„A nők 98%-a biológiailag képes rá hogy szoptassa a gyermekét.” De mi van, ha az ember a maradék két százalékba tartozik? Egy anya története következik, akinek el kellett fogadnia, hogy bármennyire szeretné is, nem tudja a melléből táplálni a kisbabáját.
Egy egészségügyi szakember mesélte el szintén érintett újságírónknak küzdelmét azért, hogy megfelelő vizsgálatokat kaphasson, elkerülhesse a szeparációt, és szoptathassa az ajak- és szájpadhasadékkal születő babáját.
Vannak, akik megszólják az az anyát, aki – bár van teje –, nem szoptat. És fogalmuk sincs közben, mennyi kín, vívódás előzte meg a döntést esetleg, és miféle rémtörténet húzódhat meg a háttérben:
A hosszan tartó szoptatás tartós változást okoz az anya hormonális egyensúlyában, így ha véget ér, okozhat testi és lelki nehézségeket a visszaállás. Egy érintett anya és szakemberek mondják el a lehetséges tüneteket és a megoldási lehetőségeket.
Furcsa dolog az anyaság. Mindig az aktuális nehézségek miatt kínlódunk (már aki kínlódik, persze). Aztán, ha vége egy húzós időszaknak, máris visszasírjuk. Folyamatosan sürgetjük az időt, és nehezen tanulunk belőle. Vajon még mennyi visszasírandó nehézség vár ránk?! Ezen gondolkodott el Szabó Anna Eszter.
Koncertjegy, mellszívó, ragadós melltartó, kenderültetvény (na, nem olyan!) – lássuk, mivel csináltak jó vásárt az olvasók!
„Szoptattam éjjel, szoptattam nappal, szoptattam minden hullámhosszon” – mondja szerzőnk Örkény után szabadon a szoptatás világhetén.
Hogyan táplálják a hazai csecsemőket, mennyit alszanak, és felveszik-e őket, ha sírnak? Többek között ez is kiderül egy nemrég közzétett kutatásból.
„A mi történetünk szerencsésen végződött, mert minden szoptatási nehézség ellenére a gyerekem szépen fejlődik. Ugyanakkor nagyon dühít, hogy mindezekről a nehézségekről nincs elég szó, és így a hozzám hasonló nők romokban hevernek, miközben próbálnak életben tartani egy újszülöttet.”
Egy gyerekkorában molesztált nő, két gyerek, majdnem hét év szoptatás. Anna Eszter lezárt egy fejezetet, és megírta nektek.