–

Természetesen ezzel a cikkel a legkevésbé sem az a célom, hogy bárkinek a kedvét elvegyem a gyerekvállalástól, életem legjobb döntésének tartom, hogy gyerekeim lettek. De azért vannak helyzetek, amikor nincs más út, mint kínunkban röhögni. Szóval gyertek, röhögjetek velem/rajtam. [Szerencsére ma már kellő távolságból az én mosolyom is őszinte tud lenni, mivel a 12 és 10 éves gyerekeim egészen másképp betegek ma, mint 8-10 évvel ezelőtt.]

28 évesen úgy lettem anyuka, hogy tudtam: vannak a légúti betegségek, voltam kiskoromban bárányhimlős, volt tüszős mandulagyulladásom, hallottam a mononukleózisról, a mumpszról és a kanyaróról. Meg persze az emésztőrendszeri megbetegedésekről, amit

ne fogjunk ilyen kesztyűs kézzel, nevezzük csak nevén: fosós-hányós betegségcsalád (mindegy, hogy rota- vagy akármilyen vírus okozza, a lényeg a végeredmény, vagy inkább végtermék, ami határozottan nem kellemes senkinek).

Ezekre nagyjából készültem (mínusz fosós-hányós), szóval ért pár nagyobb meglepetés, mert ez a csomag nem „csak” ennyi.

Kéz-láb-száj betegség (igen, ez a neve, kreatív volt, aki kitalálta)

A marhákat (és más párosujjú patásokat) érintő száj- és körömfájásról rendszeresen olvastam még azelőtt, hogy szülővé váltam volna, viszont erről az alattomos rohadékról sosem hallottam, így a teljes meglepetés erejével tarolt le a betegség. Mondom a fő tünetet: gennyes és fájó kelések a gyerekek kezén, lábán és szájában/torkán.

Ez azt jelenti, hogy a beteg nem tud járni, a kezét használni és enni/inni. Szóval semmi extra, teljesen összeegyeztethető a hétköznapokkal (irónia).

Az én gyerekeim egy- és háromévesen kapták el. Nyilván kezeltük a helyzetet, de ez egy különösen rohadék betegség, és azóta sem értem, hogy erről miért nem szólt senki. Lehet, hogy okkal?!

Amire sosem lehetsz felkészülve

Lehet, hogy én egy buborékban nőttem fel, de bevallom nektek, 40 év alatt sosem voltam tetves. Gyerekkoromban sem. Így amikor először kaptam egy emailt az óvodától, hogy tetű járvány ütötte fel a fejét, semmi tudásom nem volt arra nézve, hogy ez milyen feladatokat ró rám két hosszú hajú, akkor még éjszaka a szülői ágyba vándorló kislány anyukájaként. Az első tetves kört ehhez mérten túl is toltam, egy hétig napi ágymenűmosással. Azóta is minden ilyen hír hallattán rettegek, hogy 40 tetűmentes év után egyszercsak a saját hajamban is felfedezek egy apró lényt, szóval én nem szoktam elviccelni és elbliccelni a tetű témát,

mindent kimosok 60 fokon, a gyerekeket Pedex hajszeszben úsztatom minden este (remélem, nem minősül reklámnak, mert én őszintén nem támogatom a tetveket, semmilyen formában), ugyanis a fancy tetűírtó és tetűmegelőző samponok tapasztalatom szerint lófaszt sem érnek (elnézést, mindig idegbe jövök a tetvektől), és még ki is vasalom a hajakat, beleértve a sajátomat.

Szóval tetű legyen a talpán, aki túléli. És mondják, hogy a tetvek a tiszta hajakat szeretik, meg most sűrűsödnek a járványok, hát köszönöm szépen. Ha ezt tudom, nem mondom a lányaimnak, hogy mindig olyan hosszú hajuk lehet, amilyet csak akarnak – jó pár évig bilifrizurám volt, miközben szép hosszú hajra vágytam, de ne is nyissuk ki ezt a traumát. Mondhattam volna azt, hogy kivéve, ha tetvesek lesztek, akkor nullás gép. Már attól viszket a fejem, hogy erről írok.

Háromnapos para... vagyis láz

Ez a betegség a kisbabakori betegségek sorában az első sokkom volt. Tudjátok, hogy mi a háromnapos láz? Három nap láz. Ennyi. Semmi más tünet. Tudjátok mit csinál az idióta, túlaggódó elsőgyerekes anyuka? A gyerekorvos megnyugtató szavai ellenére kiolvassa az internetet, leukémiát és más rémségeket vizionál és CSODÁLKOZIK, hogy a háromnapos láz tényleg elmúlik három nap alatt.

Iszonyú ijesztő, de egyáltalán nem veszélyes: affektív apnoe

Arról tényleg miért nem szól senki soha, hogy

megtörténhet az, hogy a gyereked egyszerűen nem vesz levegőt, annyira sír, kékülni kezd a szája, előtted lepereg az egész életed és a vele közös legcsodálatosabb része, és hívod a mentőket, amikor hirtelen elernyed a gyerek és újra vesz levegőt, mintha mi sem történt volna. Igen, pontosan ez az affektív apnoé.

Az első és második „roham” (vagy nem tudom minek nevezzem) során átélt szülői érzések közötti különbséget pusztán az információhiány okozza. Míg először jeges verítékben úszva rettegsz, hogy itt hal meg a gyereked, másodszor egyszerűen megvárod, hogy elmúljon. Az affektív apnoe ugyanis valójában egyáltalán nem veszélyes, a légzéskimaradást a feszültség (vagy fájdalom) okozza, és tulajdonképpen egy ájulás vet véget neki, az normalizálja a légzést.

Persze, itt mondom az információhiányt, de valójában az első alkalom után egy sor kivizsgálással zárnak ki minden más problémát, és jutnak el ehhez a diagnózishoz. És utána tényleg csak várni kell, hogy bekövetkezzen az ájulás... ez nem okoz olyan mértékű oxigénhiányt ugyanis, amely valóban veszélyes lenne. (Ellentétben a teljesen más, kilégzési nehézséget okozót kruppal, amiről nagyon fontos tudni, mert az egy nagyon veszélyes betegség, de szerencsére erről például én kaptam részletes tájékoztatást a védőnőtől.)

Cérnagiliszta: a bónusz, nekünk nem volt... és remélem, nem is lesz (elvileg bölcsis-ovis korban jellemző, szóval talán fellélegezhetek)

Szerintem, aki a tetűs részt olvasta már, tudja, hogy milyen könnyed a viszonyom az opcionálisan a testünkhöz csatlakozó élősködőkkel. A cérnagilisztának még az említésétől is ráz a hideg: ez élősködő, amit hajnalban zseblámpás segglyukvilágítgatással lehet tettenérni (tényleg ez az igazság), vagy mintavétel céljából celluxot kell ragasztani a gyerekek fenekére... na ez minden, amit soha nem szeretnék kipróbálni. Bár még nem merült fel a gyanú, és méregdrága a gyógyszer, ha valaha potenciális érintetté válunk, akkor én nem fogok habozni (pedig amúgy elég visszafogott vagyok gyógyszerezés tekintetében, főleg, hogy én magam gyógyszerallergiás is vagyok).

Na, de jó, hogy megírtam ezt a cikket, most már a segglyukam is viszket.

Meséljetek, benneket milyen gyerekbetegségek leptek meg a legjobban? Ne csak az én nyomoraimon röhögjünk.

Tóth Flóra

Kiemelt kép forrása: Unsplash/ Roberto Sorin,Timmy Jarrell