Őket riasztják a legsúlyosabb esetekhez, és ők szállítják azokat a kritikus állapotban lévő betegeket, akiket más nem tud itthon. És most nagy bajban vannak. Annyi ember megmentése után ezúttal ők szorulnak segítségre, hogy folytathassák hiánypótló munkájukat, amin szó szerint életek múlnak.
Hogyan lehet a gyerekvállalásra, életünk legmeghatározóbb döntésére és szerepvállalására úgy gondolni, mint amit „divatba kell hozni”?! – kérdezi Krajnyik Cintia a köztársasági elnök asszonytól, és a babaváró hitel meg a csok kedvezőnek mondott feltételeinek sem volt rest utánajárni. Mert akkor beszéljenek a számok!
Orvos szerzőnk története a magyar egészségügy napjára:
Tombol a nyár, sokan igyekeznek nem tudomást venni a Covidról. De attól még itt van velünk. E cikknek nem a „riogatás” a célja. Hanem valami egészen más. Szerzőnk a betegágyból küldi ezeket a sorokat:
Daganatos beteg szerzőnk arról mesél ezúttal, hogyan mentette meg az életét az, hogy nem hagyja magát lerázni, ha érzi, valami nem stimmel. Ha kell, orvost vagy kórházat vált, másodvéleményt kér, esetleg vitázik, mert tudja, tapasztalta, mi minden múlhat ezen az attitűdön.
Ki számít hozzátartozónak egy LMBTQ-ember esetében, és ki nem? Ki hozhat döntést a kórházban a meleg párok gyermekével kapcsolatban? Részesülhet-e mesterséges megtermékenyítésben egy leszbikus nő? Hogyan juthat hormonkészítményhez egy transznemű ember? Fontos kérdések, amelyek igencsak megnehezítik embertársaink életét:
„Ha valaki tudni akarja, milyen állapotban van egy társadalom, semmi egyebet nem kell tennie, csak besétálni egy közkórház sürgősségi osztályára, és ott jól körülnézni” – mondja szerzőnk, Molnár Lamos Krisztina, aki évtizedek óta belülről éli meg az egészségügyi viszonylatokat.
Mi mindenre jó a járvány hatására turbósebességgel fejlődő távkonzultáció – és mire nem?
„Ha egyet kívánhatnék most, az az lenne, hogy álmaim munkáját végezhessem, kreatívan gyógyíthassak, normális munkaidőben, olyan bérért, amiből mértéktartó, ám teljes és boldog életet élhetek” – írja olvasónk. De valóban idealistának kell lenni ezekhez az igényekhez?
„Az én anyukám egészségügyi dolgozó egy egészségesrendelésen. Ahová mindennemű figyelmeztetés ellenére naponta viszik a szülők és nagyszülők a betegség vagy iskolai, óvodai karantén miatt otthon tartott gyermekeiket. A bejelentkezésnél ezt persze letagadják, általában a gyermek az, aki elkottyintja foglalkozás közben, hogy oviba, suliba nem mentem ám, mert… de Kati nénihez eljöttünk.” Olvasónk írása, aki retteg az édesanyja egészségéért: