Emily Blunt: a nő, akivel nem lehet packázni

–

Mindenki tudja már róla (akit egy kicsit is érdekelt a személye), hogy az egész a dadogással kezdődött, ez vezette a színészethez. Az sem lesz meglepő, ha elárulom, hogy London egyik jómódú negyedébe született szerencsés körülmények közé – valami kis felsőbbrendűség-tudat mindig látszott rajta, de minimum kifinomultság és kulturáltság. Ősei között dandártábornok és konzervatív parlamenti képviselő is van, az édesapja pedig ügyvéd, anyja színésznő és tanár volt. A négy Blunt testvér közül egyedül neki akadtak gondjai a beszéddel, és neki is csak 14 éves korától, amit minden módon próbáltak kezelni a szülei, az okát azonban nem találták meg.

„Gondolkodós gyerek voltam, egy csomó mondanivalóm lett volna a világnak, de egyszerűen nem tudtam kimondani őket. Bennem rekedtek”

– nyilatkozta.

Végül aztán nem a logopédus vagy a pszichológus segített, hanem egy tanára, aki 16 évesen azt javasolta neki, vegyen részt az iskolai színjátszókör előadásában, amiben más dialektusban kellett beszélni, mint a sajátja – ez oldotta fel a dadogást, a gátlásait, és határozta meg egy életre a hivatását. Ma azt mondja: soha nem gondolta volna, hogy még interjúhelyzetben is olyan oldottan fog társalogni, ahogy ma teszi, de van egyetlen szituáció, amiben újra előjön a beszédzavara: amikor franciául kellene megszólalnia (pedig elvileg tud).

Az első színpadra lépését aztán villámgyorsan követte a többi, ebből is látszik, hogy a tehetsége azonnal nyilvánvaló volt. 2001-ben a legendás angol színházi rendező, Peter Hall produkciójában szerepelt először kőszínházban (a The Royal Family című előadásban), amiben mindjárt Judi Dench unokáját alakította. (Erre mondják, hogy erős kezdés.) Tizennyolc éves volt ekkor, és a következő évadban már a Júliát játszott a Rómeó és Júliában, és a National Theatre színpadán is megfordult.

Hivatalos színészi képzést tehát sosem kapott, viszont a színpadtól hamar elcsábította a kamera, úgyhogy azóta sem lehetett színházban látni. De fogadjunk, hogy mivel Brooklynban lakik, egyszer még fel fog lépni a Broadwayn, annál is inkább, mivel maga mesélte (Hugh Jackmannek EBBEN a videóban), hogy időnként álmodozik róla – csak énekelnie ne kelljen!

Retteg attól, hogy egyszer a színpadon megbicsaklik a hangja.

A gyors színházi sikerek után jöttek a televíziós szerepek, majd 2004-ben megvolt a nagy áttörése is Paweł Pawlikowksi Szerelmem nyara című filmjében. (Istenem, milyen ritka az ilyen zökkenőmentes, sebes pályakezdés!) Szerintem aki látta ebben a filmben, azonnal tudta, hogy csillag született, vagy legalábbis – fiatal kora ellenére – egy kiváló színésznő. Egy felsőosztálybeli lányt alakított, aki úgy játszott mások érzelmeivel a történetben, mint macska az egérrel, a kegyetlensége és a megtévesztőképessége pedig lenyűgöző volt.

És arra sem kellett sokat várnia, hogy Hollywoodban felfedezzék. (De mire kellett neki sokat várnia? Azt hiszem, semmire sem – mégsem szállt el.) 2006-ban már láthattuk abban a szerepben, amiről ma az egész világ ismeri: Az ördög Pradát viselben.

Erről van egy kedves sztorija, ugyanis amikor az angliai siker beütött, azt javasolták neki, hogy az úgynevezett pilotszezonban (amikor Los Angelesben a tervezett sorozatok első epizódjait készítik) legyen Hollywoodban, és menjen el minél több meghallgatásra. Így is tett, és az utolsó napon, már a hazaindulása előtt elment egy válogatásra, ezen azt mondták neki: van itt egy másik lehetőség is, ki akarja próbálni magát benne? Ő pedig rábólintott.

„De már siettem a reptérre, úgyhogy kicsit zaklatott voltam. Azért felolvastam a jelenetet tréninggatyában, és onnan rohantam a reptérre. Szóval egyáltalán nem úgy festettem, mint a karakter.”

