Rettenetes számok ezek: 156 vallomást hallgattak meg a bíróságon. Volt, akit hatéves korától kezdve bántalmazott, volt, aki így készült fel az olimpiai döntőre… ezzel a rettenetes traumával kellett megbirkóznia.

A szövetség, az egyetem, az edzők, és sajnos sokszor még a szülők is inkább a nagy tiszteletben álló orvos pártjára álltak, nem pedig a gyerekek mellé. Több eltussolt jelentés, le nem folytatott vizsgálat és éveken át tartó falazás színezi sötétebbre az amúgy is rettenetes és hátborzongató történetet.

Nassar a szexuális ragadozók legveszélyesebb, legelvetemültebb fajtája. Akit mindenki szeret tisztel, aki könnyedén a gyerekek és a szülők bizalmába férkőzik, egy jó szándékú segítő, akiről utoljára feltételeznének ilyen aljasságot. Bárki próbálta felhívni a figyelmet a tevékenységére, lepattant az összezárt, sajátos hierarchia alapján működő rendszerről.

Mert hát hogyan működik a sport világa? A test mindenek felett. Nagyon sarkítva: a test a munkaeszköz, annak teljesítménye határozza meg a sikert. A testet kell a lehető legjobb állapotba hozni, a lehető legmagasabb színvonalon felkészíti a megmérettetésre. Minden betegség, sérülés veszélybe sodorhatja az egész karriert. Épp ezért talán az edző mellett az orvos az egyik legfontosabb szereplő. Rajta múlik, milyen hamar regenerálódik a szervezet, mikor lehet visszatérni az edzéshez. Az orvos „a megmentő, a mindenható, a csodatevő”. Különösen az Egyesült Államokban, ahol az élsport elképzelhetetlen a test működését legjobban értők támogatása nélkül.

Ezzel élt vissza Nassar, aki szexuális tevékenységét sokszor úgy állította be a naiv, tapasztalatlan kislányok előtt, mintha ez is a vizsgálat része lenne. Mintha az, ami velük történik, az ő javukat, fejlődésüket szolgálná. Olyan is előfordult, hogy közben a szülők a paraván másik oldalán álltak.

„De a kislányok egyszer felnőnek, és erős nőkké válnak, akik visszatérnek, hogy lerombolják a világodat” – mondta az egyik áldozat a tárgyaláson Nassar szemébe, akit hatéves korában kezdett zaklatni az orvos, és akinek a szüleit sikeresen meggyőzte arról, hogy a gyerekük „csak kitalálta” a történetet.

„Egyik felnőtt a másik után szállt a védelmedre. Hogy voltál képes nyugodtan aludni éjszaka?” – tette fel a kérdést Aly Raisman hatszoros olimpiai érmes tornász a tárgyaláson.

„Egy áldozat vagyok, de nem vagyok hajlandó így élni egész életemben. Egy olimpikon vagyok, annak ellenére, hogy engem is bántalmaztak. Sokat és keményen dolgoztam azért, hogy elérjem a céljaimat, de szeretném, ha mindenki tudná, hogy én is egyike vagyok annak a több mint 140 sportolónak és nőnek, akiknek van egy fontos története" – mondta Jordyn Weiber, aki tagja volt a Londonban aranyérmet szerző amerikai tornászcsapatnak, és aki nyolctól tizennyolc éves koráig volt Nassar paciense.

El nem tudom képzelni, milyen nehéz lehetett ezeknek a csodálatos sportolóknak, többszörös bajnokoknak felvállalni ezt a szerepet, erőt venni magukon, és a „bajnoki” identitásukat háttérbe szorítva áldozatként előlépni, sőt, sokuk esetében még azt is vállalni, hogy a tárgyaláson szembenézzenek azzal az emberrel, aki egy életre szóló traumát okozott nekik.

Sokan csak az eset napvilágra kerülését követően ismerték fel, hogy ők maguk is áldozatok.

A bírónő az ítélethirdetéskor azt mondta a vádlottnak, hogy „most írom alá a halálos ítéletét”, mert a 40-től 175 évig terjedő letöltendő börtönbüntetés valóban az. Ő már rács mögött fog elszámolni a lelkiismeretével, ha van neki olyan egyáltalán.

De vajon mi lesz azokkal, akik eddig mindössze egy „pozíciót” vesztettek? Azok, akik ugyan lemondtak tisztségeikről, de senki nem vonta őket felelősségre azért, mert évekig eltussolták az ügyet? A michigani egyetem rektora, a tornaszövetség tisztségviselői, az edzők, aki hátat fordítottak a sportolóknak, amikor azok segítséget kértek tőlük?

Hogy tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel azok a szülők, akik évekig hordták hozzá a gyereküket, akik nem vették komolyan a figyelmeztető jeleket vagy a gyerekük történetét?

Vajon ez elindít-e egy tisztulási folyamatot a sportban is? Mert azt senki nem gondolhatja, hogy Nassar az egyetlen ebben a rendkívül hierarchikus, maszkulin világban, ahol az edzők, orvosok, vezetők többsége még mindig férfi. Ahol a versenyzőket még mindig kevesen kezelik egyenlő partnerként.

Vajon lesz-e ezeknek a bátor, erős nőknek hatása a magyar sportéletre is, sikerül-e olyan példaként szolgálni, amely esetleg a hazai áldozatokat is coming outra bírja?

Minden egyes kimondott név, felvállalt történet további áldozatokat ment meg. Mert a hallgatás több évtizedeken át tartó pusztítást eredményezhet.

Pásztory Dóri

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Scott Olson

A Kiss László-ügy kapcsán megjelent írásunkat sokan olvastátok már, de ez is évtizedekig húzódott épp úgy, mint Nassané. Tisztelt Takáts Zsuzsa! Egy férfi sportújságíró nyílt levele Kiss Lászlóék áldozatához.

Okkal vagy ok nélkül – Miért baj, hogy elhallgatták Kiss László szövetségi kapitány nemi erőszak ügyét?