„Valami különösen szörnyű dolgot kellett tennem ahhoz, hogy végre felébredjek” – 45 éves lett Tom Hardy

–

„Mi rémiszt meg?” – tette fel a riporter egy interjúban a kérdést Hardynak. „Minden. Az irányíthatatlanság. Az ismeretlen. A várakozás. Várni, hogy valami rosszul alakuljon. Függő és alkoholista vagyok, szóval vannak hullámvölgyeim. Az én fejem zilált egy kicsit belül” – válaszolta a színész, akinek nagyon mély gödörből kellett kimásznia ahhoz, hogy ma ott tarthasson, ahol.

Hosszú út vezetett a sikerhez

Hardy nyíltan vállalja, hogy fiatalkorában a disztímiában szenvedett, melyet a depresszió egy hosszasabb lefolyású, ám kevésbé súlyos változataként szokták jellemezni. Bár a tünetek enyhébbek, mint a depresszió esetében, az évek során annyira beleivódhatnak a beteg személyiségébe, hogy rendkívül nehéz megszüntetni őket. Részben vélhetően ennek köszönhetően a színész fiatalkorában súlyos alkoholproblémákkal küzdött, és gyakran nyúlt crackhez, a kokain egy szintetikus fajtájához. Tizenöt éves korában le is tartóztatták, amikor rajtaütöttek egy lopott Mercedesben, ahol ráadásul fegyver is volt nála. 2003-ig nem kért segítséget, ekkor azonban összeesett a londoni Old Compton Streeten, és miután a saját vérében és hányásában feküdt, világossá vált számára, hogy ha életben akar maradni, muszáj változtatnia az életén.

„Nem akartam, hogy bárki is megtudja, kicsúszott a kezemből az irányítás, de nem tudtam elrejteni. Egy ponton túl a test feladja. Teljesen kicsináltam magam. Szerencsém volt, hogy nem kaptam el a hepatitist vagy az AIDS-et” – mondta egy alkalommal.

Az incidens után elvonóra ment, végigcsinálta a huszonnyolc napos programot, és hallgatva más emberek hasonló történeteit, rájött, komoly gondjai vannak, amelyeket eddig nem vett elég komolyan.

„Valami különösen szörnyű dolgot kellett tennem ahhoz, hogy végre felébredjek.”

Magabiztosabbnak tűnik, mint amilyen valójában

Tom Hardy ma már boldog házasságában él feleségével, Charlotte Riley-jel, három gyermek édesapja, sorra kapja a jobbnál jobb felkéréseket, ugyanakkor még mindig tetten érhető a belső bizonytalanság, ami belülről őrli.

„Ma már nagyon jó helyen vagyok, de nem áll tőlem távol, hogy találjak valamit, amin szoronghatok. Szeretem, amit csinálok, de ezt a félelem is vezérli, hogy nem vagyok elég jó benne.”

Amikor a színész megkapta tiszteletbeli ösztöndíját a University of the Arts Londonon, és beszédet tartott a 2015-ös osztálynak, azzal kezdte, hogy borzalmasan teljesít, ha nyilvánosan kell beszélnie, ami kissé ellentmondásos, ha egy színész szájából hangzik el, aki ráadásul színpadi szerepeiről is híres.

„Legszívesebben eltűnnék ilyenkor. Sokkal magabiztosabb vagyok, amikor karaktert játszom, mint amikor önmagamat kell adnom” – kezdte a beszédét.

„Azt gondolom, hogy időnként, még ha nem is tudjuk, mit akarunk elérni, ha töretlenül haladunk előre, tudni fogjuk, mi a cél, ha azt csináljuk, amit szeretünk. Apám mondta mindig: »Ha azt csinálod, amit szeretsz, és azt jól csinálod, akkor mindennek a helyére kell kerülnie.« Az a csodálatos a művészetben, hogy akkor is jó társaságul szolgál, amikor csendben, csak magam vagyok. Bármit is csinálsz, a művészet mindig a legközelebbi barátod lesz. Ez tartotta bennem a lelket akkor is, amikor munka nélkül voltam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy ez a hivatásom? Vagy ez csak munka csupán? Arra jutottam, hogy sokkal inkább hivatás. Apám azt is mondta: »Tom, neked az a feladatod, hogy megfigyelj, majd visszatükrözd mindazt, amit láttál, nem igaz? Mindannak, ami pedig a teleszkóp útjába áll, mennie kell, téged is beleértve«– folytatta.” 

 

A színész egyébként folyamatosan részt vesz jótékonysági kezdeményezésekben, többek között a Prince’s Trust nagykövete. Az Egyesült Királyságbeli jótékonysági szervezetet 1976-ban III. Károly (akkoriban Wales hercege) alapította, hogy kiszolgáltatott fiatalok számára nyújtson segítséget és útmutatást. A jó ügyekért való küzdésre pedig másokat is biztat.

2015-ös beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy hibázni jó

„Hibázni egyáltalán nem kínos. A megaláztatás az ember jó barátja. A Mount Everestet egyértelmű, hogy meg kell mászni, hiszen egy hegy. A saját, személyes Everested viszont láthatatlan, és ennek a megmászása tele van veszélyekkel. Ezeket senki nem láthatja rajtad kívül. Soha ne add fel az álmaid. Minden, ami ahhoz vezetett, hogy ma itt legyek, meg kellett, hogy történjen. És hálás vagyok, hogy itt lehetek. Rosszul is alakulhatott volna. Emberi természetünknél fogva úgy gondolom, mindannyian sérültek vagyunk. Folyamatosan fel kell tennünk magunknak olyan kellemetlen kérdéseket, mint »Jobb-e a világ azáltal, hogy a részese vagyok?«

Ha valamit az elmúlt évek megtanítottak számomra, az az, hogy nem a világot kell a mi igényeink szerint megváltoztatni, hanem nekünk kell minél jobban ahhoz a világhoz alkalmazkodni, amelyben élünk.

Alaposan meg kell vizsgálnunk a szerepeket, amelyeket játszunk, és végiggondolni, hogyan tehetünk egymásért még többet, hogyan lehetünk igazán szolgálatkészek. Folyamatosan törekednünk kell rá, hogy a világot egy jobb hellyé tegyük. Szerintem a tökéletesség elérhetetlen, de ez nem akadályozhat meg bennünket az állandó törekvésben. […] A szenvedély, a cselekvés, a nemes szándék haladást hoz létre.”

Hiszem, hogy Tom Hardy nemcsak üres frázisokat pufogtat, amikor ugyanis Andy Serkis színész egy videóinterjúban feltette neki a kérdést, hogy milyen is a való életben – erre kerestek rá ugyanis a legtöbben a Google-ben Tom Hardyval kapcsolatban – néhány másodperces elmélyült gondolkodás után azt felelte, hogy szorgalmas és boldog. 

 

A munka és a művészet iránti elkötelezettsége remélhetőleg még sok-sok kiváló filmet és sorozatot fog nekünk, rajongóknak eredményezni, és a nehézségei ellenére, Hardynak valószínűleg sikerült mindent elérnie, amire vágyott korábban. Már csak megőriznie kell mindezt. Isten éltesse sokáig!

Források: ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Getty Images/ Samir Hussein/WireImage

Krajnyik Cintia