Réber László: Három vonallal is el lehet mesélni a világot – 104 éve született a híres illusztrátor

–

A félárva kisfiú

Még csak kétéves volt Réber László, a három testvér közül a legkisebb, amikor jegyzőként dolgozó édesapja, Réber Béla, negyvenhét évesen elhunyt. Édesanyja, Antal Mária huszonnyolc évesen maradt özvegy, és attól kezdve egyedül próbált boldogulni az 1920-as évek Magyarországán. Elképesztően nehéz lehetett az életük.

László Pécsett diákoskodott, és gerelyhajítóként nagy sikereket ért el. Atlétikus szálfatermete később sok figurájában megidéződött, leginkább talán Lázár Ervin Bab Bercijében ismerhető föl.

A hadifogság rémségei

A háború végén szovjet hadifogságba került, Azerbajdzsánba hurcolták, ahol majdnem két éven át nyomorúságos körülmények között törte a követ, és talán a szíve is ekkor tört össze mindörökre.

Nagyon nehezen lehetett megközelíteni, magába zárkózott, rajzai viszont mindennél világosabban beszéltek arról, mi zajlott benne.

Nemigen lehetett vele interjút készíteni, egyetlenegyszer viszont kivételt tett. Rigó Bélának, a Móra nagyszerű szerzőjének és a Kincskereső Magazin főszerkesztőjének 1984-ben adott egy órát arra, hogy kérdezze.

Rigó Bélától származik egyébként a jól ismert szellemes mondás: „A Janikovszky–Réber könyvek világsikerének egyik titka, hogy a szófukar író rátalált a vonalfukar grafikusra. Amit ők összespóroltak, azt pazarolták ránk.”

Szűcs Gyula idézett Rigó Béla interjújából tavaly a Port.hu oldalán:

„– És hogy kezdtél el festeni?
– Véletlenül. Papírunk nem volt. Egyszer mégis rám áldoztak egy cigarettapapírt, amelyre lerajzoltam a tábor egyik könyvelőjét, úgy, hogy éppen a papíron található lyukból alakítottam ki a szemüvegét. Jót nevettek, és kaptam még papírt, ceruzát, később krétát, festéket, ecsetet. A festék legnagyobb része okkersárga volt, amivel kitűnően tudtam a katonaköpenyek színét eltalálni... csak rajzoltam. Térképeket, hadműveleti vázlatokat. Sokszor az ajtót is rám zárták, amíg dolgoztam, hogy senkinek se beszélhessek arról, amit rajzolok.”

Autodidakta zseni

A háború és a hadifogság rémségei után lesoványodva, megtörve hazatért, és először egy textilfestőműhelyben helyezkedett el, de igen hamar ráébredt arra, hogy grafikus szeretne lenni.

1949-től tíz éven át a karikatúrái jelentek meg a Szabad Száj és Ludas Matyi oldalain.

1951-ben került tervezőként a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rajzfilmosztályára. Két évig dolgozott tervezőként, itt találkozott Almássy Katalin rajzolóval, akivel 1953-ban össze is házasodott, és a következő évben megszületett egyetlen lányuk, Krisztina.

1952-ben illusztrált először könyvet, munkásságának főleg ez a része ismert a nagyközönség előtt.

Az ötvenes-hatvanas években négy önálló kötete is megjelent, karikatúrái emberi gyarlóságainkat mutatták meg rendkívül élesen.

Animátor és vonaltudós

Kevesen tudják, hogy három animációs filmje is született, nagy szakmai visszhangot váltottak ki ezek a munkái is. 

A gyerekkönyveken túl például Örkény István Egyperceseihez is készített rajzokat, a felnőttek számára született illusztrációiból különleges kiállítást láthattunk pár éve, Éljen a kérdőjel, vesszen a pont! címmel, melyről Csepelyi Adrienn ÍRT nekünk akkor képes beszámolót. Örkényen kívül például még Kurt Vonnegut könyveihez készült rajzai is láthatók voltak ezen a tárlaton.

Óriási hatással volt művészete minden kortárs alkotóra, sokan próbálták másolni a stílusát, mégis utánozhatatlan volt. 

