Az utolsó előtti stádiumban fedezték föl a méhnyakrákját. Az első terápiák után egy évvel kiújult a daganat, az orvosa alig néhány százalék esélyt adott a túlélésére. És most itt ül velem szemben - épp durcás valamiért, de majd elmúlik ez is - és püföli a klaviatúrát. Ha valakire illik „A túlélő" cím, akkor az a Szentesi. Nemcsak a betegséget élte túl kétszer, hanem a gyógyulást is, meg a helyreállító beavatkozásokat és terápiákat, no és a háromhavonta bekopogtató kicsi halált, amikor MRI-kontrollra megy, és az egész szerkesztőség remegve várja az eredményt. Dolgozik magán folyamatosan, hogy soha többé ne kelljen a saját temetését megterveznie (volt egy pont a betegsége alatt, amikor megtette). Most saját maga és a hozzá közel állók mesélik el Éva történetét. Én DTK voltam, és elmondhatatlanul nagy öröm, hogy ebben a filmben az édesanyja, az orvosai, a legjobb barátja mellett ott lehettem egy picit én is a nagyon is élő túlélő: Szentesi Éva mellett.
Ismerd meg A túlélő sorozatunk első két részében bemutatott inspiráló embereket is! Sipos Péter videóját ITT, Laár Anikóét pedig ITT tudod megnézni.
A WMN igazodási pont egy keszekusza világban, és egy lélegzetvételnyi nyugalom a feszültség társadalmában. Reagálunk a társadalomra és a világra, amelyben élünk. Figyelünk a közös ügyeinkre, a közösségi és magánéleti tereinkben zajló, mindannyiunk életét meghatározó folyamatokra és figyelünk rád. Ha szeretnéd, hogy megmaradjunk, és továbbra is létezzünk, támogass minket a tagsággal, és férj hozzá minden tartalmunkhoz!
„Életemben először kopaszon láttam magam szépnek” – mondja Linder Erzsébet, áttétes mellrákos túlélő. Hogy miért? Megtudod a cikkből. És Erzsébet is ott lesz a hétfői Hello, WMN!-en, a MomKult színpadán, ahova várunk mindenkit szeretettel!
Öt évvel ezelőtt ezen az estén terrortámadás-sorozat rázta meg Párizst, és vendégszerzőnk épp ott ült abban a koncertteremben, ahol a legnagyobb volt a veszteség: 120-an haltak meg a bulizó fiatalok közül, és több mint kétszázan megsebesültek. Zsuzsának szerencséje volt: idejében kijutott az épületből, de a mai napig emlékbetörésekkel küzd.
Lehet szeretni valakit, akivel sosem találkoztál? Milyen útravalót kaphatsz attól, akit nem is ismersz? Hogyan kapcsolódunk össze generációról generációra a traumáinkban, de a szeretetünkben is? Radojka nagypapája túlélte a munkatábort, a vele történtekről azonban – sokakhoz hasonlóan – sosem beszélt. Ők ketten nem találkozhattak már, így most, harminchárom évvel a halála után Radojka próbálja megfejteni, mit hordoz magában a nagyapjából, és hogyan hatottak a családra a vele történt megpróbáltatások.
Miért van az vajon, hogy ötven körül, ha az ember élete egészen jó is, csak ritkán villan fel az a régi, elemi öröm, amelynek talán oka sem volt, csak úgy megszállta az embert, és amitől egyszerre fényesebb lett a világ?