Amikor aztán megérkezett Londonba, már hívta is a produkció casting directora, hogy tetszene az alkotóknak, csak meg kellene mutatnia magát egy másik outfitben, lehetőség szerint puccosabb ruhában is. „Soha az életben nem gondoltam volna, hogy megkapom ezt a szerepet” – mesélte James Cordennek, és mint tudjuk, a többi már történelem. „Az egész egy hét alatt történt… őrület” – emlékezik vissza. Hát, ez is pikk-pakk sikerült neki.

És nemcsak világhírnévre tett szert vele – és ezzel együtt innentől hollywoodi A listás karrierre –, de egy olyan szakmai barátságra is, amiért bárki ölni tudna. Meryl Streep állítólag kedves volt a film valódi főszereplőjével, Anne Hathawayjel, Bluntot viszont imádta. Ezt bizonyítja az is, ahogyan nyilatkozik róla: „Nagyon okos, és a szelleme áthat mindent, amit csinál, az érzékenységét és a humorát is. Penge agya van, gyönyörű, és mindezen felül megvan benne az is, amit semmilyen drámaiskolában nem tudnak megtanítani: a kisugárzás. Egyszerűen bájos.”

Hát, ilyen magasztalást tényleg ritkán hallani a világ egyik legnagyobb színésznőjének szájából, úgyhogy Blunt nem véletlenül mondja: „Ő tényleg ott volt velem a kezdetektől, és állati megható, hogy Meryl mellett nőhettem fel.” Ráadásul nem pusztán mellette, hanem a méltatása és biztatása mellett. Mert amikor véget ért Az ördög Pradát visel forgatása, Streep sietett megerősíteni Bluntban, hogy fantasztikus alakítást nyújtott. Ő pedig könnyekre fakadt hazafelé az autóban, és később azt mondta:

„Fel sem fogtam, mekkora pecsétet jelent rajtam Meryl Streep elismerése.”

Azóta már két további produkcióban dolgoztak együtt: a Vadregény és a Mary Poppins visszatér című musicalfilmekben, és továbbra is imádnak együtt komédiázni. Bluntnak pedig sikerült megvalósítania azt is, hogy nem került a két főszereplő rideg viszálya közé, mert Anne Hathawayjel is jóban vannak, sőt a film harmadik fontos szereplőjéhez is közel került: Stanley Tuccihoz, aki azóta a sógora lett. Ez pedig nem következhetett volna be, ha nem hívja meg az esküvőjére, és ott nem ismerkednek meg a nővérével, Felicity Blunttal (ő egyébként irodalmi ügynök), aki mára Tucci felesége és a negyedik és ötödik gyerekének anyja. 

Valószínűleg Az ördög Pradát viselnél fontosabb film tehát nem volt a pályáján, ha nem csak a színészi szempontokat vesszük figyelembe. Mert szakmailag természetesen csak a kezdet volt, amit még számos nagy alakítás követett: Az ifjú Viktória királynő, a Sicario, A lány a vonaton és a Hang nélkül 1–2. Köztük pedig kirándulások különböző műfajokba (például az akciófilmbe Tom Cruise-zal A holnap határában, vagy a romantikus vígjátékba az Ötéves jegyességben, de még mesefilmbe is A vadász és a jégkirálynő címszerepében).

Bár a nagy díjak egyelőre elkerülték, de nem lehet mondani, hogy ne mozogna széles palettán, és ne a színészi határainak feszegetése motiválná a választásaiban.

Pedig sok szaktársától eltérően sokáig nem akart nagyobb kontrollt gyakorolni a filmeken, amikben játszott, mint amennyi színészként megillette. Reese Witherspoon, Margot Robbie, vagy épp Drew Barrymore már rég a saját produkciós irodáján keresztül vadászta le magának az érdekes projekteket (vagy támogatott más tehetségeket), mire ő is beszállt a produceri bizniszbe a legutóbbi munkájával, Az angolok című sorozattal. Erre is a férje, John Krasinski vette rá, aki már régóta tart több vasat a tűzben színész-rendező-producerként.

Amikor ez a szerep megtalálta (egy angol nőt játszik, aki a gyereke gyilkosát keresi a vadnyugaton, hogy bosszút álljon rajta), az – úgy tűnik – megint egy mérföldkő volt számára: „Elküldték nekem a pilot epizódot, és tudtam, hogy azt várják, segítsek továbbfejleszteni a sorozattervet, hogy találjanak hozzá finanszírozót és zöld jelzést kapjon a projekt. És mivel imádom az utómunkát, azt a részt, amikor végzek a színészi feladatokkal, és következik a vágás, a zenei aláfestés, a fényelés stb.,

a férjem azt mondta: vállald el a producerséget, úgyis csak azt kell csinálnod, amit eddig – mivel mindig is szerettem követni a produkciók útját, és akár ki volt írva a nevem más minőségben, akár nem, mindenbe beletettem magam és az ötleteimet”

– mesélte a The Wrap magazinnak.

