Edward Hopper, amerikai realista festő 57 éve halott, de néhány alkotása folyton-folyvást kering a közösségi médiában. A legkülönfélébb posztolók passzintják versidézetekhez, pillanat ihlette gondolatokhoz, aforizmákhoz a képeit. Hopper a magány, az elidegenedés, az elszigeteltség témáit járta körül újra és újra, amelyhez a mai ember könnyedén tud kapcsolódni. Múzsája és modellje a felesége volt, Josephine Hopper, aki maga is igen tehetséges festő volt, de házasságkötésük után a férje művészetét szolgálta, és teljesen a háttérbe szorult. Sokáig azt hitték, képei a szemétben végezték, de ez szerencsére nem igaz. Kurucz Adrienn írása.
–
Gerevich József pszichiáter, művészetterapeuta 2021-ben publikált egy érdekes tanulmányt a Papageno.hu-n Edward és Josephine Hopper kapcsolatáról. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a férj, Edward Hopper utolsó festménye, a Két komédiás búcsúüzenetnek tekinthető.
Our American Art Auction on 16 November showcases works by iconic American artists including Edward Hopper, Georgia O’Keeffe, Grant Wood, Winslow Homer, Norman Rockwell and more. Click below for a selection of highlights now on view in our #NYC galleries https://t.co/lp20YRwJDVpic.twitter.com/QNMlxI9tVE
„A képen két bohóc – egy férfi és egy nő – áll magányosan a színpadon, a leeresztett függöny előtt. Fogják egymás kezét, miközben a férfi szabadon lévő bal kezével mintha a nő felé mutatna. A két alak arcvonásai nem hagynak kétséget afelől, hogy a művész és felesége látható a festményen. Ha egy festő ráfesti magát egy festményre, az többnyire arra utal, hogy magáról üzen. Ha a kedvese is ott áll mellette, akkor az üzenet kettejük kapcsolatára vonatkozik.”
Vajon értelmezhető ez a kép egyfajta vallomásként? Talán egy utolsó gesztus volt a feleség felé, aki méltatlanul háttérbe szorult a „Hopper-művek” irányítása közben?
Josephine "Jo" Verstille Hopper - Kép forrása: Wikipedia/ ownapainting.com
Edward szárnyalt, Jóból múzsa lett
Nem ifjúkori szerelem volt az övék, holott diákkoruk óta ismerték egymást – mind a ketten a New York School of Artba jártak. Elmúltak negyvenévesek, amikor 2024-ban összeházasodtak. Josephine „Jo” Nivison már befutott művész volt ekkor (nemcsak festőként, hanem színészként is sikere volt). 1914-től szerepelt csoportos kiállításokon, olyan művészek társaságában, akiket ma már az amerikai modernizmus mestereinek tartanak (Stuart Davis, Charles Demuth, Mauriece Prendergast, William Zorach.)
Ehhez képest a házasságkötésük után „Jo” nevét elfelejtette a világ, Edward Hopper pedig – akinek a karrierje addig alig-alig mozdult előre, és harminchét éves korában volt az első egyéni kiállítása – szárnyalni kezdett.
Korántsem arról van szó, hogy Jo Nivison Hopper a tradicionális női szerepek felé fordult volna. Gyerekük nem született, háztartást nem vezetett, főzni sem tudott. A feminista mozgalommal kifejezetten rokonszenvezett. Ennek ellenére mégis elfogadta azt a felállást, hogy a férje a híres művész, ő pedig egyengeti az útját, és fest ugyan, de nem ez az első számú feladata. És ez a leosztás Edward Hoppernek sajnos tökéletesen megfelelt.
Edward Hopper: New York Movie - Kép forrása: Wikipedia/ edwardhopper.net
Már a házasságkötésük előtt kialakult egyébként köztük ez a fajta kapcsolat. Amikor a New York Times a Brooklyn Múzeumban csoportos kiállítást szervezett, és Jo Nivison képeit is beválogatták, a művész saját képei helyett Edward Hopper munkáit ajánlotta be a kurátornak. Hopper nagy sikert aratott, egyik képét (The Mansard Roof) meg is vette a múzeum: tíz éven belül ez volt a második eladott alkotása.
A feleség nagylelkű gesztusát egy életen át tartó hű szolgálat követte. Jo Hopper segített férjének a műtermi munkák kellékeinek és díszleteinek a beszerzésében, ösztönözte őt a munkára, különösen az akvarellfestésre (ez hozta meg számára a kritikusok elismerését), aprólékos feljegyzéseket készített az elkészült művekről, a kiállításokról és az eladásokról.
„American Love Story”
Hopper magának való figura volt, ezért Jo intézte a kereskedőkkel és mecénásokkal folytatott levelezés nagy részét, kapcsolatai biztosították anyagi stabilitásukat.
Ez a mindenes szerepkör Jo Hoppernek sokszor terhes volt, legalábbis naplójában indulatosan írt arról, mennyire háttérbe szorul az ő munkája. Hopper ugyanis nem támogatta, sőt, állítólag nem rejtette véka alá a véleményét, miszerint „egy feleség inkább ne fessen”. Vagy fessen, de magának a szabadidejében. „Cserébe” Jo lett a kizárólagos modellje, múzsája.
