„Elvették a gyerekeimet úgy, hogy el sem tudtam köszönni tőlük. Az iskolából, óvodából vitték el őket. Engem úgy kezelnek, mint egy bűnözőt. Nem is tarthatok kapcsolatot velük...”

„Több mint két éve annak, hogy megvádolt a volt feleségem azzal, hogy szexuálisan bántalmaztam a lányunkat. Hiába bizonyítottam be azóta mindenhol, hogy nem tettem ilyet, senki nem segít, hogy helyreálljon a normális kapcsolat a gyerekkel...”

„Nevelőszülőként dolgoztam, és évekig gondoskodtam a testvérpárról, akiket azért vettek el az anyjuktól, mert rendszeresen verte őket. Aztán egyszer csak mondták, hogy a gyerekeknek haza kell menni. De az anya most is ugyanúgy veri a gyerekeket, mint korábban...”

„A gyerekekről mindenki tudta, hogy éheznek, hogy a szülők alkoholisták, hogy senki nem törődik velük, de egészen addig, amíg az iskola nem tett bejelentést, nem csináltak semmit. Utána viszont, hogy akta lett a dologból, úgy viselkedtek, mintha nem az ő hibájuk lenne, hogy annyi éven keresztül kellett nélkülözniük a gyerekeknek...”

„Senki nem szólt, hogy bármi baj lenne velem. Jártam védőnőhöz amíg terhes voltam, de ő se mondott semmit. Aztán amikor jött a gyerek, és bementem a kórházba, hirtelen elkezdték azt hajtogatni, hogy nem tudok a gyerekről gondoskodni, és hogy nem hozhatom haza. El is vették tőlem, pedig úgy szeretem, mint a saját életemet...”

A hatályos jogszabályok szerint a családvédelem és a gyermekvédelem egy egységet képez, ami a gyakorlatban komoly gondokat okoz, hiszen a család és a gyermekvédelem egymásnak feszülése az egyik leggyakoribb probléma, amit a gyerekek ma megtapasztalnak, ha veszélyeztetett helyzetbe kerülnek.

Ennek egyik oka – amiről nagyon keveset beszélünk –, hogy a mai szociális-, egészségügyi- és gyermekvédelmi rendszereink elvben ugyan a rendszerváltás utáni jogszabályok szerint működnek, gyökereik azonban a szocializmusba nyúlnak vissza, amikor az állam szerepe (és beavatkozási lehetősége) a családok magánéletébe még teljesen más ideológiai és szakmai alapokon nyugodott.

A szocialista rezsimben nem volt kérdés, hogy az államnak van-e keresnivalója a hálószobákban, hogy megtehetnek-e bármit a hatóságok. Nem volt kérdés, hogy az állampolgároknak van-e tiltakozási, jogorvoslati lehetőségük. (Nincsen.) Egyáltalán, partnernek tekinthetők-e a „hivatalos személyek” számára. (Nem.)

Sajnálatos módon a gyermek- és családvédelmi intézményrendszerünk átörökítette ezt az attitűdöt, és sokszor még ma sem partnerként (időnként kifejezetten ellenségként) tekintenek a szülőkre, és annak a felismerése is gondot okoz, hogy egy gyereknek önálló jogai vannak.

Az meg tényleg végképp eretnekségnek tűnik, ha valaki egy döntés kapcsán felrója a hatóságoknak, hogy azt nem a gyerek legjobb érdeke szerint hozták meg

– pedig a jogszabály azt írja elő mindenki számára, hogy a gyerek ügyében a gyerek legjobb érdeke az elsődleges.

Ezzel szemben általában elvárják a gyerektől, hogy „vegye tudomásul” azt a döntést, ami a gyermekvédelemnek a legkönnyebb, legegyszerűbb, legkevesebb felelősségvállalással (és így minimális kockázattal jár).

Azok a felnőttek, szülők, családtagok pedig, akik nem hajlandók lenyelni a keserű pirulát, könnyen ott találhatják magukat egy végeérhetetlennek tűnő vitában, pereskedésben a hatóságokkal, hivatalokkal, a gyermekvédelem teljes arzenáljával szemben.

Sajnos a gyermekvédelem téves, hatalmi attitűdjét erősítik a legújabb jogszabályok is, amelyek szankcionálási lehetőségeket rendelnek a segítség mellé. Az a legrosszabb az egészben, hogy ezt a helyzetet mindenki megsínyli. Elsősorban persze a gyerek, de a család, és maga a gyermekvédelem is, ami szerepzavarban, és bizonytalan határok, rögzült, de terhes attitűdök béklyójában küzdi meg a feladatait.

Sokat beszélünk arról, hogy a gyermekjogi megközelítés azért (is) fontos, mert csak a gyerekkel együtt lehet jó döntéseket hozni. Ez a logika ugyanúgy igaz az intézményekre is. A gyermekjogi megközelítés őket is segítené abban, hogy egy letűnt kor elvei helyett inkább a családok partnereként nyújtson segítséget a gyerekeknek, és ne kelljen még velük is harcolni.

 

Dr. Gyurkó Szilvia

Kép: iStock by Getty Images