Szénégetők, kikapcsolt medveriasztó, alázatos vendég – 4 érdekesség Székelyföldről
Talán még emlékszel, elmeséltem, hogy nemrégiben Székelyföldön jártam, ahol degeszre ettem magam mindenféle jóval. Ám nemcsak a kilóim számát gyarapítani mentem, hanem a magam pallérozásáért is székely témában, úgyhogy íme, neked is egy kis gyorstalpaló, hátha megjön a kedved egy jó kis erdélyi kiránduláshoz! Fiala Borcsa írása.
–
Itt szúnyog-, ott medveriasztó
Ha asszociációs játékban feldobnám neked a Székelyföld szót, szinte biztos vagyok benne, hogy az első tíz gondolatod között lenne a medve és a székelykapu is (meg remélem, jó pár finom étel és ital, mondjuk azok, amelyekről legutóbb írtam).
Nos, míg medvével Székelyföldön jártamban nem találkoztam személyesen, azért volt, ami emlékeztessen rá: ez csupán a véletlen (meg a kerítés) műve. A tizenöt fős társaságunknak ugyanis Székelylengyelfalván való tartózkodásunk során magától megjelent a telefonján a helyi RO-Alert figyelmeztető rendszerüzenet, ami hangosan elkezd szirénázni, ha két kilométeres körzetben medve jár. Eleinte dermedtem figyeltük a telefonokat (miközben a nagy ijedségre azért lehúztunk még egy kis pálinkát a töltött káposzta tetejére), főleg, miután kiderült: az applikáció szerint pont abban az utcában jár a medve, ahová a társaság egy részének majd haza kell vonulnia éjszakára (szerencsére ez a csapatunk sportosabbik fele volt, szóval én cseppet sem aggódtam. Azért megígértettem velük, ha mégis bekövetkezne a tragédia, megehetem az ő reggelijüket is).
Ám az újdonság okozta izgalom hamar alábbhagyott, és hogy egyáltalán tudjunk két szót váltani nyugalomban, illetve ki tudjuk aludni éjjel magunkat, mindenki kikapcsolta a medveriasztóját, „lesz, ami lesz” alapon. Egyébként a Telex is beszámolt róla tavaly májusban, hogy a helyiek, főleg a kisgyerekes családok életét inkább megnehezítette a medveszezonban folyamatosan jelző medveriasztó, ami jóval bosszantóbbnak bizonyult az örökös jajveszékelésével, mint maguk a medvék, amik egyébként valóban rendszeresen felbukkannak Tusnádfürdő utcáin.
Alázattal lépjél be
Lássuk most a székely asszociációs játékunk másik erős pillérét: a székelykaput, amely jó pár porta előtt díszeleg. Ha megfigyeled: a székelykapu két részből áll, az egyik a kocsibejáró (ezen át közlekedik a szénás szekér) rendszerint két öl magas és széles (1 öl = 1,89 méter), a másik pedig a gyalogjáró, amely fél öl széles és egy öl magas. A kiskapun tehát egy daliásabb legény kihúzott derékkal már nemigen fér át, ám ennek nem az az oka – magyarázza székely idegenvezetőm –, hogy a helyiek mind hobbitok lennének, hanem mert így biztosan meghajtod beléptedkor a fejedet, azaz alázattal érkezel meg a házhoz.
A székelykapu kontyfájának, avagy szemöldökfájának tetejét galambdúc (avagy galambbúg) díszíti, ami azonban csak nevében hordja magában a madarakat, mivel elég cúgos, nem nagyon szoktak galambok beleköltözni. Hagyományosan egyébként a székelykaput galambbúgos kapunak nevezték, és csak 1900-as évek elejétől nevezik székelykapunak, „nevét a Székelyföldről kölcsönözve, ahova erre az időre visszaszorult készítésének gyakorlata”.
Ami a felépítést és a díszítést illeti, a háromszéki, a csíki, a gyergyói nagykapuk, az udvarhelyszékiek vagy a sóvidékiek különböznek egymástól.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tradicionális szénégető Farkaslakán
Ahogy a buszunk elhalad Farkaslaka mellett, hirtelen füstölt sajt illata kúszik be az orromba. Meglepődve körbenézek, vajon melyik útitársam nyitott ki suttyomban egy csomag Parenyicát, és hogy lehet, hogy a kiadós reggeli után máris megéhezett? Aztán hamar kiderült: a környéken a mai napig működnek hagyományos szénégetők, annak az aromás füstös illatát érzem – ebben a faluban évszázados tradíciója van ugyanis a faszénégető mesterségnek.
„Nem fehér embernek való munka, de nem is marad fehér ember, aki csinálja” – mondták a régi szénégetőkről,
nem véletlenül: a finom szemcsés szénpor mindenhová makacsul beeszi magát (a vele járó füst pedig megül a tüdőben), le sem tagadhatná a munkáját az, aki ezzel foglalkozik. Ma már persze sokkal humánusabb körülmények között készül a szén a hagyományos égetőkben is, mint régebben, ahol bizony nem volt egy kifejezett életbiztosítás az öt-hat méter magasra épített, úgynevezett baksákon (másutt boksa) egyensúlyozni. Errefelé gyönyörű erdők találhatók, azonban földművelésre alkalmas terület jóval kevesebb van, így némileg a kényszerűség is szülte a faszénégetők mesterségét, amely főképp az iparosodáskor élte fénykorát. Az üzemek, gyárak nagy mennyiségben vásárolták a faszenet, a rendszerváltás után azonban jelentősen visszaesett az ipari kereslet. A 70-es években még Farkaslaka lakosságának fele faszénégetésből élt, ma már alig egy tucat ember űzi ezt az ősi mesterséget.
