„Elcsépeltté vált ez a pinkcirkusz" – Egy túlélő vallomása a mellrák hónapja alkalmából
Ülök a szobámban, és azon gondolkodom, hogy négy évvel ezelőtt még mennyire másképp láttam az októberi „pink-őrületet". Akkor szíven ütött, hisz érintettként a saját életem hőse voltam, és minden rám kacsintó pink színű lufit vagy reményszalagot a sajátoménak éreztem. Emlékszem, hogy a 2012-es hídsétán még a kislányommal álltam lufiért sorba. Ma sikítófrászt kapok, ha meglátok egy pink lufit. Balassa Gabriella, a Mellrákfórum Alapítvány egyik alapítójának írása.
-
A mellrák elleni küzdelem hónapja, most, hogy már benne vagyok a „sűrűjében", egyre inkább egy pinkcirkuszra emlékeztet, ahol a pénz irányít mindent.
Hogy jutottam idáig? Kár tagadni, engem is bedarált ez az egész, míg a betegség jelen volt az életemben.
Van rózsaszín Survivorös pólóm, rózsaszín reményszalagos karkötőm, nyakláncom és fülbevalóm is. Hogy miért? Mert volt idő, amikor tényleg erőt adott! Volt idő, amikor még azon is erősen gondolkodtam, hogy a pink reményszalagot magamra tetováltatom. Azért annak örülök, hogy ezt végül nem tettem meg.
Aztán elkezdtem önkéntes képzésre járni, majd önkéntesként dolgozni, és egyre inkább más szemszögből szemlélem azóta a pinkbe boruló októbert, a mellrák hónapját. Először akkor lepődtem meg, amikor az egyik első októberi rendezvényünk után kaptam egy eléggé felháborodott levelet egy hasnyálmirigyrákos lánytól. Szememre vetette, hogy könnyű nekünk, mert minden rólunk szól, de mi van a többi rákbeteggel? Igen, valóban a mellrákosok sokkal hangosabban vállalják fel magukat, mint egy vastagbélrákos. Igen, az én profilképem is rózsaszín reményszalagos lett a közösségi oldalon, de ma már nem hordom önfeledten a táskámon és a ruhámon ezt a jelképet.
Hogy miért? Mert úgy érzem, kicsit elcsépelté vált. Legalábbis számomra.
Tudom, hogy ez sokakat bánt, de a véleményem az enyém. Úgy érzem, attól, hogy kitűzök magamra egy rózsaszín szalagot nem változik meg a világ. Mert addig semmit nem érnek ezek a külsőségeknek, amíg kiirthatatlan ostobaságok keringenek szájról szájra.
Mi haszna van a sok száz, égbe eregetett pink lufinak, míg vannak olyan nők, akik azért nem mennek el mammográfiára, mert attól félnek, hogy az mellrákot okoz?
Mi haszna a közös sétáknak, hogy ha a séta után még mindig a szomszéd egyik barátnőjének az édesanyjára hallgatunk inkább, mintsem hogy elmenjünk orvoshoz?
Mi haszna, ha a férjek magukra tűzik a pink szalagot, ha utána otthon arra kérik a feleségeiket, hogy vegyék fel a parókát, és ne kelljen a kopaszságot bámulniuk?
Mi haszna a sok millió elköltött forintnak, ha a nők nem mennek el szűrővizsgálatokra még akkor sem, ha behívják őket?
Mi haszna a sok cikknek, riportnak, ha a nők nem tudják, hogy attól, mert nem hívják őket szűrésre, az nem azt jelenti, hogy nem lehetnek már mellrákosak?
Mi haszna a sok egymás hegyére-hátára szervezett rendezvénynek, hogy ha a rák ma, 2016-ban még mindig stigmatizálja az elszenvedőjét?
Ezek a kérdések szándékosan ilyen provokatívak.
Az emberek azt gondolják, az már elég az egészségtudatossághoz, ha ezeken a rendezvényeken részt vesznek. Azt a rengeteg pénzt, amit abba ölünk, hogy külsőségekkel hívjuk fel a figyelmet, inkább oktatásra, a fiatalok egészségtudatosságának nevelésére kellene fordítani. És szóróanyagokra meg oktatófilmekre. Hisz rengeteg nő azt sem tudja, hogyan kell a gyakorlatban elvégezni egy önvizsgálatot.
Szerencsére a civilek arra törekednek, hogy ne csupán a pink őrület látszódjon, hanem tartalom is legyen ezen rendezvények mögött, de ez mindig elég érzékeny téma. Mert ha egy októberi rendezvényt egy civil szervezet hoz tető alá, egyből felmerül a kérdés: kinek is szervezzük? Az egészségeseknek? A betegeknek? A két célcsoport egész más témákra kíváncsi. Ezért aztán a legtöbb esetben egy „átlagos" program áll össze, olyan, ami talán mindenkihez elér. A speciális témák pedig kimaradnak. A lényegi kérdések egy átlagos októberi rendezvényen nem kerülnek szóba.
Mindezek ellenére mégis vallom: szükség van arra, hogy legyen egy időszak, nap, hét vagy hónap, ami rávilágít bizonyos problémákra. Most épp a mellrákra.
Vallom, hogy szükség van elhivatott civil szervezetekre, akik fel merik vállalni a kényes témákat is, rendezvényeket szerveznek, prevenciós programokat visznek el az ország minden pontjára, tabuk nélkül beszélnek a mellrákról.
Ülök a szobámban, október közepe van, egy mellrák ellen tevékenykedő alapítványnál dolgozom. Ebben a hónapban nem eregettem pink lufit. Ebben a hónapban csak azt szeretném elérni, hogy egy mell önvizsgálatot bemutató oktatófilmben szereplő női mellbimbó ne legyen szexuális tartalom. Mert amíg ma, 2016-ban még annak számít, addig az októberi pink kampányok tényleg csak szimpla pinkcirkuszok.
Balassa Gabriella
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Africa Studio