„A gazdagoktól elvett, a szegényeknek adott” – a szlovák Robin Hood története

–

Az Észak-Szlovákiában található Terhely (Terchová) községből származó betyár születésének pontos időpontja nem ismert, de a legtöbb történész úgy tartja, 1688. január 25-én látta meg a napvilágot. Szülőfalujában a mai napig éneklik azt a balladát, amelynek kezdő sorai a gyermekkorát örökítik meg: „Fönt is erdő, lent is erdő, ösvény az erdőben. Derék ember volt az apám, betyár lett belőlem. Hej, mert nagy a nyomorúság…” – olvasható a Tükör című folyóirat 1973. november 6-án megjelent számában.

Jánošík tizennyolc évesen belépett II. Rákóczi Ferenc kuruc seregébe. Van, aki szerint az igazságérzete miatt csatlakozott a szabadságharcosokhoz, mások pedig úgy gondolják, a kalandvágy hajtotta a csatatérre.

A kurucok katasztrofális vereségével végződő 1708-as trencséni csatában is harcolt, amely során mintegy háromezren vesztek oda Rákóczi seregéből, négyszázan pedig fogságba estek – köztük Jánošík is. A húszéves katona hamarosan átállt I. József császár seregébe – bizonyos vélemények szerint azért, mert rákényszerítették, de vannak, aki azt állítják, hogy saját akaratából döntött így.

Katonából betyár

Jánošíkot új parancsnokai a biccsei várkastély rabjainak őrzésével bízták meg. Szolgálata során megismerkedett a környék legnagyobb zsiványbandájának kapitányával, Tomáš Uhorčíkkal, akivel egy idő után barátságot is kötött. 

Amikor pedig Uhorčík megszökött a fogságból, Jánošík csatlakozott a csapatához: letette a zsiványesküt, és elhatározta, hogy törvényen kívüliként fogja leélni az életét. Kisebb-nagyobb rablásokat követett el, és lovakat csempészett Lengyelországból. Állítólag csak földbirtokosoktól, kereskedőktől és tehetősebb parasztoktól lopott, mert a leggazdagabbak kastélyait őrző őrökkel nem akart szembeszállni. Tetteiről legendák sokasága született, amelyek szerint olyan betyár volt, akinek időnként a jószívűsége is megmutatkozott: „a rablott tárgyak, pénz egy részét szétosztotta a szegények vagy olyan emberek közt, akiket gazdag földesurak loptak meg”.

 Az egyik róla szóló mendemonda például azt örökíti meg, ahogy elégtételt vesz egy tehetős mészároson, aki egy vásáron hamis pénzzel fizetett egy földműves két ökréért. 

„Éjszaka Jánošík egy levelet küldött a mészárosnak, melyben megírta, ha nem adja vissza a földműves ökreit, ő maga megy értük. A mészáros megijedt, elment a bíróhoz, hogy kettőzze meg az őrt a házánál. Másnap egy hintó állt meg a mészáros háza előtt. »Esterházy gróf küldött – mondta az idegen. – Lakodalom lesz a héten, azt hallottam, önnek vannak a legszebb ökrei a környéken.« – A mészáros megörült, behívta az urat. Amikor kettesben maradtak, az úr előrántotta pisztolyát. Jánošík volt, s azt mondta a mészárosnak, utasítsa a szolgáit, hogy vezessék vissza az ökröket a földművesnek, neki pedig adja oda az összes pénzét. A mészárosnak nem volt esélye. Mindent meg kellett tennie, amit Jánošík parancsolt.”

Egy másik alkalommal pedig állítólag egy tehetős asszonytól lopott ruhákat és ékszereket adott oda nincstelen lányoknak a betyár.

Mítosz vagy valóság?

Vannak, akik szerint ezek a legendák többnyire hamisak, és Jánošík nem volt más, mint egy köztörvényes bűnöző. Így gondolja a Szlovák Tudományos Akadémia történésze, Eva Krekovičová is, aki szerint a betyárról szóló mítosz életben tartása a szocialista Csehszlovákia vezetőinek is érdekében állt.

„Elvenni a gazdagok vagyonát az 1948-as kommunista fordulat jelszava volt. Eltörölték a gazdag réteget, és senkinek sem volt semmije. Jánošíkra, mint olyan emberre hivatkozni, aki a gazdagoktól elvette, amijük volt és a szegényeknek adta, nevetséges. Nincs bebizonyítva, hogy valaha is pénzt osztogatott volna. Csak azt bizonyították be, hogy néhány klenóci kislánynak gyűrűt adott. Ez minden. Azért lett pozitív hős, mert nem gyilkolt” – közölte Krekovičová véleményét az Új Szó című folyóirat 2008. január 4-én megjelent száma.

Egy másik szlovák történész, Dušan Kováč, is ezen a véleményen van: „A banditáknak nem az volt a céljuk, hogy a szegényeket támogassák. Ők elvenni akartak, nem adni.” 

