–

Pénteken betöltöttem a tizennyolcat

Hivatalosan is nagykorú lettem. Nem mintha éreznék bármilyen különbséget, ugyanolyan önmagát keresgélő kamasz vagyok, mint csütörtökön voltam. De azért ez a nagy nap elgondolkodtatott… és arra jutottam, hogy a tizennyolcadik szülinap nem más, mint egy ballagás. Pár nappal ezelőtt átballagtam a gyerekkorból a felnőttkorba. És mivel minden ballagáson kap az ember egy tarisznyát benne apróságokkal, emlékekkel, most én is magammal viszek egy képzeletbeli batyut. Csakhogy az én batyum hatalmas és végtelen, telis-tele értékesebbnél értékesebb dolgokkal. Belenéztem, és kiválasztottam belőle azt a tíz legfontosabb értéket, amelyeknek szerintem legtöbb hasznát fogom venni felnőttként.

1. A szeretet

Egyértelműen a legfontosabb, amit egy gyerek megkaphat, az a családjának az odaadó és feltétlen szeretete. A szüleimtől lestem el, hogyan kell szeretni. Ahogy ők gondoskodtak rólam, és segítettek engem, úgy fogom én is szeretni a családomat. A tőlük kapott mintákat használom fel ma is a baráti kapcsolataimban. Ezért olyan fontos nekem, hogy napról napra adjak a szeretteimnek ugyanúgy, ahogy ők is adtak nekem.

2. Biztonság

A szerető légkörnek köszönhetem, hogy biztonságban nőttem fel. Nem arra gondolok, hogy sosem volt veszélyben az életem, mint gyerekek millióinak a világon… hanem arra a stabilitásra, ami a családomat és az otthonomat jellemezte. Mindig volt hova, kihez hazamennem. Ingadozó lelkületű kamaszként, aki mindennapjait egy végtelen érzelmi hullámvasúton töltötte, sokat számított az az érzelmi biztonság, amit a családom nyújtott nekem. Erre a biztos talajra kezdtem el felépíteni önmagam és a jövőm.

3. Támogatás

Rengeteg támogatást kaptam a szüleimtől és tanáraimtól. Sosem akarták megszabni nekem, hogy mit kéne csinálnom, abban támogattak, amit én szerettem. Amikor elkezdtem érdeklődni a színház és az írás irányába, nem akarták rám erőltetni az annál sokkal „hasznosabb” informatikát vagy fizikát. Közben folyamatos visszajelzéssel láttak el engem. Megosztották a véleményüket, megdicsértek, vagy konstruktív kritikát mondtak, és bármennyire is utáltam ezt kisgyerekként, szépen hozzá kellett szoknom. Bármikor elbizonytalanodtam, számíthattam erre a támogatásra és a belém vetett bizalomra.

4. Hit és bizalom

Sokszor tapasztaltam azt, hogy a környezetem jobban hitt bennem, mint én saját magamban.

Ahányszor megkérdőjeleztem önmagamat, a képességeimet és a cselekedeteimet, annyiszor találtam olyat, aki hitt abban, hogy, amit csinálok, az értékes. Bíztak bennem a szüleim, ezért próbáltak minél több lehetőséget megadni nekem. Arra törekszem, hogy ugyanez a bizalom legyen az alapja minden kapcsolatomnak.

5. Lehetőségek

Gyerekként számtalan lehetőségem volt arra, hogy próbálgassam a szárnyaimat, keressem önmagam. Megkaptam azt az esélyt, hogy abba a gimnáziumba járhatok, ahova én szerettem volna. Ha valami nagyon érdekelt, akkor szüleim segítettek, hogy tényleg csinálhassam. Ezért kisiskolásként minden héten elvittek matekszakkörre a város másik végébe. Ritmikus gimnasztikázhattam és táncolhattam, mert én a „szokványosabb” sportokban sosem tudtam kiélni magam. Lehetőségeket kaptam emellett a sulimtól is. Annyiféle szakkört próbálhattam ki, amennyire csak kapacitásom volt. Járhattam színjátszóra, írhattam könyvet, tanulhattam kémiát, újságot is írhattam – hetedikesként ugyanúgy, mint most a tizenegyedik évfolyamban.

6. Egyenértékűség

A szüleim nagyon odafigyeltek arra, hogy a bátyámnak és nekem ugyanazokat a lehetőségeket kínálják fel. Az iskolában sem éreztem sosem, hogy bármelyik osztálytársam előnyt élvezne hozzám képest.

