Ez nem egy cicanadrágos, szuperhős mozi – Megnéztük a Venom című filmet, Tom Hardy alakításában

–

Az irodában van egy durván keményvonalas Tom Hardy-szekta, együtt imádjuk őt délutánonként, és gyertyát gyújtunk, füstölőt égetünk a szentélye előtt, amit a sufniban rendeztünk be.

Na, jó, nem, dehogy. Szigorúan érett felnőtt nők módjára diszkréten imádjuk őt. Ennek fényében elmentem és megnéztem, hogy milyen szuperhőssé vált a mozivásznon.

Tom Hardy többnyire rendszerellenes, öntörvényű, önbíráskodó karaktereket formál meg. Játszott főgonoszt Christopher Nolan Batmanjében (A sötét lovag – Felemelkedés), majd a Mad Max újraforgatott verziójában kívülálló főhőst. Alakított romantikus vígjátékban szexi kémet, és a Legendában maffiafőnököt. Venom szerepe tökéletesen beleillik ebbe a sorba.

Venom, a Pókember 3-ban lépett be a mainstream köztudatba. Ilyen volt Venom gazdateste, Eddie Brock 2007-ben, és ilyen most 2018-ban. Határozottan jót tett neki az öregedés.

Amikor Peter Parkert egy fekete űrből érkező nyálkás parazita megszállja, létrejön a „gonosz” Pókember. Félelmei, frusztrációi úrrá lesznek rajta, megrészegülve „Venomtól” olyanokat is megtesz, amit gátlásos civil énje sosem engedne. Végül teljesen őrületbe kergeti, küzd ellene és megszabadul tőle.

A félelmet szimbolizáló fura fekete űrnyálka viszont nem pusztult el.

Új gazdatestet keresett, Eddie Brock fotós testében, és így megszületett Venom, a gonosz szuperhős. A következő film lényegében a szuperhőssé váló gonosz figura előzménytörténetét mutatja be. Kihagyva az egész sztoriból Pókembert. (A keményvonalas képregény-fanok számára plusz infó, elvileg egy 1993-ban megjelent képregény, a Venom: Lethal Protectior minisorozat alapján vitték vászonra a sztorit.)

Előzmény: hogyan válik Eddie Brockból Venom?

Eddie Brock (Tom Hardy) San Franciscóban él, köztiszteletben álló híres oknyomozó riporter. Kedves, jószívű vagány fickónak tartják, aki mindent megtesz azért, hogy kiderítse az igazságot és lerántsa a leplet a rosszfiúkról. Egyszer azonban egy nagyon kemény csávóba ütközik, a Life Foundation vezetőjébe, aki egy végtelenül sikeres filantróp üzletember/startupper. Azt a szerény célt tűzte ki maga elé, hogy megmenti az emberiség jövőjét. Halkan megjegyezném, nem kicsit Elon Muskos beütése van a pasasnak.

Ez az üzletember – a hatalomtól megrészegülve – úgy képzeli, hogy a legfelsőbb jó érdekében bármit megtehet. Halálos betegségekre keres ellenszert stb. Ennek érdekében űrbéli parazitákat (Venomokat) hoz a Földre, és embereket használ kísérleti alanynak.

Eddie erről a pasasról készül lerántani a leplet, amihez még menyasszonyát is képes eszközként használni. Ejnye.

Eddie hamar megtapasztalja a saját bőrén, hogy egy ilyen nagyhatalmú ember útját nem jó keresztezni. Elveszíti az állását és a menyasszonyát is. Magánnyomozásba kezd, ami balul sül el, és megszállja őt a lény, aki magára, magukra csak Venomként hivatkozik. Innentől kezdve kezdődik Eddie Brock kétórás átváltozása. 

Venom, az emberek sötét oldalának kivetülése

Nem véletlenül rajonganak ennyire ezért a karakterért, végre nem egy cicanadrágos, kigyúrt szuperhősklisé. Van fejlődéstörténete, esendő és nagyon emberi. Venom gyakorlatilag a színtiszta rossz megtestesítője. Akit megszáll a parazita, az gátlástalanná és önzővé válik. Úgy érzi, hogy megtehet bármit, és meg is teszi a bármit – tekintet nélkül a következményekre. Mindezt egészen addig csinálja, amíg az emberi test bírja, és fel nem adja.  

Venom, a sötét, rosszindulatú, cinikus megjegyzések kiötlője.

Ő az, aki belevisz téged olyan dolgokba, amiket később megbánsz. Ugyanakkor segít kiállni magadért, aki belevisz konfrontációkba, harcol – de, csak akkor persze, ha megtanulod uralni őt. Venom választás elé állítja az embert, felkelsz a földről, és megküzdesz vele… vagy hagyod eluralkodni magadon. Venom pont emiatt tud antihősből, hőssé válni, mert Eddie megküzdött vele, és végül megtanulta uralni. Így történhet az, hogy egy hőstörténet fő gonosza méltóvá válik a szuperhős címre. 

Csodálatos szimbolikája van ennek a szuperhősnek az emberi természetről, pont emiatt annyira izgalmas.

Vigyázat, a film nyomokban érzelmeket tartalmazhat!

Tom Hardy elképesztően jó színész. Tökéletesen átadja az érzelmi fázisait a lecsúszásnak és az őrületnek. A kidobott, lecsúszott, szomorú férfi belső monológjait lehet hallani a film során – amit a sötét énjével folytat – hangot adva a vívódásainak és az érzéseinek.

A film készítői minden részletében törekedtek a valóságra – még akkor is, ha fikciós műfajról van szó. Az eszközök, a ruhák csak annyira használtak és koszosak, amennyire a valóságban is lennének. A férfi lakása egy tisztes legénylakás, a szereplők ruhái is normálisak, nem méregdrága cuccokat aggatnak rájuk. Egyes nagyon látványos akciójelenetek különálló részként is értelmezhetők. Részletgazdag látványvilág, akciódús jelenetek, kevés duma jellemzi összességében a filmet, amelyet egyébként érezhetően kiherélt, olyan 30–40 percnyi jelenetet kivágtak belőle. A Sony állítólag nem vállalta be a 18-cas karikát, így horrornak túl puha, családi szuperhősös filmnek viszont nem elég szórakoztató. Lett egy közepesen erős kultfilm, amit Tom Hardy játéka elvitt a hátán. 

Vigyázat, nehezen befogadható!

Minden dicsérő szavam ellenére, tényleg csak azok nézzék meg, akik nem egy mainstrem-filmet akarnak látni. Nincs meg benne az a szuperhősös giccs és báj, mint ami a Bosszúállókat jellemzi. A Thorral, A galaxis őrzőivel ellentétben nem egy poénkodós, cuki, esetlen, nagydarab szuperhőst láthatunk, nem is akar az lenni. Pont ezért nehezen befogadható sokaknak.

Dúskál a hosszú és nagyon látványos jelenetekben, remek zenét komponáltak hozzá – a Csodálatos Pókember vonalán mozogva. Aki szuperhősös romantikára, félmeztelen felsőtestű Tom Hardyra vágyna, az ne ezt a Tom Hardy-filmet válassza. Én mindenesetre kíváncsian várom, hogy lesz-e folytatása.

Szőcs Lilla

Képek: InterCom