Agócs Írisz illusztrátor a WMN-nek adott interjújában is kiemelte: „Nekem igazi példaképem Réber László, aki három vonallal el tudott mesélni mindent, és a hozzá szorosan kapcsolódó Janikovszky Éva is, aki mindig a gyerek szemével mutatta be a világot.”

Réber László és Janikovszky Éva

Janikovszky János kérdésemre elmondta, hogy Tímár Miklósné Aszódi Éva, – akit T. Aszódi Évaként ismerhetünk például a Cini-cini muzsika vagy a Fecskeköszöntő szerkesztőjeként – javaslatára küldték el Réber Lászlónak Janikovszky Éva szövegeit.

Erről így mesélt Cimbora 1995/2-es számában Janikovszky Éva:

„ – Könyvei hangulatához hozzátartoznak Réber László rendkívül találó rajzai…

– Hát bizony, életem nagy szerencséje volt… Nálunk – és azt hiszem, mindenütt – úgy van, hogy nem a szerző választja az illusztrátort, a grafikust, hanem a kiadó. Amikor én megírtam az első ilyen képeskönyvemet, aminek az volt a címe, hogy »Te is tudod?«, akkor én azt képzeltem el, hogy a szövegnek és az illusztrációnak teljesen egyforma szerepe legyen.

Úgy írtam, hogy én magamnak közben, amit lehetett, odarajzoltam. Természetesen, csak a szöveget odaadtam a kiadónak és mondtam, hogy én így képzelem el. Tehát nem úgy, hogy külön szöveg, aztán kép, aztán megint szöveg, megint rajz…

Az akkori szerkesztőm, T. Aszódi Éva találta ki, hogy Réber Lászlót kéri föl az illusztrációk elkészítésére. Így történt. Ismertem már Réber László munkásságát, és nagyon örültem ennek a javaslatnak. Persze fogalmam sem volt róla, hogy végül is neki ez fog-e tetszeni, vagy miként készíti el az egészet. Szerencsére mindenkinek egyértelműen az volt a véleménye, hogy jobban nem is lehetett volna kiválasztani az én szövegeimhez az illusztrátort.

Ezt bizonyítja, hogy mind a 22 könyv, amit én összesen írtam, ebből kettőt még mielőtt Réber Lászlóval összehozott volna a kiadó, de onnan kezdve mind a 20 könyvemet ő illusztrálta.”

Janikovszky János is megerősítette, amit már Balassa Anna is elmondott: kizárólag munkakapcsolat volt a két fantasztikus szerző között, és az is rendkívül formális. Erről nyilatkozott is korábban Janikovszky János kicsit hosszabban EBBEN az interjúban. 

Balassa Anna elmesélte a munkamódszerüket is, ami ennyire egyszerűen zajlott:

„Éva hozta a szöveget, Réber adta a rajzot.”

Egyetlen olyan alkalmat tudott felidézni Balassa Anna, amikor túlságosan elvontnak érezték Réber László egyik borítótervét, és mást javasoltak helyette. Réber László ezen rettenetesen megbántódott. És ugyan megrajzolta a „közönségbarát” borítót, amit kértek tőle, de hozzátette: „Ezt csak Éva kedvéért teszem meg”. 

Vonalköltészet és grafitbánat

A minimalizmus nagymesterét rengetegen méltatták a szakmai közegben, elképesztően sok díjat és elismerést kapott egész életében, körülrajongták az olvasók is. Réber ennek ellenére soha nem tudott megnyílni a szociális terekben, zárt volt, mint egy kőszikla. De a rajzai mindent elmondtak helyette, és azóta is beszélnek. 

Időtlen tudása megőrződött három egyszerű vonalban is, amelybe belevarázsolta a létezés bonyolultságát. 

Végezetül azt javaslom, hogy nézzétek meg az Élet és Irodalom lapszámaihoz, valamint egyéb felnőtteknek szóló könyveihez készített grafikáit EBBEN a kivételes gyűjteményben.

Kiemelt képünk forrása: YouTube/ Szent István Király Múzeum

Both Gabi