Anyáék az elmúlt években egyre többször kérték ki a véleményünket fontos kérdésekben. Mindig azt éreztem, hogy az én gondolataim is számítanak, nem csak a „nagyoké”.

Egyre többször kezelnek egyenértékű családtagként, szinte felnőttként, megadva mindazt a szabadságot nekem, amivel ez jár.

7. Szabadság

Mindig is nagy mozgásterem volt, de ezt csak az elmúlt egy évben ismertem fel, amikor a kortársaimtól hallottam, hogy őket mi mindenben korlátozzák. Mindig magam dönthettem arról, hogyan osztom be az időmet, mikor tanulok, mikor pihenek. Sosem tiltottak el semmitől, és nem is korlátoztak semmiben. De a szabadság nemcsak azt jelentette, hogy azt csinálom, amit szeretnék, hanem azt is, hogy vállalom érte a felelősséget.

8. Önállóság és felelősség

Későn érő típus vagyok, aki lassan önállósodik, és rengeteget vesződik minden egyes döntéshelyzet előtt. A szüleim egyre többször vettek rá, hogy nekem kelljen döntenem. Ezt sokszor kínként éltem meg, de ma már nagyon hálás vagyok érte. Például hatodikos általános iskolásként én dönthettem el, hogy melyik gimnáziumba szeretnék járni, semmit nem kényszerítettek rám.

Minden döntésem ugyanakkor valamilyen következménnyel járt, amit meg kellett tanulnom kezelni, akkor is, ha utólag megbántam.

9. Sikerek és kudarcok

Azok a sikereim és kudarcaim, amelyek tényleg nagyon jelentősek voltak, mind belém égtek. Most véletlenül sem a versenyeredményeimre gondolok. Hiszen a legnagyobb versenyt mindig is önmagam és a gátlásaim ellen vívtam. De minden olyan alkalom emlékezetes maradt, amikor sikerült kilépnem a komfortzónámból, vagy amikor megfutamodtam egy adandó lehetőség elől. Legtöbbször a szociális gátlásaimat kellett leküzdenem, például azt, hogy könnyebben meg tudjak nyílni mások előtt.

10. Kapcsolatok

Hiszek abban, hogy kölcsönhatásba lépünk minden olyan emberrel, akivel kapcsolatot építünk ki. Mindegyiküktől kaptam, mindegyiküknek adtam valamit. Megtapasztaltam, hogy a barátságok és szerelmek sokszor nem tartanak örökké, ám mindazt, amit tőlük tanultam, egy életen át magammal viszem. Hálás vagyok azért, amiért vannak olyan barátaim, akikre mindenben számíthatok, és akikben végtelenül lehet bízni.

Ezzel vissza is értem az első és negyedik ponthoz, hiszen ezek az értékek mind egymásból következnek. Az is igaz, hogy a felsorolásból számtalan dolgot kihagytam. Arról nem is beszélve, hogy mindennek két oldala van, a „tarisznyám” is tartalmaz számtalan rossz emléket, szokást, ezeket most nem szeretném számba venni.

A lényeg az, hogy végtelenül hálás vagyok ezekért az értékekért. Küzdeni fogok azért, hogy ugyanezt tovább tudjam adni másoknak is a jövőben.

Ha lehetne egy gyereknapi kívánságom, akkor azt kívánnám, hogy minden gyerek megkapja ugyanezeket.

Mert nekünk, gyerekeknek nem elég az, ha a fizikai szükségleteinket kielégítik, pedig tudom, hogy rengetegen ebben is hiányt szenvednek. Emellett ahhoz, hogy felnőtté válhassunk, el kell sajátítani számtalan dolgot, amit csak a családunk és környezetünk taníthat meg nekünk. 

Göde Anna

A kiemelt képen a cikk íróját, Annát láthatjátok, forrása: WMN

Este – a nap méltó lezárásként – egy másik diák által készített interjút olvashattok itt a WMN oldalán.

November 29-én adjuk át a 2018-as SzuperWMN-díjakat. A díjátadó gála alkalmával az UNICEF lánygyermekek oktatását, egészségét és védelmének megszervezését segítő programjára gyűjtünk adományokat. Ha gondolod, EZEN a linken te is hozzájárulhatsz e nemes célhoz. Adományodat előre is köszönjük az UNICEF munkatársai nevében is.