Malawi Angyal

Amikor a párom, dr. Szegedi László elhatározta, hogy rendszeressé szeretné tenni ezt a missziót, akkor beszerveztük ezt a projektet is a Segítő Angyalok alapítványba, és így létrejött a Malawi Angyal, az alapítvány kiemelt állandó programjaként. Ennek lett a vezetője Laci. Szükségünk volt még további segítségre, ezért társszervezetként az AHU (Magyar Afrika Társaság) biztosította a misszió Malawiban történő fogadását. Helyi hátteret és kapcsolatokat is szereztek nekünk, hiszen több orvosi missziót segítettek már itt és más országokban. A misszió anyagi feltételeit nagy részben a Segítő Angyalok Alapítvány, a misszióban részvevők és azok barátai, korábbi betegek, családtagok és üzleti partnereik biztosították, amit ezúton is hálásan köszönünk, hiszen a legjobb helyre kerül minden fillér.

Laci összeszervezte a csapatot a szakma színe-javából. Én itt a helyszínen ismertem meg őket, de az első pillanattól látszik, hogy hihetetlen elszántak és elhivatottak. Még nem láttam ennyire önzetlen csapatot, akik hátrahagyták szeretteiket, családjukat, gyerekeiket, és nem is kevés időt szánnak erre az ügyre az életükből.

Továbbá távol vannak a munkájuktól, a misszióban önkéntesként dolgoznak, és még azt is vállalták, hogy ha nem jönne össze elég pénz, akkor saját erőből finanszírozzák majd a költségeiket.

Minden kvacsa célba ér

A misszió keretein belül a szabadidőben történő fogyasztást, az éttermi vacsorákat, illetve a hétvégi pihenésre fordított időben felmerülő költségeket mindenki saját zsebből állja. Ezt szigorúan vesszük, így nem ránk, és az apparátusra megy az adomány, hanem ténylegesen célt ér minden kvacsa (helyi pénznem).

De hogy mit keresünk mi itt civilként Kamarás Adriennel (a Segítő Angyalok alapítvány elnöke és kurátora – a szerk.), és miért lett idegsebészeti és humanitárius misszió a Malawi 2018? Az történt, hogy el akartam jönni én is segíteni, szervezni, főzni és bármit tenni, hogy ők még többet tudjanak műteni. Ezeknek a feladatoknak van már itt különben egy háttérembere, őt Szeremley Csabának hívják, aki az AHU megbízásából dolgozik nekünk, ő nagy segítségünkre van.  

Malawi

Így kaptuk magunkat azon, hogy küldetésben vagyunk egy olyan országban, ahol egészen másmilyen az értékrend, ahova vinnünk kell kulacsot, ahol nem számíthatunk áramra és meleg vízre, viszont annál több rágcsálóra, kígyóra meg skorpióra. Mivel kígyófóbiám nem elhanyagolható, mondtam Lacinak, amíg nem vesz egy kígyóűző rádiós kütyüt, addig nem ülök fel a gépre. Szerencsére meglett a kütyü, egyelőre kígyó se jött, csak csótányokkal találkozunk rendszeresen. Áram néha van, olyan előrefizetős-feltöltős féle. A legtöbb lakóházban viszont se áram, se víz, se semmi konkrétan.

Huszonnégy órányi út

A csapat balról jobbra: Kamarás Adrienn alapítványi elnök, Dr. Nagy Dávid idegsebész rezidens, Dr. Szegedi László idegesebész szakorvosjelölt, Hlatky-Schlichter Hubert önkéntes, Dr. Nagy Gábor idegsebész főorvos, Dr. Bagó Attila idegsebész főorvos és Dr. Kelemen József aneszteziológus

Szóval huszonnégy óra utazás után négy átszállással, kissé kimerülve ugyan, de reményekkel teli hangulatban megérkeztünk ide október huszonhetedikén. Csak minimális magánpoggyászt hoztunk magunkkal, hogy minél több hely maradjon az egészségügyi ellátmánynak. Így hoztunk magunkkal kilenc doboz gyógyszert, műtős ruhákat, műtéti eszközöket, kiegészítőket, gépeket, egyszóval szinte mindent, ami ezekhez a komoly műtétekhez kell.

Kálvária a kezdeteknél

Megérkeztünk mosollyal az arcunkon, segítőkészen, de egyből földre rángatott minket a valóság.

Megkezdődött a misszió kezdeti kálváriája, a vámon elvették a két legfontosabb dobozunkat, amiben olyan gyógyszerek voltak, amik nélkül a csapat nem tud műteni, mert a helyszínen nem beszerezhetők.

A következő két nap emiatt nagyon megterhelő volt mindenkinek, de az orvosainknak különösen. Ezzel az egész misszió veszélybe került. Arra hivatkoztak a vámosok, hogy a gyógyszerek szavatossága egy év múlva lejár (az nem érdekelte őket, hogy két héten belül mindegyiket felhasználtuk volna), illetve arra utasítottak minket, hogy vegyük meg itt a készítményeket. Természetesen ezek a szerek itt nem beszerezhetők, de ez őket hidegen hagyta.

Ott villogott mindenki arcán a kétségbeesés, Lacit különösen megterhelte, mint vezető felelőst. Nem is mertünk arról beszélni, hogy mi van akkor, ha nem adják vissza a dolgainkat.

