Kurucz Adrienn: A nagyanyám meg Kobajasi Kenicsiró (novella)
Szeptember első vasárnapja a nagyszülők napja. De mi van, ha már nincs kinek köszönetet mondani? Pedig lenne miért bőven.
Szeptember első vasárnapja a nagyszülők napja. De mi van, ha már nincs kinek köszönetet mondani? Pedig lenne miért bőven.
Megmenteni az ízt, amit csak a nagymamád tudott. És aztán megsiratni, amikor sikerül.
Minden nagymama csodálatos. Vagy talán mégsem?
Egy csodálatos nagymama emléke Nádudvari Péter tollából:
A nagyszüleinkből olyan földöntúli szeretet és önzetlenség árad, amelyet Y generációsként Krajnyik Cinti nehezen fog fel. Hogy miért? Kifejti, miközben köszönetet mond szeretett nagymamájának a nagyszülők világnapja alkalmából.
A gyerekkori nyarak ízét nem lehet elfelejteni… és mindig jó felidézni!
Neked is van hasonló emléked a nagymamádról?
Számodra mi a boldogság íze? Mit tennél az „ízalbumodba”? És hány fajta tésztát ismersz eljárástól kialakítási mozdulaton át a formáig meghatározva? Ínycsiklandó beszélgetés egy food dizájnerrel, ami nemcsak a gyomornedveket indítja be, de a nosztalgiázást is!
„A barátom nagyijának 1954-ben az ablakon keresztül kellett visszaúsznia az intarziás dobozért, amelyben a család fontos iratait tartották.” – Mi lenne, ha néha kérdeznénk az időseket, és aztán hagynánk őket mesélni?
Ma van a tündéri nagymamák napja, holnap pedig az unokatestvéreké, olvassátok el hát Szabó Anna Eszter megható emlékezését a nagymamájáról, aki békés, meleg fészket biztosított mind a hét unokájának, sütit sütött, finom ebédeket főzött, a nála töltött időt pedig mindig különlegessé tette.