Nyílt azonban több új terület, ahová a mai napig jelentős mennyiségben visznek szenet: nemcsak az igazi kürtőskalácsot (mint amilyen a Vitéz Kürtösé is) sütik faszénen, de sok étterem (köztük van jó pár Michelin-csillagos) is rájött, hogy a jó minőségű szénnel sütött hús, pizza ezerszer finomabb, illetve a kerti grillezéshez is viszik az emberek a minőségi bükkfából készült szenet. De a világjárvány is megdobta a keresletet, sokan jöttek Farkaslakára szénport vásárolni abban a reményben, hogy az méregtelenítő hatású.
Székely life hack: tegyél a hűtőszekrénybe egy darab szenet, állítólag nagyszerűen szagtalanít.
Na de lássuk akkor a receptet: hogyan lesz bükkfából szén? A jó minőségű, lehetőség szerint fiatal fát (rossz, öreg fából csak vacak szén születik, úgy látszik, már a szenet is utolérte az életkor szerinti diszkrimináció) először öt teljes hónapon keresztül szárítják (így kevesebb energia kell majd az égéshez), majd méterre vágják, egymásra teszik, ebből lesz a baksa, amely száz köbméter térfogatú. A halomba rakott fát aztán tartályba teszik, majd az előmelegítőbe tíz órára, végül a „kazánba”, ahol öt-hatszáz fokon égetik szénné. Akkor hűtőtartályba teszik huszonnégy órára, és csak utána csomagolják be. Abban a szénégető udvarban, amelyben én is jártam, a szakember elmondta, hogy ilyenkor még egy teljes napot hagyják állni az udvaron, még akkor is, ha csúszás van és már vár rá a kamion. Előfordult ugyanis, hogy a csomag közepén maradt (a huszonnégy órás hűtés és a másik huszonnégy órás állás után is!) egy forró parázs, ami aztán harmadnapra annyira visszamelegítette a szenet, hogy háromszáz kilométerrel odébb kigyulladt tőle a kamion. Igaz, húsz év alatt mindösszesen kétszer fordult elő ilyesmi, de nem akar kockáztatni, inkább fizeti a várakozási időt, csak ne legyen baj.
Farkaslakán egyébként nincs is sehová bevezetve a gáz, mindenki szénnel süt, főz, fűt. Illetve érdekes adalék lehet még: mivel a szénégetés tradicionális székely eljárásnak minősül, nem szükséges rá különféle környezetvédelmi engedélyeket kérni.
Ha felkeltettem a kíváncsiságodat a szén, illetve a hagyományos szénégetés iránt, akkor hadd ajánljak egy remek programot: szeptemberben szokták megrendezni a Farkaslakai Szenes Napokat, ami immár több mint két évtizede hagyomány.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A legnagyobb székely
Székelyföldi beszámolóm nem lehetne teljes Orbán Balázs említése nélkül. A lengyelfalvai születésű néprajzi gyűjtő, történetíró, politikust tartják a legnagyobb székelynek, ő volt ugyanis az első, aki tudományos alapossággal és irodalmi igényességgel lejegyezte Székelyföldet „történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból”, méghozzá hat vaskos kötetben (a kürtőskalács legendája is ebben található: az első kötet 69. oldalán).
Orbánnak igen kalandos élete volt, miután nagyanyja halála után (akit nagy valószínűséggel a törökök mérgeztek meg Konstantinápolyban) az örökségének csak töredékéhez fért hozzá, kénytelen volt valami foglalkozás után nézni, így kitanulta az órásmesterséget. Alig húszévesen körbejárta a fél világot, eljutott a Közel-Keletre, Egyiptomba, a Szentföldre, Kis-Ázsiába és a Balkánra is, élményeiről pedig hat kötetben számolt be Keleti utazások címen. Később meghiúsított egy Kossuth elleni merényletet, Londonba menekült, majd a Csatorna-szigetekre költözött, összebarátkozott Victor Hugóval, aki igen jó véleménnyel volt róla, majd hazaköltözött, ahol rádöbbent: bár a fél világot bejárta, a saját otthonát alig ismeri. Több se kellett neki, darócruhát öltött, majd hat teljes éven át járta a Székelyföldet gyalog és lóháton, hogy kellő mennyiségű nyersanyagot gyűjtsön művéhez, amely Székelyföld leírása címen jelent meg.
Bár Budapesten hunyt el, kérésének megfelelően Szelykefürdőn temették el, itt található az Orbán Balázs Látogatóközpont is, amelyben további érdekességeket tudhatsz meg a legnagyobb székelyről.
Fiala Borcsa a Lehel Kürtősháznak és a Vitéz Kürtősnek köszönhetően utazott Székelyföldre.
A képek a szerző tulajdonában vannak