Felirat a kórházi falon: „Minden gyermeknek van egy álma”

Más a tempó…

Vasárnap hívtuk azért az elkobzó embert, de templomban volt (remélem, azt is meggyónta, amit velünk és a földijeivel tett). Tudtuk, ha templomban van, akkor nem lesz ebből aznap semmi. Elmentünk hát kirándulni a hegyekbe, mert mást nem tudtunk tenni. Hétvégén amúgy itt senki nem dolgozik, sőt túlóra sincs, mert nem tudnak hogy hazamenni a nővérek, műtősök. Gyorsan meg lehet tanulni, hogy mi az az afrikai idő. Minden megtörténik előbb-utóbb, csak lehet, hogy más- vagy inkább harmadnap. Van olyan, hogy egy meetingen vársz valakit egy órája, amikor hívod, azt mondja, mindjárt érkezik. Aztán sosem ér oda, de délután összefutsz vele, és szóba sem hozza az egészet. Vannak érdekes dolgok…

Eljött a hétfő reggel, amikor egy ember egy másik szervezettől közölte velünk, hogy megsemmisítik a gyógyszereket.

Pánik, rettegés és tétlenség lett úrrá rajtunk

Helyi kapcsolatok után néztünk, és ezeket bevetve, próbálkoztunk mindenhogyan több szálon, de bármilyen befolyásos ember is próbált elérni valamit, nem járt sikerrel.

Más nem maradt, kitaláltuk, hogy kimegyünk a reptérre, mert tudtuk, ott kell lennie a csomagoknak, amiket valahogy megpróbálunk elhozni. Orvosaink ezalatt a két kórházban betegszemléztek. Két helyen dolgoznak felváltva a Queen Elisabeth Kórházban és a Madonna által alapított Mercy James Paediatric gyermekkórházban – ennek kapcsán hallhatott már a legtöbb ember egyáltalán Malawiról. 

Betegszemle a kórházban

Mi megérkeztünk a reptérre, kint állt az emberünk sötét kifényesedett öltönyben, fehér köpenyben, hogy komolynak tűnjön. Volt ott egy másik férfi, aki a megsemmisítést indítványozta, rajta egyből láttuk, hogy nem lesz egyszerű eset.

Olyannak tűnt, aki a minimális hatalmával is visszaél, mert mást nem adott neki az élet. Arrogáns és rossz arc.

Már az elején éreztem, hogy nem fog menni. Sokan is voltak, nem tudtuk megkérdezni sem, van-e más mód rendezni ezt az egészet. Más választásom nem maradt, elkezdtem erélyesebben nyomni, hogy „honfitársaik halhatnak meg naponta, akiknek nem tudunk segíteni”. Idejöttünk a legjobb orvosainkkal, és itt veszi el az életet a földijeitől, de ez sem hatotta meg, sőt egyre jobban hátrált előlünk.

Még egy esély

Csaba végül kikönyörgött az embertől egy reggeli időpontot, hogy az egyik orvossal odamehessünk, és megnézzük még egyszer tételesen a dobozok tartalmát.

Kihajtottunk a reptérről, elindultunk a város felé, egy dombtetőn megfordultunk, és bevártuk az autót, amiben tudtuk, hogy ott a két dobozunk. Beértek minket, de nem lassítottak le, így utánuk fordultunk, és pár perc követés után beelőztük őket, majd kértük, hogy álljanak meg, beszéljük meg a dolgot. De nem voltak erre hajlandók, el is tűntek a hátunk mögül, valahova félrehúztak egy óvatlan pillanatban.

Kedd reggel négyen vártunk az emberünkre az irodájánál egy órán át, a másik meg sem jelent. Az irodán látszott, hogy érdemi munka nem folyik ott. Semmi nem volt benne, tudtuk, ez is csak arról szól, hogy éreztesse, bizony itt ő van pozícióban. Végül kikönyörögtünk tőle két-két dobozt a legszükségesebbekből, de ez is Csaba érdeme volt. Én már dühöngtem belül, de tudtam, ha tombolni kezdek, azzal nem érek el semmit. Csaba és Józsi kollégánk kikönyörögték tőle, amit csak lehetett, én meg elszántam magam, hogy valamit még elcsenek, csak hogy rend legyen a lelkemben. 

Hubert és Csaba

Orvosaink dühösek voltak ugyan, de végül megnyugodtak. Egy fontos tétel maradt ki a létfontosságú gyógyszerek közül, amiről úgy tűnik, be tudjuk szerezni máshonnan.

Kedden már nagyműtétjük volt az orvosainknak, és ma is egy egész napos műtétet végeznek, amire tegnap este sokáig készültek.

Végre aztán mi is az érdemi munkánkkal tudunk foglalkozni Adrival, és már nem gyógyszervadászat veszi el az időnket a fontos teendőktől.

Fantasztikus dolgokat látunk és tapasztalunk, rengeteg mesélni valóval jövök vissza hozzátok!

 Hlatky-Schlichter Hubert

Jelentkezünk a következő résszel, Hubert csak a WMN-olvasóknak számol be részletesen a misszió eredményeiről. ITT is követhetitek őket, illetve, ha segíteni szeretnétek a Malawi angyalokat, akkor a számlaszámot is megtaláljátok az oldalukon.