Ha a nemi erőszakot sajnálatos, de némileg elkerülhetetlen dolognak állítjuk be, azzal elhárítjuk magunkról a felelősséget, és meg se próbálunk lépéseket tenni egy olyan társadalom megteremtése felé, amely nem tolerálja a szexuális abúzust.
Schrödinger tudományos munkássága új alapokra helyezte a fizikát. És ez sajnos nem csak kortársai körében „mentette fel” a mások ellen elkövetett szörnyűségei felelőssége alól.
Egy nemrég készült kutatás kimutatta: nemcsak az ujjlenyomatunk és a DNS-ünk egyedi, hanem a szex során egymásnak átadott baktériumcsomagunk összetétele is:
Sara Stanley-ként ismerte meg a világ a 90-es években. De amiért a legtöbben szeretik, ő ma elutasítja: azt mondja, ellopták a gyerekkorát, pláne, mivel 11 évesen az édesanyját is elveszítette. És ez messze nem jelentette a megpróbáltatások végét… Sarah Polley, a művész, aki mindig képes volt visszaszerezni önmagát:
Egy 22 éves fiú visszaél azzal, hogy öt évvel idősebb a lánynál, akit kiszemelt magának, és hogy ismerős terepen tudja elcsábítani – pusztán azért, hogy a haverjainak megfeleljen. Mi ez? Szexuális erőszak? Bizonyos fajta hatalmi visszaélés? Bűncselekmény? Ezt boncolgatja Yvan Attal filmje, és hogy mit kezdjünk azzal a paradigmaváltással, amit a #metoo hozott az életünkbe.
Sokan nem értik, miért most állnak elő szexuális bántalmazások túlélői az évekkel, évtizedekkel korábbi traumájukkal. Nem egyszerű kérdés, de szerzőnk az Azt mondta című Weinstein-film kapcsán a saját élményén keresztül elmeséli, hogyan is működik ez.
Annyi fontos kérdésről beszélhetnénk a Heard-Depp-per kapcsán, az összesz.rt ágy, a levágott ujj és egyéb horrorisztikus részletek közt azonban épp a lényeg vész el, állítja Mózes Zsófi, és el is mondja, miért gondolja így:
„Az egyházon belüli szexuális visszaéléseket legtöbbször átlagos emberek követik el, akiknek nagyobb hatalmuk van, mint az áldozatoknak, és olyan környezet veszi őket körül, amely ezt a hatalmat igazolja és elfogadja” – állítja Nyúl Boglárka szociálpszichológus, aki kollégáival az ELTE-n a magyarországi katolikus közösség körében végzett kutatást a szexuális visszaélések észleléséről és kezeléséről.
Kik azok a pedofilok? Hányan vannak? Inkább férfiak vagy inkább nők az elkövetők? És az áldozatok? Meg lehetne előzni valahogy? Egyáltalán, mi a pedofília? És miért válik valaki azzá? Ilyen kérdéseket jár közbe írásában gyerekjogi szakértőnk.
A randidrogok áldozatai többségében nem jelentik ezeket az eseteket, mert bűntudatuk van, magukat hibáztatják, és sokan rettegnek attól, hogy nem vennék komolyan őket a rendőrségen. Olvassátok el Nyáry Luca fontos írását egy egyre elterjedtebb jelenségről: