A modernizációval nem a gyász változott meg, hanem az arra adott emberi reakció. Nincs sem idő, sem tér arra, hogy fájjunk. Nem adják meg nekünk, nem adjuk meg magunknak.
Egy különös és különleges barátság története.
Egy anya, aki világéletében csak a gyerekeiért élt , és egy lány, aki megtanult könnyű csomaggal utazni a világban. Hogyan dolgozzák fel együtt a közös gyászt?
„»Veszteséget feldolgozni« – számomra ez értelmezhetetlen fogalom. Én úgy szoktam mondani, helyet találni az életben az elhunyt gyermeknek, megfogalmazni, ki volt ő, hogyan tud engem életének és halálának emlékével gazdagítani. Mondok egy példát. Hogyan emlékezem rá? Gépek közt fekve a kórházban vagy, mondjuk, az egyik közös, boldog karácsonyon? Utóbbi emlék erőforrás. Melyiket idézem fel? És ha van lehetőségem alakítani a következő karácsonyt, immár nélküle, az milyen lesz?”
Minden úgy történt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: randizás, együtt járás, összeköltözés, lánykérés, majd esküvő. Már csak a baba hiányzott, de nem sokáig. Szinte azonnal összejött. Aztán…
Neked is van ilyen ragyogó csillagod?
Az egyik legnehezebb élethelyzet az özvegység, mégsem beszélünk róla eleget.
Örökre elment a Forma–1 aranykorának talán utolsó csodálatos szimbóluma, múzeuma, emlékkönyve és emlékezete.
Keserves dolog azt ápolni, aki oly sok éven át minket ápolt, ha betegek voltunk.
„A szeretet jelen idejű: azzal, hogy a másik meghal, az iránta érzett szeretet nem múlik el. Csak már nincs kinek odaadni. Mint egy magunkba fojtott gondolat.”