Akiben világ életében erős volt a megfelelési vágy, az hajlamos versenyre kelni önmagával még abban a dologban is – ez esetben a futásban –, amelyet egyébként azért csinál, hogy minden korláttól megszabaduljon. De vajon mi történik, ha mégis elengedi ezt a kényszert?
A mozgás maga az élet. A súlyok emelgetése pedig Jocó bácsi esetében érdekes módon azzal jár, hogy megszabadul a lelki súlyoktól…
„Táplálkozási tanácsadóként az elmúlt években megtanultam, hogy ha negyvenes nőként életmódot szeretnél váltani, és heti rendszerességgel edzenél is, azt legalább olyan nehéz megszervezni, mint a NASA-nak egy Holdra szállást” – mondja szerzőnk, Németh Attila.
Hogyan veszi rá magát valaki, hogy beépítse a testmozgást az életébe, ha gyerekként nem tanulta meg szeretni a sportolást? Krajnyik Cintia elmeséli.
A nehezebb időszakokban gyakran emberpróbáló feladat kirángatnunk magunkat a gödörből. Anna Eszternek van pár tippje, amelyek segíthetnek!
Sok időbe telt, amíg szerzőnk rájött, a mozgás nem kell, hogy egyet jelentsen a szenvedéssel és azzal az érzéssel, hogy az ember az óráját nézi: mikor hagyhatja már végre abba. Így lett belőle a negyvenes éveire tudatos örömsportoló – elmeséli, hogyan.
Szakértőnk elmondja, hány éves kortól ajánlott a korizás, és milyen felszerelésre van mindenképpen szükség a pályán:
Pofonegyszerű gyakorlatok, amelyekkel kompenzálható az ülőmunka, és megőrizhető a rugalmasság:
„Szomorú látni, hogy egy edző pár mondatával mekkora rombolást végez. Hogy nem motivál, hanem bomlaszt. Hogy nem az erősségekre megy, hanem levegőnek nézni a gyengébbeket” – írja meg tapasztalatait egy anyuka, aki nemcsak azt fájlalja, amit az ő gyerekével műveltek, de jogosan érezheti úgy, ilyen körülmények között nehéz lesz egy egészséges, szívesen sportoló generációt kinevelni.
Vajon mi vesz rá egy csapat (jobbára) nyugdíjas asszonyt, hogy hétköznap délelőttönként a parkban összegyűlve tajcsit gyakoroljanak? Kurucz Adrienn beállt közéjük: