Mielőtt megmutatnám nektek, milyen tematikus programok miatt (is) érdemes ellátogatni a Művészetek Völgyébe, engedjétek meg, hogy azzal vezessem fel az egészet, hogy elárulom: kevés fesztiválon éreztem annyira jól magam életemben, mint a Völgyben, ami végtelenül emberi, kedves, és túlzás nélkül tényleg mindenki, korosztálytól függetlenül megtalálhatja benne a maga szórakozását. Nem beszélve arról, hogy ehhez a díszletet a Balaton-felvidék csodás tájai nyújtják.

De lássuk csak, miért is érdemes idén jegyet váltani a fesztiválra:

Táncos előadások hazánk legjobbjaitól

A világ egyik vezető újcirkusz-társulatát hatalmas figyelem övezi itthon és külföldön egyaránt. A Vági Bence rendező-koreográfus által kicsivel több mint tíz éve életre hívott Recirquel igazi úttörőnek számít, egy egészen új műfajt honosítottak ugyanis meg a hazai kulturális szcénában.

Formanyelvük az újcirkusz és a tánc színházi nyelvét ötvözi: „cirque danse” – azaz a balett, a kortárs tánc és a cirkuszi világ szédítő elemeire épülő – előadásaik valódi frissességet hoztak.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy amit csinálnak, addiktív: aki egyszer látta egy előadásukat, az örökre megfertőződik velük. Solus Amor című produkciójuk, amellyel a Völgybe érkeznek, az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél: a szeretetről. A Non Solus és a My Land nemzetközi sikere után a trilógia harmadik pillére ez a monumentális előadás, amely erejét korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti.

És ez nem minden! A Művészetek Völgyébe érkezik ugyanis a Duda Éva Társulat is, amely egészen egyedülálló színfoltja a hazai kortárstánc-palettának. A Mirror című darab a társulat tizedik, jubileumi évfordulójára készült, és ötvözi mindazt, ami az elmúlt tíz év előadásainak esszenciáját adja.

De érdemes még megemlíteni a másik nagy kedvencem, a zseniális Feledi János táncművész, koreográfus, rendező nevéhez fűződő Feledi Project új táncszínházi előadását, a Car(wo)ment is, amely Prosper Merimée Carmen című remekműve nyomán született.

programajánló művészetek völgye Kimenő Radival

Epres Panni, Kovács András Péter és Dallos-Puskás Peti életét is eljátsszák a Momentán Társulat tagjai

Aki ismeri őket, tudja, hogy a Momentán Társulatnál nincs megírt szöveg, nincsenek előre kidolgozott poénok, nincsenek beépített nézők – csak színtiszta improvizáció, olykor megindító mélységek és persze rengeteg humor.

A társulat idén ünnepli a 20. születésnapját, a rajongók számára pedig remek hír, hogy a Művészetek Völgyében idén is találkozni lehet velük – méghozzá nem is akármilyen programmal érkeznek!

Az improvizatív csapat ezúttal is számos, játékos előadással készül saját udvarában: vendégeik között szerepel Epres Panni, Dallos-Puskás Peti és Kovács András Péter is. És miközben az ő „életükkel játszanak” a színpadon, mély drámák, örömök, titkok és vágyak szemtanúi lehetnek a nézők.

De lesz emellett közös imprózás a közönséggel és még a műfaj rejtelmeibe is bevezetik az érdeklődőket. Persze humoros ismeretterjesztő előadásokból sem lesz hiány, így például Katona Csaba történész a fesztiválok történetébe avat majd be bennünket az ókortól napjainkig.

programajánló művészetek völgye Kimenő Radival

Persze a klasszikus színház kedvelői sem fognak unatkozni

Hiszen rengeteg, jobbnál jobb előadás érkezik a Völgybe, ahol immáron hagyomány, hogy a nyitónapot egy saját darab premierjével ünneplik. Idén Goldoni Mirandolina című előadása debütál majd a taliándörögdi Színház Színpadon. A Mirandolina kegyeiért vívott harcról szóló darabban láthatjuk majd Szulák Andrea, Szemenyei János és Laki Péter játékát is.

Emellett színpadra kerülnek még olyan sikerdarabok is, mint Bereczki Zoltán főszereplésével Duncan MacMillan Dolgok, amikért érdemes élni című előadása, amelybe formabontó módon a közönség is bekapcsolódhat.  

Vagy a párkapcsolat-gazdagító Válótársas Pokorny Liával és Ötvös Andrással, amelyben humor és rögtönzések segítségével ismerhetünk rá párkapcsolati problémáinkra. Félreértések, konfliktusok, kimondott és ki nem mondott ellentétek zavarják meg a harmóniát: egy párkapcsolatban ugyanis bármi megtörténhet az „Igen!”-től a „Kicsinállak!”-ig.