Az asszony elfogadta az egyezséget, de a csendes belenyugvás azért nem mindig jellemezte, az együtt töltött évtizedek korántsem voltak békések. Ám elszakadni sosem tudtak egymástól.
A Hopper: An American Love Story című dokumentumfilm azt boncolgatja, Hopper pályafutására mekkora hatással volt a felesége, aki lemondott saját ambícióiról. Phil Grabsky rendező azt mondja, minél többet tanulmányozza valaki Hoppert, annál inkább rájön, hogy a feleség nem megkerülhető a Hopper-munkásság értékelésében. Azt is mondja, hogy „egyértelműen tükröződik a munkáin a kapcsolatuk – az alakok elfordulnak egymástól, és nem tűnnek túl boldognak”.
Persze nehéz utólag rekonstruálni egy kapcsolatot, amelynek dinamikáját igazából csak két ember ismerte belülről. Amit viszonylag biztosan tudni lehet: Hopper jó humorú, de hallgatag, zárkózott, mogorvaságra is hajlamos ember volt, interjúkat sem szívesen adott. Leginkább a felesége már említett naplóira tud hagyatkozni az utókor, ha többet szeretne tudni róla. Igaz, a Hoppernél sokkal kedvesebb és közvetlenebb „narrátor” egyre boldogtalanabb és magányosabb lett, ahogy teltek az évek, ezért lehet kérdés, hogy mennyire egyoldalú így a kép.
Jo Hopper különösen nehezen viselte azokat az időszakokat, amikor a Massachusetts állambeli Cape Codon, Truro városában éltek (harminc éven át itt töltötték az év felét), mert a házuk mindentől távol volt.
Edward Hopper: Girl at Sewing Machine - Kép forrása: Wikipedia/ museothyssen.org
Éjjeli baglyok
A magány, az elszigeteltség, amitől a feleség szenvedett, Edward Hoppert inspirálta, képein előszeretettel jelenítette meg az emberek (különösen a férfiak és nők) közti feszültséget, a különböző napszakok által kiváltott hangulatokat. Az elhagyatott benzinkutak, vasúti sínek és hidak az egyedüllét szimbólumai. Az emberek csak testhelyzetükkel kommunikálnak, egymással nem beszélnek. Mozik, hotelszobák vagy éttermek ideiglenes menedékében húzzák meg magukat.
Hopper legismertebb festményén, a „Nighthawks”-on (Éjjeli baglyok) négy alak látható egy éjszakai bárban – olyanok, mint az üvegbúra alatt rekedt rovarok. Fáradtak, gondterheltek, merengők. A meleg színek ellenére süt a képből a szomorúság.
Hoppernek volt egy hosszú viszonya egy másik nővel, ezt sem tudta Jo Hopper megemészteni, még úgy sem, hogy a férje képein ő volt az örök nő. Grabsky szerint Jo és Edward „néha elég durván bántak egymással”. De „43 éven át minden reggel ugyanabban az ágyban ébredtek, együtt jártak moziba, színházba”, közös baráti körük volt, hasonlóképp lelkesedtek például a francia kultúráéért, és rengeteg dolog kötötte össze őket különbözőségük és vitáik ellenére. A naplókból nemcsak az asszony szenvedéséről kaphatunk képet, hanem arról is, hogy volt köztük bőven szeretet és ragaszkodás is.
Edward Hopper: Nighthawks - Kép forrása: Wikipedia/ artic.edu
Habár Hopper nem lelkesedett a felesége művészi tevékenységéért, Jo Hopper azért továbbra is festett – volt, hogy egymás mellett dolgoztak hasonló témákon – de csak ritkán állított ki, olykor közösen a férjével.
A már említett Két komédiás talán arra utal, írja Gerevich, hogy Hopper belátta, az életművét ketten hozták létre, és ő hálás a feleségének ezért.
Jo, aki tíz hónappal élte túl mindössze a férjét, naplójában ezt az értelmezést erősítette meg.
A házaspár hagyatéka ma a New York-i Whitney Museum of American Art archívumát gazdagítja. Sokáig azt hitték, Jo Hopper képeit megsemmisítették, de ez nem igaz. 2022-ben volt is egy kiállítás, amely Edward Hopper munkái mellett, Jo Hopper akvarelljei közül is bemutatott néhányat – így a férj és a feleség újra találkozott abban az intézményben, amely 102 évvel ezelőtt először mutatta be őket együtt.
Kiemelt képek forrása: Getty Images/ Oscar White / Contributor; Wikipedia/ MrChrisWin; Wikipedia/ artic.ed
Mr. Darcy figurája immár több mint 200 esztendeje újra és újra megdobogtatja a nők szívét. Pedig a regény 1813-as első kiadása óta igen sokat változott a világ, benne a nők helyzete és elképzelése arról, hogy milyen is az igazi szuperpasi. Hogy Mr. Darcy miért az, nehéz megmondani.
Mi van akkor, ha olyan szinten eggyé válik valaki a sminkelt arcával, hogy anélkül már nem mer mutatkozni? Ha nincs elég bátorsága vállalni a pőre arcát, ha úgy érzi, a közvetlen környezete is inkább a „mázolt” verzióját ismeri és szereti? És hogyan segíthet ebben az oly sokat szapult közösségi média?
