Címke: státusztörvény

„A középiskolás gyerekemnek 5 órája volt a múlt héten. Nem naponta, összesen”

WMN Suli – 2023. szeptember 13. – TF

A szakkör kifogyott, napközis tanár meg nem is volt – kezdhetnénk a klasszikus idézet kifacsarásával a beszámolót a jelenlegi iskolai helyzetről, ha viccelni szeretnénk azzal, ami nehéz. De ez sajnos kicsit sem vicces. Pedig a státusztörvény okozta esetleges (?) fennakadások és felmondások egy része még csak ezután jön.

Balatoni József: A lelkem egy darabja örökre veletek marad – Jocó bácsi abbahagyja a tanítást

WMN Ügy – 2023. július 15. – BJ

A lemondás kiállás az igazságért, a gyerekekért és a jövőért, nem pedig cserben hagyás. És ezt a gyerekek is megerősítették Jocó bácsinak.

Szabó Anna Eszter: Itt élned, halnod kell. De milyen áron? És még meddig?

WMN Life – 2023. július 11. – SzAE

„Szabadon szeretnénk lélegezni. De nekünk már csak oxigénmaszk jutott, amit próbálunk a gyerekekre erősíteni, mint a zuhanó repülőn, csak fogynak a tartalékok, és vészesen közelítünk a föld felé” – írja Anna Eszter a hazai közhangulatról.

Miklya Luzsányi Mónika: Rabszolga-e a pedagógus?

WMN Life – 2023. július 6. – MLM

„A rabszolgának nincs önrendelkezési joga, azt teszi, amire a gazdája utasítja, és nem rendelkezik a saját magánéletével sem, abba is beleszólhat az ura.” A pedagógusok az ókori Görögországban rabszolgák voltak, a gyerekeket kísérgették. Habár ezt ma már csak kevesen tudják, a tanárokkal való bánásmód megidézi az elfeledett jelentést. A minap elfogadott státusztörvényt elemzi szakértő szerzőnk:

„Sokan fel fognak mondani, utánpótlás pedig nincs”

WMN Ügy – 2023. július 4. – DD

A bosszútörvénynek is nevezett státusztörvényt 134 igen és 60 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta az Országgyűlés. Dián Dóri beszámolója a Legyünk mi a változás! című tiltakozó eseményről, ahol érthető módon nem csak a szakadó eső miatt volt síri a hangulat.

Balatoni József: Ez volt talán az utolsó táborom

WMN Life – 2023. június 21. – BJ

Idilli jelenetek, sok nevetés, igazi tábori hangulat, mégis ott lappang a kimondatlan kérdés: lehet, hogy ez volt az utolsó?

Attól, hogy van hova bevinni a gyereket reggel, az oktatási rendszer még összeomlott

WMN Ügy – 2023. június 6. – TF

Vannak, akik azt gondolják, hogy a pedagógusok ügye őket nem érinti, mert nincs iskolás gyerekük. Mások a saját bőrükön is tapasztalják a problémák egy részét, de nem tudják, mit lehetne tenni. Utánajártunk, hogy szülőként merre lehet indulni, ha szeretnénk valamit tenni az oktatás jövőjéért.

Balatoni József: Színjáték a Nemzeti Pedagógus Karban, reméljük, ezt senki nem veszi be!

WMN Ügy – 2023. május 19. – BJ

„Az, akinek értünk kellene kiállnia, ellenünk dolgozik, a kenyéradói véleményét fújja. És elmondja, hogy minden mennyire szuper lesz, miközben tudjuk, hogy csak rosszabbodik a helyzet” – Jocó bácsi újfent kiakadt, és joggal.

Balatoni József: Én ezt a rendszert már nem akarom megváltoztatni

WMN Ügy – 2023. május 3. – BJ

„Be kellene fejezni azt, hogy mi tartjuk a hátunkon az egészet, mindig megmentjük a rendszert a végtől a gyerekek miatt, miközben nekik ártunk ezzel a legtöbbet” – fájdalmas felismeréseket és még több bizonytalanságot hozott a státusztörvény lebegtetése.

Csepelyi Adrienn: Nekem nem otthonom az ostorcsattogás

WMN Ügy – 2023. április 25. – CSA

Az én hazám egyszerű vonalakból rajzolódik ki: vonalakból, amelyeket törődő tanárkezek segítenek megrajzolni. Tanárkezek, amik addig fognak, míg elhiszed, hogy magadtól is megy. Tanárkezek, amiket senki nem akar megbéklyózni.

< 1 2 >