A Popfilter évadzárója igazi jutalomjáték volt: sírós-nevetős történetek hazáról, szavakról, szülésről, írásról és egy különleges névről Szabó T. Annával, akit hallgatni minden percében arany.
Érezni azt, hogy vagy, valakinek kellesz, azon az áron is, amit már nem szívesen fizetsz meg…
„– Mi az, hogy négyszemközt? – kérdezi felháborodottan az anya. – Nekünk nincsenek titkaink egymás előtt! Ugye, kislányom? Tudja, doktornő, nálunk nincs kóddal ellátott telefon vagy számítógép! Nincsenek zárt szobák! Természetes, hogy tudunk egymás dolgairól. Mi mindent megbeszélünk, mindent megosztunk egymással. Mi nagy szeretetben élünk.”
Karóval jöttem, nem virággal.
„Tudja, ki vagyok én? Képes felfogni azzal a mogyorónyi agyával? Én nem egy ember vagyok, hanem egy egész hadsereg! Az én csettintésemre százezrek várnak, érti? Azt csinálják, amit én mondok! Azt gondolják, amit én akarok!”
„Olyan volt, mintha nem én döntenék. Mintha egy felsőbb én vezetne, mert meg akar óvni.” Ti is éreztetek már ehhez hasonlót?
Egy apa, egy anya és az élükön masírozó, mindent tudó anyós, a család kicsi kincsének önjelölt főgondozója.
Mikor érünk már oda? Mikor lesz már végre eljegyzés, lakodalom, gyerek és 25 évre szóló lakáshitel? Avagy kérdések az élet sztrádájának Osztyapenko-szobránál.
Következő állomás: a felnőtt élet.