikor rájött, hogy egy gyerek és egy feleség óriási felelősség. A könnyebb utat választotta, és én nehezen hagytam menni, de elengedtem. A saját érdekemben.

Az életem továbbra sem túl boldog. Pár év gyötrődés, majd újjászületés után megismertem egy külföldi fiút, aki pár évvel fiatalabb volt nálam. Természetesen 32 év alatti. Gondoltam, egyszer élek, szerelmes vagyok, nem történhet meg velem ugyanaz még egyszer. Belementem a távkapcsolatba. Nagyon boldog voltam, újra magamra találtam. Nem volt akadály az 500 kilométeres távolság. Nagyon hamar leküzdöttük. Óvatosabb voltam, próbáltam nem fülig beleszeretni. Nem ment. Varázslatos volt vele minden perc, amit együtt töltöttünk. Úgy éreztem, hogy ő is boldog. Ő szeretett volna gyereket, de én még vártam. Tudtam, és valahol éreztem, hogy ezt a távolságot nem lesz könnyű áthidalni, és ne felejtsük el, hogy nem érte el még a 32 éves kort, amikor bizonyíthatná, hogy nem fog megbolondulni.

És akkor eljött, amire gondoltam:

31. év. Kapott egy állásajánlatot. Sok pénz, sok munka – ami annyi áldozattal járt, hogy a világot járja. Attól függött, mennyi ideig maradt távol, hogy hol mennyi munka várta. Még naivan azt hittem, hogy elintézi, hadd mehessek vele. Nem tette. Jöttek a lelkizések, hogy ezt nem akarja csinálni, inkább családot szeretne velem alapítani, de egyetlen lépést sem tett ennek érdekében. 32 éves korára kiderült, hogy van valakije. Fiatalabb, bevállalós, akit nem zavar, ha nem látják egymást két-három hétig. Vele könnyebb. Vele bohóbb az élet. Többször visszatért hozzám, többször visszaengedtem. Érzem, hogy harcol értünk, de mégsem haladunk előre. Az egyszerűbb nő maradt ott az életében. Az én lelkem, pedig már elfáradt.

A környezetemben érdeklődtem, és rájöttem, hogy nagyon sok ismerősöm kapcsolata futott zátonyra a 31-34 éves férfiak között.

Akkor jönnek rá, hogy élni akarnak? Akkor jönnek rá, hogy őket még nem lehet kivonni a forgalomból? Mi történik ilyenkor a fejükben, szívükben, lelkükben és a nadrágjukban?

A tanulság, amit levontam ezekből a tényekből, hogy legközelebb, amikor már ismét újjászületek, igazoltatással kezdem a randit. Ha a korosztály nem megfelelő, akkor nem táplálok hiú reményeket, mert már kétszer is majdnem sikerült belehalnom.

Bolero

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Egor Mayer