„A feministáknak arra van szükségük, hogy végre valaki jól megdugja őket?” – Egy médiahack és egy könyvbemutató margójára

–

Egy feminista nem jár rózsaszínben és egyéb hazugságok

Ezzel a címmel jelent meg a napokban egy fontos, továbbgondolásra-gondolkodásra érdemes, majdan lányaink kezébe adható könyv, amelyben ismert, népszerű, sikeres nők – külföldről és Magyarországról – mesélik el saját történeteiken keresztül, hogy mit jelent számukra a feminizmus.

Ez a démonizált kifejezés, amely, ha diskurzusokban elhangzik, rendre szelet vet, és vihart arat, sokszor a mozgalmat övező félreértések, ártó sztereotípiák, és néha – mondjuk ki – épp a harcos feministák miatt.

A WMN főszerkesztője, aki egy haikuval szintén hozzájárult a kötethez, a margós könyvbemutatón elmondta, a feminizmus sokféle olvasata közül szerinte mindenkinek meg kell találnia a számára vonzót. Árokásás helyett D. Tóth Kriszta a párbeszédben, egymás igazságainak meghallgatásában hisz. Úgy véli, hogy az ügy szekerét férfiak és nők csak együtt, nem egymást megbélyegezve, hanem nyitottan és egymást meghallva tudják továbbtolni a fejlődés irányába, a valódi jog- és esélyegyenlőség, nem pedig – hogy egyből egy sztereotípiát említsünk – az egyformaság felé.  

Ehhez fűzte hozzá Rácz Zsuzsa író, milyen sokszor látja maga körül, hogy nők egymást bántják, keresve a módot az érvényesülésre ebben a kemény játékszabályok szerint működő, többnyire férfiak által irányított világban. Holott éppen társadalmi összefogásra lenne szükség a közös célokért, nem csatározásra, és személy szerint ő erre tanítja a lányait.  

Jó volna, ha a gyerekeink már olyan világban élnének, ahol az egyenlő bánásmód természetes, az üvegplafon viszont nem az, ahogy a nők kisebbségi létformája sem.

Az előrelépés eszköze egy társadalomban mindig és mindenképpen a szembenézés. Szembenézés például azzal, hogy milyen tévhitek, hibás reflexek élnek bennünk. Ezt az önvizsgálatot provokáltuk ki a kérdőívvel, amelyet három hét alatt 1839-en töltöttetek ki – ezúton is köszönjük a segítséget.

Semmiképp sem szeretnénk a negyvenpontos teszt értékelésével a tudományosság látszatát kelteni, hangsúlyozzuk, hogy az eredmények nem reprezentatívak, tehát nem lehet belőle a magyar társadalom egészére következtetéseket levonni, ugyanakkor játékos „médiahack”-ként – nem kekec-komoly szigorral – szemlélve az eredményeket, mégiscsak tanulságosak, de legalábbis érdekesek lehetnek számunkra. Mivel sok előítélet mondhatni, zsigeri, tehát észre sem vesszük bizonyos mondatainkban, szokásainkban, az önreflexió sosem haszontalan.

Kommentelőink finoman szólva nem voltak egy véleményen a tesztet illetően, volt, akinél kiverte a biztosítékot, míg más jól szórakozott. És olyan olvasónk is volt, aki – értve szándékunkat – egyfajta sarkított, összekacsintós kiáltványként olvasta, értelmezte pontról-pontra. Hiszen már a felvetés is szándékosan túlzó; „a feministák" általában, mintha ez valami homogén halmaz volna, nem pedig egy egymással is gyakran vitázó, sokszínű embercsoport, benne hangos, harcos radikálisokkal és gyakorlatiasabb, mérsékeltebb humanistákkal...

A kérdőív „futóidejének" második felében pedig csavartunk még egyet a médiahacken. Érdekes volt látni, hogy amíg csak a mi olvasóink töltögették a kérdéssort, nagyon hasonló, „feministabarát” eredmények születtek, ám amint ráhirdettünk a közösségi médiában olyan nagyon népszerű oldalakra, amelyeket sokkal több férfi követ, mint nő, és egyikén-másikán antifeminista, genderellenes tartalmakat is közölnek, egyből színesedett a minta, és akár megfordultak az arányok.

Ha az összesítést nézzük, akkor kiderül: a legizmosabb előítélet a melltartóviselést övezi

A kitöltők 80 százaléka gondolja úgy, hogy a feministák nem hordanak melltartót (mert mindet elégették) – amit persze lehet, és talán kell is egyfajta túlzó viccként/üzenetként értelmezni. De nézzük a további válaszokat, amelyek alapján a feministák:

miközben saját nőiességükkel bajuk van, programozónak vagy mérnöknek állnak, hogy bosszantsák a férfiakat (81 százalék), nem sminkelnek (69 százalék), szőrösek (71 százalék), és nem hordanak rózsaszínt (70 százalék), dühösek (63 százalék) és nincs humorérzékük (67 százalék).

A férfiakat szeretnék saját képükre formálni

Legalábbis a kitöltők 70 százaléka szerint a feministák azt akarják, hogy a férfiak nőiesek legyenek, uralkodni akarnak felettük (67 százalék) és a válaszadók több mint a fele egyenesen azt állítja, hogy a feministák utálják a férfiakat, sőt kiherélik őket (63 százalék).

Majdnem ugyanennyien (100 kitöltőből 78) értenek egyet azzal, hogy a feministák leszbikusok, fittyet hánynak „természet adta kötelességükre”, azaz nem szülnek (69 százalék) és jobbára direkt szinglik maradnak, nem akarnak párt (72).

Ugyanakkor vagy ennek ellenére, ahogy tetszik, 74 százalék szerint a feministáknak csak arra van szükségük, hogy „valaki végre jól megdugja őket”.

A szexet viszont utálják (52 százalék szerint)

Ha mégsem utálják, akkor irányítani akarnak benne – mondja  a válaszadók 63 százaléka.

A férfiak és a feminizmus viszonyára vonatkozóan egymásnak néha ellentmondó válaszok születtek. Egy férfi – a kitöltők 70 százaléka szerint – nem lehet feminista. Aki mégis az közülük, az tuti, hogy meleg (76 százalék szerint). Ha nem meleg, akkor minden második válaszadó szerint azzal a dumával csajozik, hogy ő feminista.

Viszont tíz emberből hét azt mondja: „egy férfi, aki biztos magában, nem fél a feminizmustól”.

Hogy szükség van efféle tesztekre, médiahackekre, vitaindítókra, az állóvíz felkavarására? Sokak szerint nincs.

„A feminizmusnak semmi értelme, mert már rég egyenlőség van” – így szólt a negyvenedik állítás, és a kitöltők több mint a fele egyetértett vele. Viszont a korábbi állításokra adott válaszok tükrében mégiscsak nagyon úgy tűnik, van miről beszélnünk egymással… és közben szembenézni saját magunkkal is. Mindannyiunknak.

Ez pedig a kötet, amely az egész apropóját adta:

Kurucz Adrienn
Szőcs Lilla

Fotók: prae.hu/Bach Máté