Így szülnek az ukrán nők a háború alatt: „Átlépek a köldökzsinóron”

–

A testet könnyű hátrahagyni

„A férjem és a vejem cukoroldatot készítettek a szülésem idejére. Gyerekkoromból emlékszem, hogy amikor ellik a tehén, cukros vizet kell adni neki” – magyarázta Anna Alijeva, akit terhességének utolsó havában ért a háború a megszállt Csernyihiv megyében – gyógyszerek, élelem és meleg víz nélkül.

„Még a háború kezdete előtt ugyanazt álmodtuk a nagyobbik lányommal és a férjemmel: hogy zombik támadnak meg minket” 

– nevet Anna.

Amikor az ellenséges haderők megérkeztek a falujába, egy ampulla fájdalomcsillapító és egy pár steril kesztyű volt az összes egészségügyi felszerelése.

A folyó túlpartján lakott Anna bátyja, de minden út le volt zárva. Szakmája szerint Anna egészségügyi szakdolgozó. Egy nap a falubeliek azzal keresték meg, hogy az oroszok, miközben megpróbáltak előre törni, megsebesítettek egy huszonöt éves lányt, akinek két golyó fúródott a hasába. Még műtőasztalon is nehéz lett volna megmenteni – Anna nekiadta a fájdalomcsillapítót, hogy legalább a halála könnyebb legyen. Másnapra volt kiírva a szülése.

Már született négy gyereke, tudta, mi vár rá

Otthon volt a férje, a veje és az apósa, akiket Anna kénytelen volt bújtatni, mert már a megszállás kezdetétől látták, ahogy az oroszok valahova elviszik a férfiakat; valahova, ahonnan nem jönnek vissza. Anna rögtön kijelentette: „Nincs szükség hősködésre. Mindenkinek az a feladata, hogy élje túl.” A nagyobbik lánya majdnem húszéves. Anna neki is megtiltotta, hogy a faluban sétáljon. Most elismeri:

„Jó, hogy nem tudtunk Bucsáról. A félelem csak vonzza a bajt.”

Anna elbarikádozza az ablakot és felkészül arra, hogy szakemberek nélkül szüljön. Fűtés helyett tüzet raktak kint, téglákat forrósítottak fel, amelyeket a nagyobbik lánya hoz be a házba. Míg bombáznak, Anna családja ott húzódik meg, ahol legalább két fal választja el őket a külvilágtól: a lépcsők alatt található másfél méterszer két méteres alapterületű kisszobába zsúfolódik mindenki. Majdnem mindennap rakétákat lőnek ki rájuk, egy Uragan (rakéta-sorozatvető – a szerk.) az otthonuktól nem messze ér földet, de szerencsére nem robban fel.

Egy nap Anna meglátja, ahogy tizenkét orosz katona rablóhadjáratot indít a környező házakban

Maga megy eléjük, kérlelhetetlenül beszélni kezd, közben mindegyiküket szemügyre veszi, és mikor megkérdezik, van-e otthon férfi náluk, azt válaszolja: „Miért, maguknál nincs elég?” Megnevettette, kifárasztotta és kigúnyolta a megszállókat. Azt a mesét költötte, hogy az ő Szaskója Angliában vendégmunkás, új ház építésére gyűjtenek.

Közben otthon a három felnőtt férfi a bútorok mögött és egy nagy kupac ruha alatt rejtőzött.

Elérkezik a szülés napja

„Kisütött a nap, szép idő volt, csöndes nap.” Kisebbik fia kiment az utcára. És akkor elkezdődött a rakétatámadás. „Kirohanok hozzá, mert teljesen lefagyott, magammal húzom. És rájövök, hogy elment a magzatvizem.” Anna bevitte a gyereket a házba, ő maga pedig elrejtőzött a mosdóban: „Remegni kezdtem.” 

Ekkor érkezik meg a szomszédja, egy krími tatár nő, Ajse. Mikor Sztálin 1944-ben deportálta a krími tatárokat, Ajse családjának is menni kellett. Később, egy évvel azután, hogy Ukrajna függetlensége lehetővé tette, a család visszatért. Mikor Putyin annektálta a Krímet, Ajsénak újra mennie kellett. Csernyihiv mellől is mennie kell majd Ajsénak, aki nehezen viseli az oroszok mindennapos rablását és fenyegetéseit. De most, a bombázások és rakétatámadások közepette eljött Annához, akinek pánikrohama van a mosdóban. Ajse elmeséli, hogy ők a nővérével a hegyekben születtek, a szülést pedig az apjuk segítette: „Menni fog.”

Anna lassan tényleg megnyugszik. Négy gyereket már sikerült megszülnie. Bizonyos értelemben megismétli az anyja történetét, akinek szintén öt gyereke volt – egyik a folyó túlpartjáról.

Anna felbátorodik, kimegy és megkéri a férjét, vegyen fel női ruhát és kendőt

Tudja, hol nő a kertben a vérzéscsillapításra alkalmas csalán. A férj kimegy, gyökerestől kiássa a csalánt, visszajön, főzetet készítenek. (Később a gyerekek majd kinevetik, és Sura néninek szólítják.) „Mindenki pontosan tudta, mi a dolga” – mondja Anna. Vizet forraltak, egy erős madzagot a főzetbe áztattak, hogy legyen mivel elkötni a köldökzsinórt, előkészítették az ágyat, a fürdőt és a rongyokat.

