Rögtön levesz a lábadról: a Minden kémia az utóbbi idők egyik legszerethetőbb sorozata

–

Az új sorozatok utáni sóvárgásom olthatatlannak tűnik, így időről időre boldoggá tesz, ha olyan szériát találok, amelyet szívesen nézek tovább az első rész után, nálam ugyanis ez a vízválasztó. Sok sorozatra mondják, hogy „pár rész kell, míg beindul, ne add fel, nagyon jó lesz”, de én az ilyen alkotásokat nem szeretem. Úgy, ahogy a randik esetében sem hittem soha abban, hogy 3-4 unalmas találka után, egyszer csak majd megváltozik a véleményem. Szeretem, ha rögtön levesznek a lábamról. Az Apple kínálatát böngészve akadtam rá a Minden kémiára, némileg megkésve az októberi premier után, és a nyolcrészes minisorozat nem véletlenül kapott Golden Globe-jelölést, még ha azt nem sikerült is díjra váltania. (Az elismerést a Beef happolta el.) A sorozat különlegességében pedig már a legelső rész után is biztosak lehetnek a nézők.

Az első képkockákon Elizabeth Zottot láthatjuk, aki egy főzőműsor ünnepelt sztárjaként rajongói gyűrűjében vonul be a stúdióba, az ötvenes években. Az intró után rögtön vissza is ugrunk a múltba, ahol évekkel korábban láthatjuk Miss Zottot,

aki a férfiak uralta tudósvilágban „csupán” egy csinos labortechnikusnak számít, miközben az egyik legragyogóbb elme a Hastings Kutatóintézetben,

és erre a Nobel-díjra esélyes kémikus, Calvin Evans (Bill Pullman fia, Lewis Pullman alakítja) is hamar felfigyel. Mindketten különc figurák, akik hamar felismerik, hogy tudásukat egyesítve nagy eredményeket érhetnek el a tudomány területén. 

 

A történet előrehaladtával egyre inkább megismerjük Elizabethet, és világossá válik, miért nem szeretne soha férjhez menni, miért nem akar gyereket, és miért nem akar részt venni a vállalati szépségversenyen – utóbbin még napjainkban is lenne, aki megütközik, hát még hetven évvel ezelőtt. A sorozat második felében pedig a páros férfi tagjának múltjáról, Calvinről is egyre többet megtudhatunk, csavaros fordulatokba ágyazva.

Az Oscar-díjas Brie Larson Marvel kapitány szerepét maga mögött hagyva parádésan formálja meg a konvenciókból kitörni vágyó kémikust, aki a gasztronómiát tudományos alapokra helyezve nem rest hetvennyolcszor elkészíteni ugyanazt a lasagnét, csak hogy kikísérletezze, hány fokon válik a szilárd tejzsír cseppfolyóssá a sajtban, és érhet el még teljesebb ízélményt.

Elizabethnek nagyon határozott elképzelései vannak az életről, önmagáról, ezeket aztán rendre felülírják a vele történt események, és a sorozat a legkényesebb kérdéseket és témákat sem fél feszegetni,

miközben nem válik se szájbarágóssá, se izzadságszagú tanmesévé. Bár tény, sok új megközelítést sem hoz, amit ne láttunk volna már korábban más, hasonló, korhű sorozatokban, mint a Mad Men – Reklámőrültek, a Masters of Sex, vagy A káprázatos Mrs. Maisel. Ezzel együtt, Elizabeth személyében egy közel sem tökéletes, hétköznapi női szuperhőst látunk a szemünk előtt felnőni, aki emberibb, összetettebb és szerethetőbb, mint Marvel kapitány.

A minisorozat – lévén hogy mindössze nyolc epizódból áll – feszes, gyorsan pörögnek benne az események, legyen szó romantikus, vagy éppen drámai fordulatokról, és ez különösen frissítő élmény. Végre nem kell a karakterek vergődését sok-sok részen, akár évadon át nézni, mire egyről nagy nehezen kettőre lépnek, a maga furcsaságával együtt mindegyikük pillanatok alatt közel kerül a szívünkhöz. A sorozat négylábú sztárjáról, a 6:30 nevű kutyáról nem is beszélve.

Nehéz úgy beszélni a Minden kémiáról, hogy az ember ne rántsa le a leplet minden egyes epizód csattanójáról, amelyeket kár lenne elspoilerezni. Például, hogy

miként alakul Calvin és Elizabeth kapcsolata, hogyan lesz a kémikusból ünnepelt tévésztár, és hogyan kell a nőnek olyan szerepekkel megbarátkoznia, amilyenekkel soha nem akart.

Érdemes inkább egy hideg délután nekikezdeni, és akár egymás után végignézni az összes részt, mert nehéz abbahagyni, nézeti magát. Szívbe markoló, inspiráló, mégis humoros történet, ami ügyesen egyensúlyoz a dramedy műfajában.

Ahogy az Apple-től már megszokhattuk, minden ízében minőségi alkotást láthatunk, ahol nemcsak a forgatókönyv, a rendezés, a színészi játék, az üzenet hatásos, de a hangulat, a díszlet, a jelmezek, a zenék, de még az intró is jól kidolgozott, hihetetlenül igényes. 

Bár az azonos című Minden kémia könyvet még nem olvastam, sőt, bevallom, nem is tudtam, hogy a sorozat egy könyvadaptáció, amíg neki nem fogtam ennek a cikknek, azt hiszem, mindenképp érdemes lesz feltennem az idei olvasmánylistámra, mert Elizabeth Zott karaktere belopta magát a szívembe, és nehezen engedem el mindössze nyolc epizód után.

Ti láttátok, olvastátok a Minden kémiát? Írjátok meg kommentben, nektek hogy tetszett!

Kiemelt kép: Apple TV+

Krajnyik Cintia