Egy hete minden este tömegek vonulnak utcára a török nagyvárosokban – a velük szemben alkalmazott rendőri erőszak ellenére is –, hogy a szerdán letartóztatott isztambuli polgármester, Ekrem Imamoğlu szabadon bocsátását követeljék.

A közösségi médiában darabjaira hullik az idő, a kormány pedig mindent – a demokráciát és az LMBTQ-emberek jóllétét, biztonságát is beleértve – a pillanat uralásának rendel alá. Hogyan tudjuk mégis stabilizálni az érzelmeinket, a törekvéseinket, önmagunkat?

Vajon Európa más országai is követik a skandináv példát, és bevezetik a kötelező sorkatonaságot nőknek is? Takács Márk katonai szakértőt kérdezte a helyzetről Kurucz Adrienn.

Rohini Khadse képviselőnő nyílt levélben kérte Droupadi Murmu indiai elnököt, tegye lehetővé a nők számára, hogy felelősségre vonás nélkül gyilkolhassanak. A politikus ironikus kérése annak az elkeseredett tehetetlenségnek a kifejeződése, hogy mennyire eszköztelenek az indiai nők az ellenük elkövetett szexuális erőszakkal és egyéb bűncselekményekkel szemben.

Nem lehet eleget beszélni róla. Ha csak ezzel a nyolc ponttal tisztában lenne mindenki, jobban állnánk az áldozathibáztatást illetően.

Az elmúlt évben erőszakos cselekedetet elkövető kamaszok kétharmada állította, hogy a közösségi média is szerepet játszott tetteik alakulásában. Elmondásuk szerint legtöbbször online viták, elmérgesedő konfliktusok és a digitális térben felkorbácsolt indulatok vezettek végül erőszakhoz a fizikai világban is.

Poloskázás, hazaárulózás, a Pride betiltása gyermekvédelmi indokokra hivatkozva – minden eddiginél keményebb fokozatra kapcsolt a kormány, a közéleti kommunikáció ilyen mértékű eldurvulása azonban nem egyik pillanatról a másikra történik.

A magyar kormány tavaly több ezer – főleg magyar nemzetiségű – háború elől menekülő embert sodort létbizonytalanságba azzal, hogy megvonta tőlük a lakhatáshoz való jogot. A Helsinki Bizottság bíróságon képviseli az utcára tett ukrajnai menekülteket, most a javukra született döntés.