Veszélyes dolog, ha az ember ledönti a lábáról valami nyavalya, és kénytelen odahaza kuksolni negyven fokban a besötétített lakásban, ahol klíma sincs (bár erről ki tehet?). Veszélyes dolog, mert már kínomban kitakarítottam az egész kócerájt, a határozott tiltás ellenére nem az ágyban feküdtem, hanem robotoltam jóasszony módjára, hogy ha jön haza az uram, akkor szép rend, béke, nyugalom fogadja. És milyen jól tettem, mert – mint kiderült –, pont ez a dolgom. A nőnek (nem összekeverendő ezentúl az emberrel) nyugodalmas, békességes, szeretetteljes légkört kell teremtenie, amiben ragyogtathatja szelíd, visszafogott, halk szavú nőiességét. Muhahaha!

Én bizony elhittem, hogy hol van már a 2010, a Joós Istvánok felemelkedésének ideje, aki királyNÉképzőben tanította a nőket arra, hogyan legyenek megfelelő társai az uruknak és parancsolóiknak. Azt hittem, már rég leáldozott a női önbizalomtrénereknek, már senki nem meri osztani az észt arról, milyennek kellene lennie egy nőnek, hogy elvegyék feleségül, hogy ne csak egy éccakára kelljen, hanem esetleg többre is. Nem hittem, hogy bárki merészeli még kioktatni a nőket arról, milyen egy igazi úri kisasszony. Hát, tévedtem.

Bizony, annyit TikTokoztam, hogy bezápult az agyam, és bár újabb trendek után kutattam, annál nagyobb csemegékre bukkantam, nem is egyre. Komplett csatornákra, ahol úgy osztják a tanácsokat jónőségről meg a női viselkedésről, hogy az állam leszakadt. Meg azért is, mert rájöttem, hogy egyik kategóriát se sikerült idáig teljesítenem, sőt,

egyenesen én vagyok a Patás Ördög rőt szarvakkal, vörös, csípős nyelvvel, lángoló szemekkel, akitől minden férfi menekül. 

De mondom, teljesen mindegy, ki, és miért készít nőknek szóló motivációs tartalmakat, a lényeg, amit mondani próbálnak. Kijegyzeteltem, hogy neked rá se kelljen keresned, és adom hozzá az instrukcióimat, mielőtt még magadba szúrnád a walesi bárdokat (ez a duma egy régi ismerősöm fodrászüzletéből való, lenyúltam).

1. 

Egy igazi nő nem emeli fel a hangját! (sic!)

Minden pasi olyan nőt szeretne maga mellé, aki nőiesen kommunikál, mert egy pasi a háta közepére sem kíván egy tűzokádó sárkányt, aki hisztizik, ordibál, és csúnyán beszél.

Ne kiabáljál odahaza, anyukám! Lopakodj szépen sunyiban a háta mögé, és suttogd a fülébe, úgy sokkal félelmetesebb. Ezeréves szabály az is, hogy egy nő nem káromkodik. A trágárságot Isten Ádámnak ajándékozta azért, hogy le tudja szidni az eget is a földre, ha valamit elbasz.

Egy nő nem káromkodik, nem ordít, nem okád tüzet. Finoman, halkan, szépen, csicseregve közelít, és ha az ura hazaért, meleg öleléssel, forró csókkal várja, megmasszírozza a fáradt vállakat, megcirógatja a nehéz munkában meggyűrődött homlokszirtet.

Lágyan, érzékenyen, ahogyan arra csak egy igazi nő képes.

2.

A férfiak imádják, ha egy nő kihívások elé állítja őket…

Ezért ha ismerkedsz, ne add magad túl könnyen és túl hamar. Ne felejtsd el, hogy nő vagy, és legyen női gerinced, tartásod méltóságod. Egy nő nem adja magát oda akárkinek, mert ha így tesz, sokkal jobban megbecsülik.

Ó, jaj, a régi nóta. Ne szexelj az első randin, legyél elérhetetlen, legyen tartásod, ne add magad könnyen. Ha könnyen megkapható vagy, az azt jelenti, hogy bárki le tud fektetni, egy olyan nő meg senkinek nem kell, aki mindenkinek megvolt. Még mindig a sötét középkorban élünk, ahol az poén, hogy az a kulcs, ami sok zárt nyit, kurva menő, az a lakat, amibe pedig egy csomó kulcs járt már, rohadt nagy kurva. Annyira ócska felfogás, annyira gagyi, hogy röhög a formaldehidbe rakott vakbelem!

