Akadályok az iskolában

Szegregáció, leszakadás, túlzott központosítás, szakemberhiány, és még sorolhatnám a komolyabbnál komolyabb problémákat az oktatásban. Mi szerencsések vagyunk: (a magyar átlaghoz képest biztosan) jól élünk Budapest egyik leggazdagabb és „elitebb” kerületében, ahol elvileg csak a jó és a még jobb iskolák közül kellett választanunk sulikezdéskor. A gyerekeim eddig remekül vették az akadályokat, ez az eredményeiken is látszik. Kitűnőek. Vagyis… nem, mégsem.

Problémák vannak a fiam magatartásával

Nem, nem „magatartásproblémás”, ami gyakran jelent sajátos nevelési igényt, beilleszkedési zavart vagy tanulási nehézséget. Nem verekszik, nem rúgja be labdával az ablakot, nem lopja el a krétát, nem hamisít naplót, „nem talál ki csínyeket”, ahogy a tanító néni mondja. Nem. „Ő ROSSZ”. Fegyelmezetlen. Dumál. Beledumál. Visszakérdez. Túl sokat jelentkezik, és frusztrálja, ha nem szólítják fel. Röhög. Hangos. Kiabál. Ki kell küldeni, mert zavarja az órát. Hármas a magatartása, jó esetben négyes. (Vajon aki igazán rossz, az megbukik magatartásból? Persze… mi az, hogy rossz?)

És valóban ilyen, néha otthon is az agyunkra megy, mert „lelőhetetlen”, beszél és beszél, mindent hall és lát és tud, és mindent tudni akar. De közben iszonyú büszke is vagyok rá.

Rettenetesen érdeklődő egészen kicsi kora óta, az agya egy szivacs, nagyon gyorsan tanul, jó matekos, és szuperül olvas, zenél és sportol, és már most tudja, hogy mit akar majd csinálni.

Mi a lényeg?

Azt gondolnám, hogy ez a lényeg. Egy multinál dolgozom, ha ilyen tudna maradni, biztosan remekül megállná itt a helyét később. De máshol is. Kérdés, ilyen marad-e. Félek tőle, hogy nem. Elképesztő, hogy folyamatosan azt érzem, hogy az iskolát minden érdekli, csak az nem, hogy milyen képességei vannak a fiamnak, hogy milyen tehetséges, nyitott és okos. Persze sok minden a tanártól függ, de sajnos a három év alatt már a harmadik garnitúra tanárnál tartanak, ami nyilvánvalóan szintén a rendszer hibájából fakad.

Hiába jobb az egyik tanár, ha a másik még mindig kőkorszaki elveket vall, vagy túl fiatal, túl képzetlen, vagy csak utálja a gyerekeket. Ha „rossz” a gyerek, akkor nem mehet ki az udvarra, sőt, az egész osztály nem mehet ki az udvarra. Ha frusztrált, mert már rég elkészült a feladatával, míg a többiek nem, akkor nem emelik ki, és nem adnak neki plusz feladatot vagy elismerést, nem, a gyerek tanulja meg, hogy neki csöndben kell ülnie, míg a többiek elkészülnek. Ha jelentkezik, és nem bírja már, hogy nem szólítják fel sosem, és bekiabálja a választ, akkor már „csak azért sem” szólítják fel.

Megszégyenítés és kirekesztés

Nemrég érkezett egy híresség az iskolába. Csak azok a gyerekek mehettek a személyes találkozóra és a programra, akik JÓK. Akik nem szólnak, nem kérdeznek, nem beszélnek maguktól. A fiam nyilván nem mehetett. Nem érdemelte meg.

Tavaly év végén a tanár azzal idegesítette hetekig, hogy nem kap jutalomkönyvet az évzárón. Mert nem kitűnő. Minden szaktárgyból ötös, sőt, a főtárgyakból dicséretes, mert csak ötöse volt egész évben. DE a magatartása négyes.

Nincs jutalomkönyv. Amellett, hogy a fiam még a Jézuskától is csak könyvet kért, annyira szeret olvasni, maga a jutalom is nyilván nagyon fontos volt neki. És én is dühös voltam, tehetetlen és értetlen. Hát, nem az számít, hogy jól teljesít? Hogy érti és tudja? Hogy érdekli? Hogy versenyeken indul, iskolai eseményeken vesz részt? Amiatt ítélik el, amit aztán felnőtt korában meg elvárnának tőle? Amilyen skillek nélkül nem is fog tudni boldogulni? Önállóság, bátorság, „magas kommunikációs készség” és egyebek?

Végül kapott könyvet. Nem a kitűnő bizonyítványért (anno, az átkosban én bezzeg kitűnőnek számítottam négyes magatartással is), hanem az egyéb érdemeiért.

Nem tudom, hogy meddig marad lelkes a fiam, meddig fog örömmel tanulni és örömmel iskolába  járni. A legújabb iskolai esemény egy vásár lesz. A gyerekek a magatartásukra és a szorgalmukra kapott pontokat gyűjtik össze, és azokat válthatják majd be. Kíváncsi vagyok, tud-e majd „vásárolni” a fiam…

N. CS.