Ma Magyarországon, ha beteg a gyerek, akkor egyrészt lehet stresszelni, hogy a szülő hogyan szerez szabadságot, vagy ki maradjon otthon vele, illetve ha iskolás, akkor pedig amiatt, honnan szerez igazolást az egyébként orvost nem igénylő megfázás, felső légúti megbetegedés vagy épp egy enterovírus után. Ez a szülő és a gyerekorvos részéről általában úgy néz ki, hogy jó esetben anyuka/apuka leszól, majd leszalad a papírért, amit az orvos asszisztense a kezébe nyom. A gyereket egyáltalán nem látja orvos.

A másik esetben viszont a frissen gyógyult gyerekkel lehet ülni a betegek között, imádkozva, nehogy a hányós-hasmenős után a nátha is leterítse. Banálisabb betegségek esetén a szülő nem kér orvosi segítséget, csak lázat csillapít, teát főz, meleg vizes palackot rak a gyerek hasára – és eszébe sem jut az orvoshoz rohanni, maximum telefonon kér tanácsot.

A jelenlegi gyakorlat azonban az, hogy ezekben az esetekben a szülő szava nem elég az iskolában, mert orvosi igazolást lobogtatva kellene beküldeni a gyereket. A törvény ugyan nem írja elő, ám a „szokásrend” megköveteli. Az orvos munkaidejének így több mint felét felesleges igazolások kiadása teszi ki, a szülőnek meg várnia kell egy papírra.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete tavalyi felmérése szerint a szülők és az orvosok több mint 80 százaléka szeretne a változást.

Dr. Korausz Etelka háziorvos ezért fordult az Alapvető Jogok Biztosához. 

„Lehetővé teszi-e a jelenleg hatályos 20/2012-es EMMI-rendelet (51.§ 1.), hogy a nevelési-oktatási intézmények saját hatáskörükben, a házirendben rendelkezzenek arról, hogy a tanuló betegségének igazolására az orvosi igazolás helyett szülői igazolást is elfogadnak – amennyiben a tanulónak a többi tanulótól való elkülönítésére nem a pedagógus döntése folytán, hanem a tanuló szülőjének, gondviselőjének a döntése következményeként került sor?” – tette fel a kérdést dr. Székely Lászlónak.

Mit ír elő a törvény? 

A kérdést a 20/2012-es EMMI rendelet V/19-es cikkelye szabályozza (A gyermek, a tanuló mulasztásával kapcsolatos szabályok címmel), és ezt úgy tűnik, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, mivel a házirendben meghatározottakat tekinti irányadónak.

Azaz: az iskola saját hatáskörben szabályozza, hány napot igazolhat a szülő.

„Mi, gyermekorvosok a szülő szava alapján kiadjuk az igazolást, mert elhisszük, ha azt állítja, hogy a gyermek beteg volt. Mi mást tehetnénk a fentiek értelmében? De akkor mi szükség van ezekre a felesleges papírokra? Miért nem hiszi el az iskola a szülő szavát, ha az orvos elhiszi azt? Miért kell az orvosnak a munkaideje több mint felét igazolások írogatásával, vagy az ezeket kérő telefonbeszélgetésekkel töltenie? És miért kell a szülőknek feleslegesen szaladgálniuk az értelmetlen papírokért?” – teszi fel a költői kérdéseket dr. Korausz Etelka.

Ő ezért készített egy olyan igazolást, amelyben le van írva feketén-fehéren, hogy ő nem látta a gyereket, csak a szülő elmondására támaszkodva töltötte ki a papírokat. 

„Ha a szülő elhozza a gyermeket a rendelőbe, és az orvos ellátja őt, akkor sem tudja minden esetben megítélni, hogy a gyermek hány nap alatt gyógyul majd meg. (Például, hogy mikor múlik el a hasmenése, a hasfájása, köhögése… stb.) Kontrollra sem kell gyógyultan hívnia a betegek közé – de akkor mikorra szóljon az igazolás? Mi legyen a hiányzás utolsó napja? Ha ezt megtippeli, az a jóslás kategóriájába tartozó tevékenység. Ha ilyenkor befejezetlenül adja ki az igazolást, úgy, hogy majd a szülő kitölti, hiszen ő tudja, mikor van már jól a gyermek, akkor pedig az iskola fel van háborodva.

A fentiekből látható, hogy ezekben az esetekben az orvosi igazolás értelmetlen! Miért nem élhet a szülő azzal az alkotmányos jogával, hogy ha ő felel minden szempontból a gyermekéért, akkor arról is nyilatkozzon, hogy miért nem volt a gyermeke iskolában?”

