„Van olyan, amikor nem mi írjuk a történetünket, mert a miénk biztosan nem így végződött volna” – Testvérem küzdelme a rákkal
Feldolgozni a feldolgozhatatlant.
Feldolgozni a feldolgozhatatlant.
Elég hét év a gyászra? Elég a megbocsátásra?
Bizony, akár a halál témakörét boncolgatva is ráébredhet az ember, milyen fontos lenne megőrizni magunkban a hálára való képességet.
Bea férje most lenne ötvenéves. Elképzelte, milyen lenne a születésnapja. Olvassátok el szívszorító írását!
„Szeressünk és öleljünk addig, amíg lehet, soha nem tudhatjuk, melyik lesz az utolsó.”
„Ha valakinek már nem él az anyukája, karácsonykor nem tud nem arra gondolni, hogy »Mit adhatnék a mamának?«, én pedig kimondhatatlanul hálás vagyok érte, hogy még így, univerzumokon és valóságsíkokon keresztül is meglephetem az édesanyá(i)mat.”
„Én érzem a depressziót a levegőben, ami – ha nem bénít le – lehetőség, hogy utánajárjunk: miért vagyunk benne és meddig akarjuk fenntartani. Nem feltétlenül egyénileg, hanem inkább közösségként. Amikor összejövünk és beszélgetünk, miért nyomasztjuk egymást, ahelyett hogy arról beszélgetnénk, milyen szépen sütött ma a nap?”
Foltin Jolánra, a magyar folklór múlt héten elhunyt nagyasszonyára Herczku Ágnes emlékezik.
Miért ne lehetne egy nő boncmester?