Akinek a neve összefonódott a könyvtárakkal: Szabó Ervin, a szenvedélyes népművelő

–

A könyvtári hálózat névadójaként ismert Szabó Ervin 1877-ben, az Árva vármegyei Szlanicán, a mai Szlovákia területén született Schlesinger Sámuel Ármin néven. Később magyarosította a nevét. Az asszimilálódott zsidó polgárcsalád elszegényedett ugyan, mégis fontosnak tartották, hogy fiuk tanult ember legyen. Sok áldozatot hoztak azért, hogy Bécsbe és Budapestre küldhessék tanulni. Mindkét városban járt egyetemre, Pesten jogot tanult, Bécsben főként szociológiát, de az igazi szellemi közegét nem az egyetemen, hanem a századforduló környékén virágzó kávéházi kultúrában találta meg a császárvárosban.

Rendkívüli módon foglalkoztatták a különböző eszmék, igen sokat tanulmányozta a szindikalista, a szocialista, és baloldali anarchista gondolkodók munkáit.

Bécsi éveiben – szülei óvása ellenére – aktívan is részt vett a politikai életben. Tevőlegesen is dolgozott a mozgalomban például a nyugatról érkező betiltott sajtótermékek terjesztésével. Már egyetemistaként is nemzetközi hírnevet szerzett statisztikai és könyvtári publikációival, és 1899-ben, huszonkét évesen doktorált államtudományból Budapesten.

A szenvedélyes népművelő

A lázas és tevékeny bécsi évek után hazatért Budapestre, és gyakornokként egy évig a képviselőház könyvtárában dolgozott, majd 1900-ban a Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárosa lett négy éven át, innen került végül a Fővárosi Könyvtárhoz, amelyet 1911-től haláláig igazgatott. Ezalatt megteremtette azt a hálózatot, amely minden réteg számára lehetővé tette a művelődést.

Az egyetemes tizedes osztályzás (ETO) bevezetése is az ő nevéhez fűződik. Ez az a rendszer, ami a mai napig is használatban van: a könyvek rendszerezése és nyilvántartása az ő módszere alapján történik. Örök értéket képvisel tehát.

A közkönyvtár (public library) érdekében öt fiókkönyvtárat nyitott, és igen fontosnak tartotta, hogy külön gyerekkönyvtár is létesüljön. Egy könyvpalotát is szeretett volna építtetni a fővárosban, de a világháború miatt ez a vágya nem teljesülhetett. Majdnem tíz évvel Szabó Ervin halála után, amikor Enyvvári Jenő lett a Fővárosi Könyvtár igazgatója, a Wenckheim-palota adományozásával (erről ITT írtunk) Szabó Ervin vágya is teljesülhetett, igaz, hogy csak posztumusz, de ma is ez a központi könyvtár épülete, a Baross utca és Szabó Ervin tér találkozásánál.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tilos az Á könyvek (@tilos_az_a_konyvek) által megosztott bejegyzés

Rengeteg egyetemista szellemi bölcsője, szerelmi találkahelye, és sok fontos rendezvény helyszíne.

Itt van az egyik kedvenc gyerekkönyvtáram is, a Sárkányos, amelynek elkötelezett és kreatív munkatársai számtalan fantáziadús és ingyenes programmal várják a kicsiket. 

A szenvedélyes mozgalmár

A könyvtárosi munkájával párhuzamosan Szabó Ervin az MSZDP aktivistája is volt a századfordulótól kezdve. A munkásmozgalmat igen komolyan vette, és nem csupán szellemi muníciót teremtett ennek a rétegnek a könyvtári hálózat kiépítésével és népszerűsítésével, hanem a Népszava egyik legaktívabb publicistájaként buzdította a munkásokat a tudás megszerzésének fontosságára. A Népszava Naptár szerkesztőjeként a szocialista diákmozgalom agitálásában is fontos szerepe volt.

1903-ban csatlakozott a Társadalomtudományi Társasághoz, és három évvel később már alelnökként folytatta a propagandát. Nagy kitekintése volt a nemzetközi munkásmozgalmakra is, az ottani folyamatokról rendszeresen publikált is a Huszadik Század című folyóiratban. De nem csupán itthon jelentek meg írásai, hanem a Neue Zeit című német, valamint a Mouvement Socialiste című francia lapban is.

Marx és Engels

Ő maga szerkesztette, sőt előszót is írt a két baloldali gondolkodó válogatott írásainak köteteihez, amelyek 1905-ben és 1909-ben jelentek meg. Ennek kapcsán a intenzív kapcsolatba került a nemzetközi szindikalisták mozgalmáraival is, sok francia, de még több orosz emigránssal levelezett, akik szocialista eszméket vallottak.

Az illegális pártirodalom Oroszországba való eljuttatását is fontosnak tartotta. Az SZDP irányítójaként 1904-ben ellenzéki csoportot vezetett, Pártfegyelem és egyéni szabadság címmel ő maga írta meg az elméleti alapvetést.

Az 1905-ben tartott pártkongresszuson ellenzékiként súlyos vereséget szenvedett pártja, ekkoriban betegedett meg, és másfél évig szinte minden munkát kénytelen volt felfüggeszteni. Emiatt pártfogóival és eszmetársaival is jórészt megszakadt a kapcsolata, de még ekkor is publikált a Szabadgondolatba és a Világ című napilapba.

Az első világháború nehézségeit súlyos betegsége is tetézte, de még a betegágyában is fáradhatatlanul dolgozott, és mint az antimilitaristák szellemi vezetőjétől Mosolygó Antal, Révai József, Sallai Imre, Alpári Gyula és mások tőle kaptak erőt a mozgalmi munkához, sokan úgy tartják, hogy a Tanácsköztársaság eszméje is tőle származik, pedig a kitörése idején már nem élt.

Halálos ágyán még az 1848–1849-es szabadságharcról írt történelmi könyvén dolgozott

Talán azért is munkálkodott megszállottként, mert érezte, hogy rövid idő alatt kell sokat tennie: alig negyvenegy év adatott neki, végül a spanyolnátha végzett vele 1918. szeptember 30-án.

Sok-sok küzdelem, kísérlet, lázas, szellemi útkeresés, de még több cselekvés jellemezte életútját, aminek maradandó értékeit napjainkban is élvezhetjük. Nehéz ma már megmondani, hogy a különböző izmusokba vetett hite mennyit ártott vagy használt a kortársaknak, ami tény, hogy nem kímélte magát, és a szabad szellemet mindennél fontosabbnak tartotta: ma is betérhetünk bármelyik – nevével fémjelzett – könyvtárba, és azt a tudást, amit ott szerzünk, senki nem veheti el tőlünk.

„Mert nem az a fontos, hogy az emberek mit gondolnak, hogy a valóság miként tükröződik vissza tudatukban, hanem az, hogy mit cselekszenek” – jelentette ki 1910. december 24-én a Kellenek-e forradalmárok? című írásában.

Sajnos ma már nem kérdés, hogy kellenek-e a forradalmárok, és idézett állításával ma sem tudunk vitatkozni.

Források: ITT, ITT és ITT 

Kiemelt képek forrása: Europeana / Hungarian National Museum

Both Gabi