– vázolja a nehézségeket. 

Korausz doktornő szerint a szülőnek joga van igazolni, hogy a gyermek beteg volt. A 20/2012-es EMMI rendelet 51.§ (1) úgy rendelkezik, hogy „A beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt”, ugyanakkor azt is elrendeli, hogy „a mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha a tanuló beteg volt, és azt a házirendben meghatározottak szerint igazolja.” Amiből logikailag következik: kell, hogy legyen olyan eset, amikor a szülő dönt arról, hogy a gyermeke beteg, és ezt igazolhatja is ennek megfelelően – amennyiben az intézmény házirendje ezt lehetővé teszi.

Hogy elmélyedjünk a jogászkodásban, van egy ezzel ellentétes jogértelmezés is, mely szerint a nevelési-oktatási intézmények nem dönthetnek úgy, hogy saját hatáskörükben a házirendben meghatározott módon elfogadhatnak szülői igazolást betegség esetén, mert minden ilyen esetben (függetlenül attól, hogy a betegséget a pedagógus vagy a szülő észlelte-e) szükséges az orvosi igazolás.

Ezért Korausz doktornő és még sok gyermekorvos szeretne elérni jogszabály-változtatást, hogy érdemi munkával tölthessék a napjukat, nem pedig felesleges papírok kiállításával. Ahogy ő fogalmaz:

„A hiányzások orvosi igazolásának szükségességét jelenleg előíró (20/2012-es EMMI rendelet) nem veszi figyelembe a mindennapi gyakorlatot, orvosszakmai  szempontból nem állja meg a helyét, gyakorlatilag nem betartható.”

Ráadásul 2012-ben a rendelet értelmében már „megkapta a szülő azt a „jogot”, hogy táborozás előtt ő nyilatkozzon arról, hogy gyermekét egészségesen engedi a többi gyermek közé. „Ha akkor megteheti, miért nem teheti ezt meg nap mint nap?”

Az EMMI rendelete szerint ráadásul az iskolák a házirendjükben tetszőleges mennyiségű napot engedélyezhetnek a szülői igazolásra, ennek ellenére ez általában mindössze tanévenként vagy félévente három nap, ami nem elegendő. 

Dr. Székely hivatala megkereste az EMMI oktatásért felelős államtitkárát, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy a Szakmai Kollégium Gyermek-alapellátás Tanácsának elnöke konkrét szabályozási javaslatot fogalmazott meg, mely szerint a szülők számára álljon rendelkezésre 15 nap időkeret, de havonta maximum öt – szülő által igazolható – nap.

Az EMMI szakmai válasza szerint ugyanakkor „ez a tanítási év védelme érdekében sem elvi, sem mennyiségi okból nem fogadható el. Elvi szempontból azért nem, mert a tanulók elsődleges feladata a mindennapos, rendszeres és folyamatos iskolába járás, a tankötelezettség teljesítése.” Az EMMI válaszában azt is jelezte, hogy ha méltányolható oka van a tanuló további távollétének, akkor az igazgató vagy az osztályfőnök igazolhatja azt. 

Az ombudsmani jelentés tán legfontosabb pontja azonban az,  hogy a „köznevelési jogszabályok tehát semmilyen formában nem tartalmaznak időtartambeli megkötést a szülő által igazolható mulasztásra”.

Azaz, kizárólag az iskola döntése, hogy egy tanévben hány napot igazolhat a szülő. A belső szabályzat megalkotásakor az iskolaszéknek és a diák önkormányzatnak kötelező véleményezési joga van, ergo, ha a többségnek nem megfelelő a szabályozás, akkor elvi beleszólási joga van. 

Dr. Székely László úgy döntött, jelen pillanatban nem látja indokoltnak az ombudsmani intézkedést az ügyben, azonban felhívta a szaktárca figyelmét, hogy folytassanak szakmai egyeztetést, és a hivatkozott EMMI rendeletet vizsgálják felül. Ennek elmaradása esetén az ombudsman „megfontolja a további intézkedések megtételét”. 

Azt nem tudom, sikerült-e valahol érdemben módosítani a kétségkívül elavult szabályozást a szülőknek, ami biztos, hogy a Sashegyi Sándor Általános Iskola és Szakközépiskola és a Szentistvántelepi Általános Iskola 15-re emelte az igazolható napok számát, de ehhez az kellett, hogy Korausz doktornő a kollégáival együtt személyesen kapacitálta a vezetést. 

Saját tapasztalata szerint az iskolák nem értik (vagy nem akarják érteni), miért is kéne változtatni a bevált módszereken. Ugyanúgy, ahogyan az EMMI sem.

Zimre Zsuzsa