A fájások elhúzódnak, a fájdalom elviselhetetlenné válik. Az ijedt férfiak körbe-körbe járnak, az ablak túloldalán robaj. Sok idő eltelik, a túlzott igénybevételtől mindenki kimerül.

Egy ponton elkezd enyhülni a fájdalom. Nem jó jel. Nem jön ki a baba. A fájdalom teljesen megszűnik, minden más érzékeléssel együtt. Anna kétségbe van esve, de nem adja föl.

Éjfél körül a férfiak elbóbiskolnak, pedig folyamatosan lőnek: „Úgy rázkódik a ház, mintha vonaton ülnél.” Elalszik a nagy feladatra idehívott szomszéd nő, Olena is. Hirtelen minden elcsendesedik. Anna emlékszik rá, hogy hallotta, ahogy forrásként folyik a testében a víz. Suttogni kezd a babának: „Kislányom, segíts.”

Hirtelen megmozdul a gyerek, lábaival a hasa felé, a fejével lefelé nyom: „Éreztem a roppanást, a porcok és az inak ropogását.”

Felriadtak a férfiak, megijedtek, úgy tűnt, Anna elájult

„Megráznak. Sikerült kijönnöm ebből az állapotból, mondtam nekik, hogy minden rendben van. És akkor újra rámtört a fájás, a gyerek az életéért küzdött. Azt hittem, el fogom veszteni az eszméletemet. Megharaptam a vejemet, a férjemnek kitéptem a haját.” Ez volt az a szakasz, ami miatt Anna áthívta Olenát: félt, hogy a férfiakat megijeszti a gyerek érkezése, így Olena készen állt, hogy elkapja és a karjaiba vegye.

„És pont ekkor az ablak előtt valami hangosat robbant, mindenhol vörös tűz, én pedig megszültem.”

Anna sokat nevet, ahogy ezt meséli, de aztán elkomolyodik. „De csönd volt. Érti, az a csönd... az nagyon félelmetes.” Anna nem zavarodott össze: „Egyik lábammal átlépek a köldökzsinóron, fogom a babát és elkezdem eltávolítani a száj- és orrüregéből a nyálkát. Aztán megfordítom és megütögetem a fenekét, hogy egy kis fájdalmat okozzak.” A baba felsír. 

De még korai lett volna fellélegezni. Annának újabb komplikációja akad: nem jön ki a méhlepény

„Ebbe belehalhattam volna.” Általában a kórházban érzéstelenítést adnak és gyorsan kitisztítják a maradékát. Itt ő az egyetlen, aki valamit tehet.

Ekkorra kint már világos volt, a többi gyerek felébredt, és megörült a húgának, a férfiak pedig megnyugodtak. Anna hasa elkezd megnagyobbodni – belső vérzés. „A szülés utáni vérzés a legrosszabb. Egy nő nagyon gyorsan veszít nagyon sok vért. Attól, hogy ezt tudtam, még rosszabbul voltam – sóhajt fel. –

Ha most feladom, nekem könnyű dolgom lesz, a testet könnyű hátrahagyni. De mit csinál az a gyerek nélkülem? Mivel fogják etetni?”

A veje felsegíti Annát, aki steril kesztyűt vesz fel. A szomszéd nő, Olena már átlátja a helyzetet, és félve nézi: „Micsoda, komolyan?”. Anna bólint: „Élni kell.”

Anna benyúl a saját méhébe, és az öklével megdörzsöli a méhfalat, hogy elkezdjen összehúzódni. Ha a méh ellazítása során leválasztotta volna a méhlepényt, erősen vérzett volna. De Annának minden sikerül.

Anna legkisebb fia később azt mondja majd, hogy volt fölöttük egy kupola: „Mint egy fejjel lefelé fordított tál – angyalok építették.”

Már a megszállás után, amikor visszaáll a telefonhálózat, Anna megtudja, hogy testvére, Oleg, aki a folyó túloldalán élt, hősi halált halt az első napokban. Harmincöt éves volt, egy tizenhárom éves fia és egy kétéves lánya élte túl.

Néhány nappal a megszállás vége előtt Anna kimegy a szabadba. Találkozik egy orosz tiszttel, aki megkérdezi: „Ezt maga szülte?” és megdicséri: „Ügyesek.” Aztán valaki más vérétől maszatosan, ahogy újra az anyára és a lányára néz, elsírja magát.

Miroszlav Lajuk szövegét Vonnák Diána fordította magyarra

Ez a szöveg az „Ukrán írók Európáért, Európa az ukrán írókért” projekt keretében készült. A projekt a Rozstaje.art szervezésében valósult meg a Fiatal Írók Szövetsége támogatásával, Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormányának társfinanszírozásában, a Nemzetközi Visegrádi Alap programja, a Visegrádi Támogatások útján. Az alap küldetése, hogy előmozdítsa a fenntartható közép-európai regionális együttműködést.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Scott Peterson

WMN szerkesztőség