Mágia

A Jánošík-kultusz alapját képező, főleg a XIX. században keletkezett legendákban a valós események gyakran meseszerű elemekkel keverednek. „Ő testesítette meg az ideális szlovák férfit: szép volt, ravasz és ügyes. És nagyon erős. Ereje azokban a varázslatokban rejlett, amelyeket a tündérektől kapott” – írták a betyárról. A mendemondák szerint a mágikus képességeinek köszönhette azt is, hogy egy idő után ő lett a zsiványbanda új vezére. 

„Meg kellett nyernie egy párbajt az addigi kapitánnyal, Uhorčíkkal. Varázslatos tárgyaival nem okozott neki gondot. Szlovákia legnépszerűbb zsiványbandájának a kapitánya lett, csapatát sikeresen vezette.” 

Jánošík csakúgy, mint a többi betyár, sokat bujdosott a hegyekben. Az egyik feltételezett rejtekhelyét – amely a közép-szlovákiai hegyekben található – később el is nevezték róla. 

„A Jánošík-szikla […] fokozottan védett képződmény. Hossza közel 200 méter és harminc méterrel emelkedik környezete fölé. Aljában tágas, de nehezen elérhető barlang található. Ez valóban jó búvóhely lehetett a szlovákok híres betyárja, Juraj Jánošík számára, ha valóban járt erre bandájával” – olvasható a Turista Magazin 2010. április 1-jén megjelenő számában.

Az egyszer rejtőzködő, máskor fosztogató betyárvezér csak rövid ideig állhatott a bandája élén: 1713-ban elfogták a pandúrok, majd bíróság elé állították. A rablásokkal és egy plébános megölésével gyanúsított Jánošík a vallatások során állítólag egyetlen betyártársa nevét sem fedte fel – hiába kínozták –, azt pedig tagadta, hogy részt vett volna az említett gyilkosságban. A lopásokat viszont beismerte.

Jánošík elfogásáról és a kivégzéséről – amely a források alapján március 17-én történt meg – többféle legenda maradt fenn. Vannak, akik azt állítják, egy öregasszonynál ebédelt, amikor pandúrkézre került. Sokan pedig úgy vélik, másképp érte utol a végzete.

Komáromi Jánosnak, aki Kassához közel eső falvakban nőtt fel, sokat meséltek Jánošíkról – csakúgy, mint a többi gyermeknek azon a vidéken. A XIX. és a XX. század fordulóján élt író, újságíró a következőképp idézte fel a betyárvezér vesztét megörökítő mendemondákat: „Feledhetetlen estéim maradnak ezek mindörökre! Ott ültek ők hárman (az író apja és két barátja) a petróleumlámpa alatt és amint sűrűbb lett a füst és nőtt az éjszaka odakint, ők egyre inkább távolodtak a letűnt időkbe. Ilyenkor Jánošíkot, a szlovák betyárt emlegették. Pikor András állítólag látta is egyszer az újhelyi (Sátoraljaújhely) vásárban. Kutyarossz végéről mindnyájan tudtak. Jánošíkot a szeretője házában fogták el a csendőrök és ott helyben felhúzták egy fűzfára. Vaskampót akasztottak a balbordája alá s azon a kampón fityegett, míg meg nem halt. De még nyöszörgő fityegése közben is hat pipadohányt szítt el egymás után, mert olyan erő volt a nyakizmaiban. Mikor a hetedik pipát is elszívta volna, ráadásul csúnyán röhögött és szembeköpte az egyik csendőrt” – olvasható Ujváry Zoltán Magyar hagyomány Jánošik szlovák betyárról című írásában (az Ethnographia 1961-es számában jelent meg). 

Közép-Európa egyik legismertebb betyárja az igazságot és a szabadságot képviselő hősként maradt meg a szlovákok emlékezetében. A XIX. században élt szlovák költő, Ján Botto, így ír róla a Jánošík halála című költeményében:

Harmatja száll fényes hajnalban az égnek,

sírdogáló pásztor nyája mögött lépked:

Ballagjunk, juhocskák, lefelé a völgybe,

nem jön már Jánošík, messze ment örökre.

[…]

Jankó, betyár Jankó, de sok volt a merszed,

hiába csatáztál, mégis vasra vertek.

,,Igazságért vívtam igazságos harcot,

vér loccsant a réten, ha vérzett a zsarnok,

hét évig küzdöttem, télben, nyár hevében,

hát ti milyen régen nyúzzátok a népem?”

Daliás Jánošík, csak azt mondd meg most már,

hova lett a kincsed? „Mi közötök hozzá?

Jó helye van annak, megőrzi a Tátra,

aki megérdemli, majd csak megtalálja.

Nem enyém a sok kincs, nem lesz a tiétek,

lelje meg, ki jogát kivívja a népnek!”

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT; valamint Új Szó, 2008. január 4.; Tükör, 1973. november 6.; Turista Magazin, 2010. április 1.; Ján Botto: Jánošík halála. (részlet, Farkas Jenő fordítása).

Kiemelt kép: Wikipedia / Peter Zelizňák

Nádudvari Péter