De a Színház Színpad mellett mostantól a Színház Színpad Templom is várja a színházrajongókat: az új helyszín lehetőséget ad arra, hogy bensőségesebb, közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki a nézők és a színészek között. 

programajánló művészetek völgye Kimenő Radival

Innen nagy kedvencem, Cserna-Szabó András: A Pacal ideje című egyszemélyes színházi előadást ajánlom, amelyet az író „77 magyar pacal” című könyve ihletett. A darab ennek a különleges ételnek az útját mutatja be, avagy a gyomor csodálatos életét a honfoglalástól napjainkig sok humorral, szórakoztató fordulatokkal és zenés betétekkel – Ficzere Béla játékában.

Ahol az irodalom életre kel

Az irodalom kedvelőinek immáron tizenharmadik éve kínál változatos „menüsort” a Kaláka Versudvar, ahol a Kaláka művészei álmodják meg évről-évre a programot. Idén sem maradunk sokak kedvence, a Lackfi János vezette Zenés Versimprók és Versműhelyek nélkül, de lesznek világzenei és népzenei koncertek, illetve a hagyományok szerint gyerekműsorok is.

Vigántpetend irodalmi oázisa, a POKET Udvar is az irodalom és a zene találkozási pontja lesz. A Vecsei H. Miklós vezette helyszínen ezúttal is rengeteg beszélgetés, koncert és alkotó workshop várja a fesztiválozókat, de újdonságként, minden nap dalpremier is lesz.

programajánló művészetek völgye Kimenő Radival

Vecsei H. Miklós megkeresésére ugyanis a felkért előadók megzenésítettek egy-egy Csoóri Sándor verset, amelyet a fesztiválon mutatnak be és mesélnek a dal születéséről. A dalpremier során olyan előadók megzenésítését hallhatjuk majd, mint például Szakács Gergő, Noémo, a Blahalouisiana vagy éppen Barabás Lőrinc.

De Grecsó Krisztitán és Hrutka Róbert Libikóka című zenés-mesélős estjére is érdemes ellátogatni, amelynek során megrázó, felemelő és könnyed családi történetek szólítják meg egymást és a dalokat. Mint egy olyan családi asztalnál, ahol három-négy generáció élvezi az együttlét örömét, és a régi adomák után dalt kíván a szív.

A Völgyrajongók azonban azt is jól tudják, hogy nincsen Völgy Hobo nélkül, aki tíz napon át, a vigántpetendi Hobo Udvarban előadóestjeivel vezeti be a zenéje iránt is rajongó közönséget az irodalom és színház mélységeibe. Ady, Radnóti és számos más költő munkássága vagány tolmácsolásban érintheti meg itt a közönség szívét. Közülük különösen ajánlom Hobo József Attila-estjét, akinek műveit (elmondása szerint) úgy olvassa az énekes-dalszerző, mintha a saját gondolatait látná leírva.

programajánló művészetek völgye Kimenő Radival

És ahol a főszereplők: a gyerekek

Ne felejtsük el, hogy a Völgy igazi családbarát fesztivál, ahol külön programokkal gondolnak a legkisebbekre is. A Filmio Udvarban például minden nap írók, zenészek, előadóművészek, énekesek, színészek mesélik el kedvenc meséjüket az érdeklődő közönségnek.

Idén olyan hírességek vállalták el, hogy felolvassák kedvenc meséjüket, mint Hobo, Beck Zaza a 30Y-ból, Ferenczi György, Gryllus Vilmos, Harcsa Veronika, Lackfi János, Sebő Ferenc, Varró Dániel és Vecsei H.Miklós.

Persze színházi előadással is várják a kicsiket: az ismert magyar dramaturg, rendező, író Gimesi Dóra – az ő nevéhez fűződik például a Budapest Bábszínház népszerű darabja, a Semmi színpadi adaptációja is – Mama három kismalaca című előadását viszik színpadra. A bábos darab azonban nemcsak őket, hanem a felnőtteket is megszólítja.

De a családoknak szól az új kapolcsi helyszín, a Családi Kultúrtér is, amely a patak partján kínál minőségi családi feltöltődést a família minden tagjának. Bábelőadások, zenék és zenés mesék, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi és természetismereti programok, játéksarok várja a gyerekeket, a szüleiknek pedig gyerekneveléssel és irodalommal kapcsolatos beszélgetésekkel és koncertekkel készülnek. 

Képek: Művészetek Völgye

Filákovity Radojka