Szentesi Éva: Temetni jöttem, nem dicsérni (vélemény)
Egyvalami közös: mindenki ugyanoda jut, előbb vagy utóbb.
Egyvalami közös: mindenki ugyanoda jut, előbb vagy utóbb.
Akit ennyire szeretnek a barátai, azon még a betegség és a halál sem győzedelmeskedhet.
Nem beszélünk róla, le akarjuk zárni, és úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Pedig a halottainkat elgyászolni legalább egy év, és a stációit nem lehet kikerülni.
Hogyan mondd el az ötévesnek, hogy a majdnem-nagyapja temetésén voltál?
Amikor épp az hiányzik a karácsonyfa mellől, aki a hagyományokat megteremtette. Amikor a karácsonyt a legfontosabb nélkül kell ünnepelned.
„Nem tudtam akkor még, hogy az aggódást nem csak a képzelet szüli. Hogy nem ellenőrizgetsz, hanem csak beszélni akarsz velem. Hogy talán sejted, már nem sokszor tudsz felhívni telefonon, és évtizedek múlhatnak el anélkül, hogy hallanám majd a hangodat. ”
Halál előtt. Halál után.
Egy apa elvesztése és a holdra szállás.
Szívfacsaró történet a veszteségről, a gyászról, a bánatról, amit oly sokszor magunkba kell zárnunk.
Van értelme egyáltalán a vigasztalásnak? Vagy más kell?