Miért ne akarhatná a nő ugyanolyan jogon és elánnal élvezni a szexet? Miért nem bonyolódhat egy nő egyéjszakás kalandokba? Miért nem lehetnek alkalmi partnerei, miért ne dughatna az első randin, ha ahhoz van kedve, anélkül, hogy rásüssék a ribanc bélyeget?

Úgy érzem, ez a világnézet soha a büdös életben nem fog kikopni a köznyelvből. Hiszen még mindig ott tartunk, hogy arról is mi tehetünk, ha elkapunk valami nemi bajt – miért kellett annyi palival kefélni? 

Egyébként meg, bárki elhiszi még, hogy azon múlik egy kapcsolat, hogy hányadik randin feküdtetek le egymással? Hahaha! 

 

3.

Nem menő, hogy mi, nők ma mindenért ki akarjuk harcolni az egyenjogúságunkat! (sic)

[…] mert elveszítjük a férfiak szemében a nőies méltóságunkat, a női arcunkat, és harcos amazonoknak tekintenek minket. A férfiak nem vágynak arra, hogy otthon is harcoljanak. Olyan helyre vágynak, ahol béke van és nyugalom. 

Józsi, gyere már, téged keresnek! Jött érted a kötelességtudó asszonyod, aki vár odahaza méltóságteljes kussban. Na de most komolyan.

Hova akarunk még egyre több egyenjogúságot, hisz már milyen régóta szavazhatunk is, betölthetünk vezető pozíciókat, kereshetünk jó sok pénzt? (Nem baj, ha nem mindenhol ugyanannyit ugyanazért a munkáért), sőt, Józsi néha elmosogat otthon, ami után egy évig járkál peckesen fel-alá a mosogatógép felé mutogatva, hogy ő bizony tavaly karácsonykor ki- és bepakolta (a négyfogásos családi vacsora után, amit te főztél).

Dikk már, mit akartok még? A hülye harcos amazonokat nem bírják a palik! (Szerintem csak azért, mert fosnak tőlük, de mindegy.) 

4.

A férfiakat hidegen hagyják az erős nők (sic!)

Számukra az a nő, akinek a teljes összképe nőies: az arca, az öltözéke, a testtartása, a járása, az összes megnyilvánulása. Ügyelj hát a részletekre, hogyan öltözködsz, hogyan beszélsz, hogyan jársz, mert csak akkor fogsz tetszeni a pasiknak.

No fene! Baszhatom az egészet – bocsika, nem szabad káromkodni se. Mondjuk, eléggé nőies nőnek tartom magam, az öltözékem is nőies, a testtartásom is kecses, a járásom akár egy gazelláé, a beszédemből angyalok fűznek gyöngyöt. 

Én bizony azt se vettem észre, hogy a férfiakat elriasztják az erős nők. 

Azt mondom, légy olyan, amilyen te igazán vagy. Beszélj úgy, járj úgy, öltözködj úgy, ahogyan a legjobban érzed magad. Legyél mindig TE, mert belőled csak egy van, és ne olvasgass buta cikkeket arról, milyennek kell lennie egy nőnek. Sőt, ezt se olvasd el, mert ez is megmondja, hogy legyél te magad, ami szintén bullshit. 

5.

Mindig legyél boldog!

A férfi azt akarja látni, hogy boldog vagy, hogy ragyogsz. Egy férfi azt érzi, amikor lát egy boldogtalan nőt, hogy nagyon nehéz dolga van, mert nem tud vele mit kezdeni. 

Mosolyogj, Mari, mert a boldogtalan nőt még bottal se piszkálják meg. Egy férfit nem érdekel a problémád, egy férfi csak jól akarja magát érezni, nem akarja a gondodat a nyakába venni, azt oldd meg magad, ne rinyálj, ne picsogj! Vagy picsogj csak a barátnődnek, de ne az embernek odahaza, mert meglásd, otthagynak. 

Legyél a mosóporreklámból a tündibündi háziasszony, aki palacsintát süt, és nevetgélve csicsereg, ha Józsi hazajön, és széthányja a csukáját a folyosón, ledobálja a nadrágot a szoba közepére, és fingorászva beül meccset nézni.

A nehéz, embert próbáló helyzeteket hagyd meg a más érzelmi és mentális síkon élők ópiumának.

