Ez a tizenéves generáció egy világméretű klímaválság idején nő fel, ami miatt a jövőkép hiánya, a félelem és a mérhetetlen düh meghatározó élmény számukra.
Fruzsi saját tapasztalatból tudja, milyen örökösen vágyakozni, de soha meg nem kapni valamit, ahogy azt is, milyen érzés, ha meglopják az embert. Éppen ezért most roppant nehéz helyzetbe került, amikor a fügödi gyerekfoglalkozások helyszínéről a közös munka kezdete előtt pár nappal eltűnt eltűnt két szerszám.
Egyszer csak felébredt, és nem volt hova mennie: nem kellett iskolába vinni a gyerekeit, nem kellett főznie, mosnia, bevásárolnia…
„Mára már azok is meg mertek szólalni és fel mertek állni, akik korábban rettegtek volna szembemenni a diktátorral. Bátorságukkal egymásnak adnak erőt az emberek. Egy egész büszke nemzet harcol a szabadságáért egyetlen narcisztikus őrült és az ő hatalmi klikkje ellen” – félig belorusz vendégszerzőnket (érthető módon) felkavarták az elnökválasztás óta zajló események. Megírta gondolatait.
Azt mondta, hívni fog. De nem telefonál. Pedig olyan lelkesnek tűnt. Érthetetlen. Vajon miért szívódott fel? Talán baleset érte, és most a kórházban lábadozik tetőtől-talpig gipszben? A telefont se bírja megemelni? Vagy megijedt az érzéseitől? Túlságosan rémisztő számára a szerelem? Egy erős, határozott nő, aki tudja, mit akar? Spekulációink és a valóság. Hogy lehet szétválasztani őket?
Ma Magyarországon huszonháromezer gyerek él állami gondoskodásban, közülük tizenötezren nevelőszülőknél laknak. A cél az, hogy minél kevesebben legyenek nagy gyermekotthonokban – a törvény szerint a tizenkét év alattiak nem is kerülhetnének intézményekbe, csakis nevelőszülőkhöz. Belőlük azonban sajnos még mindig nincs elég. Pedig nagyon nagy szükség lenne Balogh Margithoz hasonló emberekre! Hogy miért? Olvasd el a vele és a nevelt lányával készült interjúnkat, és megtudod:
Testszégyenítés – a másik oldalról.