„Hegymászónak lenni identitás. Nem a részem, hanem a lényem”

–

Ha a hegymászók száz forintot kapnának minden egyes olyan komment után, ami gúnyosan számonkéri őket egy baleset vagy egy sikeres csúcsmászás híre után, hogy minek mentek oda, valószínűleg villámgyorsan a leggazdagabbak listáján találnák magukat.

A kérdés azonban – a lekezelő, kárörvendő, hibáztató felhang nélkül – jogos is lehet: laikusként ugyanis elég nehéz elképzelni, hogy miért teszi ki magát valaki a szélsőséges körülményeknek „csak” azért, hogy feljusson egy hegy tetejére.

A fentiek tükrében szerintem kifejezetten frappáns címet kapó dokusorozat bepillantást enged hat magyar hegymászó történetébe, megmutatja, minek mentek oda.

Hat ember, hat történet

A sorozat az expedíciós hegymászás nagyjait mutatja be – olyan embereket, akik első magyarként értek fel a világ nyolcezer méternél magasabb hegyeinek csúcsára. Közülük hárman, Ács Zoltán, Klein Dávid és Nedeczky Júlia gyakorló alpinisták, hárman azonban már nincsenek köztünk, Erőss Zsolt, Suhajda Szilárd és Várkonyi László soha nem tértek vissza a hegyről.

Az első kettő, Suhajda Szilárdról és Nedeczky Júliáról szóló epizódot volt lehetőségem megnézni, ezek alapján pedig azt mondhatom, aki valaha is bekommentelte már egy hír alá a sorozat címét adó mondatot, vagy éppen felháborodott azon, hogy lehet ilyet kérdezni, jól teszi, ha vasárnaponként este kilenckor a Spektrumra kapcsol.

Azok, akik a hegymászás praktikus része iránt érdeklődnek, például, hogy mennyi idő szükséges a felkészülésre, milyen eszközök kellenek a túléléshez, milyen tanfolyamok, praktikák és fizikum szükséges ahhoz, hogy valaki a világ szó szerinti csúcsairól nézhessen körbe, nem ebből a sorozatból fogják megtudni. A széria ugyanis az emberekre fókuszál. Azokra, akik erre a sportra tették fel az életüket, akik elérték azt, ami nagyon keveseknek sikerül, és akik hajlandók vállalni a kockázatot azért, hogy azt csinálhassák, amit szeretnek. Őket a saját elbeszélésükből – Suhajda esetében korábbi interjúiból –, a családjuk, barátaik, ismerőseik, kollégáik, mászótársaik történetein keresztül ismerhetjük meg.

Hallhatunk a rázós szitukról, az elhivatottságról, a mászás szépségéről, nehézségeiről, sikerekről és hibákról. Ezek alapján pedig betekintést kaphatunk abba, mi motiválja őket.

A megértést segítik a hegymászók saját felvételei: láthatjuk őket a kietlen tájakon mászni, hegyibetegen dideregni a sátorban a hóvihar közepén, és azt is, amikor euforikus állapotban végre elérik a hegy csúcsát. Ezen kívül pedig 3D animációval szemléltetik a hegymászók azon történeteit, amiket nem vettek filmre, ezzel pedig könnyebbé teszik a befogadásukat azok számára, akik el sem tudják képzelni, milyen tájakon kell megküzdeniük az elemekkel.

„Az élmény az, ami igazán meghatározó”

A sorozat Suhajda Szilárd történetével kezdődik, nem véletlenül – legutóbb az ő eltűnése miatt szólt a közbeszéd napokig a hegymászásról. Suhajda volt az első magyar, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a világ második legmagasabb hegyét, a K2-t, tavaly májusban pedig az Everest csúcsára indult, ahonnan sajnos nem tért haza. A hegymászó szeretteivel együttérző kommentek mellett bőséggel akadtak olyanok is, akik keresetlen szavakkal illették Suhajdát azért, mert hátrahagyta a családját, hogy egy ilyen veszélyes küldetést teljesítsen.

A róla szóló epizódról érezhető: azon túl, hogy megismerjük jobban Szilárdot mint embert, az is célja, hogy igazságot szolgáltasson ennek a sokak által felelőtlennek tartott hegymászónak.

Ha valami, az biztosan egyértelmű lesz a rész végére, hogy a hegymászóknál és családjaiknál jobban senki sincs tisztában azzal: benne van a pakliban, hogy aki elindult a hegyre, talán sosem tér vissza – ezzel a tudattal vállalják mindannyian az expedíciót.

„Akkor vagyok igazán önmagam, amikor hegyek között lehetek”

A második epizód Nedeczky Júliát mutatja be – ő pszichológus, zenész, és az első női hegymászó, aki nyolcezer méteres csúcsra ért fel. Nedeczkyt már gyerekként is vonzották a hegyek és a jeges világ, nem csoda hát, hogy minden szabadidejét kisebb-nagyobb hegyeken tölti.

„Van bennem egy vágyakozás, vonzalom, szeretet a hegyek iránt. Valahogy úgy van ez az emberi lélekben, hogy ha valaki valamit szeret, akkor azzal szeretne együtt lenni, hovatovább eggyé válni vele. A hegymászás számomra ennek a beteljesülése, hogy a szeretett tárggyal, szeretett lénnyel eggyé válunk, és valahogy egymáshoz kölcsönösen hasonlóvá válunk. [...] Hegymászónak lenni identitás. Nem a részem, hanem a lényem” – meséli a róla készült részben, aminek végére egyértelmű, hogy

Júlia oda tartozik, ahová újra és újra elindul: a hegyek közé.

Ezért ment oda

Géczy Dávid rendező Klein Dáviddal szorosan együttműködve úgy alkotta meg a szériát, hogy sokkal közelebb kerülünk annak megértéséhez, miért kockáztatja valaki az életét egy hegycsúcsért újra meg újra, mint eddig bármikor.

Bár csak két epizódot láttam, az viszont egyértelmű, hogy valójában sosem fogjuk megérteni a hegymászókat teljesen. Ahhoz ott kell lenni, végig kell csinálni. Ugyanis egy olyan érzés hajtja ezeket az embereket, amit szavakkal nagyon nehéz érzékeltetni.

Mindenesetre Suhajda és Nedeczky is megpróbálták, így nyilatkoztak (Szilárd egy korábbi interjújában) arról, mit jelent nekik a hegymászás: 

„Végső soron az élmény az, ami igazán meghatározó, számomra legalábbis mindenképp. Mert egészen biztos, hogy valamit át fogok ott élni, valamit tanulni fogok a társamról, magamról, a világról, érzékenyebbé válok. Régen azt mondtam, hogy talán kicsit jobb emberré is, amikor visszatérek a hétköznapi életbe – de ezt mostanra úgy módosítanám, hogy jobban látom a saját hibáimat, amikor visszatérek egy ilyen környezetből.” (Suhajda Szilárd)

„Maga a beteljesülés akkor történik meg, ha sikerül a csúcsra felmenni, eggyé válni a heggyel, tulajdonképpen átölelni, és aztán ezt magamba építve lejönni. Ez egy belső gazdagodás, és azzal élek tovább, hogy bennem van az az érzés,

bennem van az a hegy.”

(Nedeczky Júlia)

A Minek ment oda október 6-tól minden vasárnap 21 órától látható a Spektrum műsorán.

Dián Dóri