De itt álljunk meg egy pillanatra, mert a párosuk megérdemel egy kitérőt – még akkor is, ha nem szeretnénk a magánéletükben vájkálni, de ez egy kifejezetten gyümölcsöző szakmai kapcsolat is. (És mivel Krasinksi híres a humoráról, már egy fantázianevet találtak maguknak: a Brangelina és a Bennifer után a Klunt néven utalnak magukra kacarászva EBBEN a műsorban.) Blunt Krasinski előtt egyébként három évig járt Michael Bubléval, akivel a kanadai Vancouverben éltek 2008-ig, majd pár hónappal a szakítás után novemberben megismerkedett a színésszel, aki akkor elsősorban a The Office című sorozat amerikai verziójából volt ismert (és elismert), bár sok-sok filmszerep állt már mögötte.

2009 augusztusában már el is jegyezték egymást, Krasinski pedig 2010-től rendezni is kezdett, akkor még a saját sorozata epizódjait, amiben Blunt mindig támogatta. 2010 júniusában tartották az esküvőjüket a Comói-tó partján, 2014-ben született meg az első kislányuk, Hazel, 2016-ban a második, Violet, két évvel később pedig elkészült az első közös filmjük is, a Hang nélkül, amelyet Krasinski rendezett, játszotta az egyik főszerepet, Emily Blunt pedig a feleségét alakította benne.

Ez egy egészen különleges és hollywoodi viszonylatban kockázatos vállalkozás volt, mert a címhez híven valóban alig hangzik el emberi szó benne, a feszültség mégis tapintható, és sikerül fontos amerikai értékeket átadni (mint amilyen a család szentsége vagy a hagyományos nemi szerepek). Blunt azt meséli Hugh Jackmannek a Variety interjúsorozatában, hogy bár addigra mindkét lányukat megszülte, a film szülési jelenetéhez mégis speciális tudásra lett volna szüksége: arra, milyen nagyon gyorsan szülni, úgyhogy erre ő is csak YouTube-videókból tudott készülni.

A színészi képességei természetesen a férjét is lenyűgözték, aki azt nyilatkozta, a partnereként csak arra koncentrált, nehogy elrontsa a közös jeleneteiket.

Ez nyilván túlzás, vagy csak szubjektív megélés, hiszen Krasinski is remek színész. Azt viszont nyugodtan elhihetjük neki, amit szintén ennek kapcsán mondott: hogy élete legjobb kollégáját találta meg a feleségében.

A Hang nélkül nemcsak pozitív kritikai visszhangot kapott, hanem nagy pénzügyi sikert is aratott, azóta pedig már elkészült a második része is – amiben Krasinski végképp a rendezésre koncentrálhatott, mivel az első részben kinyírta a karakterét, és a férfi főszerepre ezúttal Cillian Murphyt kérte fel. Ez meg azért érdekes, mert nemsokára Murphyt és Bluntot ismét közös filmben láthatjuk: a Christopher Nolan-féle Oppenheimerben a címszereplő házaspárt fogják alakítani.

És bár Bluntnak bizonyos nagy dobásai, amiktől esetleg többet várhatott (például díjakat), mint A lány a vonaton vagy a Mary Poppins visszatér, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a fenti példák azt bizonyítják, hogy mindig akadnak más felkérések is, amik viszont meglepetésszerű sikert aratnak. És bár azt nyilatkozta, már csak a szemét forgatja, ha olyan forgatókönyvet kap, aminek egy „erős nő” a főszereplője (annyira unalmas ez a skatulya – mondja –, „folyton csak keménynek kell lenni”), azért ha rá gondolunk, mégis egy tartással és méltósággal felvértezett, khm, erős nő jut az eszünkbe. Valaki, akivel nem lehet packázni. 

De hát nem is volna vérbeli színésznő, ha nem akarná újra meg újra lerombolni a róla kialakított képet! Ezért is örült, amikor Az angolok főszereplőjeként éppen hogy nem egy György korabeli angol vidéki miliőbe csöppent, hanem a vadnyugat porába. „Imádom a földes-koszos helyszíneket, amikor forgatok – mondta. – Az emberek esendők, és a nők sem mindig nőiesek. Gyerünk, piszkoljuk be magunkat! Legyen izgalmasabb! Nekem ez sokkal jobb móka!”

Fogadjunk, hogy még tartogat számunkra meglepetéseket!

Kiemelt képünk illusztráció –Forrás: Getty Images / Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic

Gyárfás Dorka