6.

Amivel minden férfit elriaszthatsz: az erőszakos kommunikáció!

Árassz magadból feminin erőt, nyugalmat, békét, mert a férfiak ezt keresik. Legyél királynő, aki sosem kiabál, akinek nincs szüksége arra, hogy felemelje a hangját. A te erőd nem a hangodban rejlik, hanem a nyugalmadban. Maradj minden helyzetben Nő. 

Nem tudom, milyen meséket néztek a nőmotivátorok, de kevés halk szavú királynővel találkoztam, de lehet, hogy épp ez a bajom. 

 

7.

A férfiak szeretnek birtokolni...

[…] nemcsak szép lakást, jó kocsit, hanem szép nőt is. Egy olyan nőre vágynak, aki meg tudja nekik adni azt az érzést, hogy ők a lovagok, a hősök, vagy egyenesen istenségek.

Hát persze! Józsi, gyere már, valami istenséget keresnek! Ja, hogy az nem te vagy? 

Nem tudom, hallottak-e már olyanról a nőmotivátorok, milyen tragédiába fulladhat, ha egy pali a tulajdonának tekinti az asszonyát.

Nem tudom, ismernek-e arról statisztikát, hány orrot vertek be odahaza, hány nőt csonkítottak meg vagy csúfítottak el azért, mert saját tulajdonuknak tekintették őket.

Szóval óvatosan ezzel a tárgyiasítással, mert egyáltalán nem veszélytelen. 

8.

A legfontosabb férfi testrész: az ujja

Te mint nő nem engedheted meg magadnak, hogy olyan férfival kezdj, akinek gyűrű van az ujján. Te mint nő, mindig a férfi gyűrűsujját nézd. Ne ringasd magad illúziókba, mert sosem fognak valósággá válni: a férfi sosem fogja elhagyni a feleségét. És gondolj a karmára, ami vissza fog ütni, ha olyan szemét vagy, hogy nős pasival kezdesz. 

Bizony-bizony, szegény férfi, az áldozat, aki hordja azt a nehéz gyűrűt az ujján, és hiába mutogatja, a vadorzó némberek lesben állnak, rávetik magukat, ami ellen védekezni se tudnak, csak ártatlanul és magatehetetlenül szenvednek a szeretői kapcsolat hálójában, amit egy gonosz, megátalkodott nő szőtt köréjük. 

Szegény-szegény öntudatlan férfiak, akik szeretőket tartanak, és szemét kurva nők, akik úgyis megkapják a karmától a jussukat. Egyébként olyanról se hallottunk még a világtörténelemben, hogy a pali lelép egy másik nővel, nem-nem, ilyen még soha nem esett meg senkivel, tényleg hiába várni. (Van olyan szerető, aki miatt külön egyházat is alapítottak, de nem kell figyelni töriórán, minek az.)

  

Lábjegyzet:

Ezek a borzalmas bullshitgenerátor nőmotivátorok nem csak azért kártékonyak, mert veszik maguknak a bátorságot, hogy megmondják a nőknek (en bloc minden nőnek), hogyan kellene beszélni, kinézni, viselkedni, cselekedni ahhoz, hogy jó nők legyenek, akik érdemesek a férfiak figyelmére és szeretetére. Nemcsak az a baj ezzel, hogy idiótának nézik a nőket, hanem konkrét egysejtűnek tekinti a férfiakat is, akik otthon kussoló, cuki, mosolygó, mindig selymes, halkszavú, tündibündi babucira vágynak.

A férfiak nem egysejtű papucsállatkák, ahogyan a nők sem öntudatlan lények, így teljesen felesleges azt sulykolni, hogyan kéne egy nőnek viselkednie.

És azt is teljesen felesleges elmondani ezerszer, milyen nőkre vágynak a palik, mert – most jön a meglepetéééés – nem mindegyik vágyik ugyanolyanra, mert nem mind ugyanolyan, sőt.

Szóval mindenki beszéljen, járjon, viselkedjen, öltözködjön úgy, ahogy képességei megengedik, meg ahogy neki jólesik, amíg törvényt nem sért vele. 

Mindenesetre jól szórakoztam. Köszönöm az élményt. Most pedig abbahagyom a TikTokozást, mert át a körmöknek, a bőrömnek, a hajamnak, aztán meg a kutya nem fog rám nézni, ha nem leszek bájos. 

Ugye, Józsi?

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Conny Marshaus