1. Álmodd azt, hogy megcsaltál – Tágra zárt szemek (1999)

Cruise és Kidman a filmben

Egy elképzelt és egy valóságos házasság hattyúdala – merthogy pontosan emlékszem, azt olvastam az akkori kritikákban, hogy ez a film volt Tom Cruise és Nicole Kidman kapcsolatának végjátéka, és tény, hogy a film népszerűségének jót tett, hogy a házaspár nem sokkal a premier után bejelentette a válását. Bár Kidman húsz évvel később azt nyilatkozta, hogy a forgatás alatt még boldogok voltak a férjével, és eszükbe sem jutott, hogy hamarosan szétmennek (persze az igazságot csak ők tudják, és nem is tartozik ránk).

A Tágra zárt szemek premierjén már maga a rendező sem lehetett ott. A film utómunkáit még befejezhette (azon később csak minimális technikai változtatásokat végeztek, de tulajdonképpen úgy hagyták, ahogy Kubrick elkészítette), ám 1999-ben szívrohamban elhunyt. 

Amikor annak idején láttam ezt a filmet, akkor baromi unalmasnak tartottam, legfőképpen azért, mert nem értettem belőle semmit. Ma már pontosan tisztában vagyok vele, mit tud (vagy épp nem tud) kezdeni egymással két ember, ha eltérő módokon tudják csak a szeretetüket kifejezni. A Tágra zárt szemek tulajdonképpen egy hétköznapi történet, amellyel sokkal többen szembesülünk, mint azt elsőre hinnénk.

Ajánlom: klímamentes szobákba, ahol a ventilátor adja az alapzajt, olyasvalakivel, akinek nem tudod kifejezni, mennyire szereted.

2. Emberarcú Minótaurosz őrjöng – Ragyogás (1980)

Olyan sokáig féltem ettől a filmtől, hogy mire megnéztem (tavaly), már semmi félelmeteset nem találtam benne.

Pedig becsületemre legyen mondva, egyedül néztem meg, amit soha nem mertem volna semmilyen thrillernél vagy horrornál. Ez történik, ha az ember ingerküszöbe egy bizonyos kor után túl magasra emelkedik a látott (vagy átélt) borzalmaktól.

A Ragyogás ettől függetlenül mestermű. Egyébként is imádom az épületbe bezárt családok lassú őrületbe tartó drámáját (amit sokan sokféleképpen feldolgoztak már, például az American Horror Story első évadában, vagy A rettegés háza című horrorban Ryan Reynoldsszal), de ez akkor is az etalon.

A sztori maga a horror királyától, Stephen Kingtől származik, az ő sikerkönyvéből dolgozta filmre Kubrick, és King nem volt vele elégedett, sőt erőteljesen kifogásolta a változtatásokat, mivel több ponton eltért a regényétől. A könyvet nem olvastam ugyan, de a Jack Torrance-t alakító Jack Nicholson vérfagyasztóan zseniális benne, és a feleségét alakító Shelley Duvall is, igaz, azóta olvashattunk róla, milyen pszichés terhelésnek tette ki a színésznőt Kubrick a forgatás alatt, hogy elérje a kívánt állapotot a filmvásznon. Hát sikerült. (Kubricknak ez a húzása azóta joggal vált vitatottá.)

A film képi világa lenyűgöző, a hotel atmoszférája, a kertben található labirintus nyomasztó hangulata, a film egy adott pontján bezúduló vértenger, a szépen felöltöztetett ikerkislányok szellemei, a bicikliző kisfiú mögül felvett jelenetek különleges szemszöge mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne akarj majd három keréken bicikliző kisgyerekekkel összefutni az utcán.

Ajánlom: horrorrajongóknak kötelező, illetve aki már látta, az nézze meg újra, csak semmiképp ne várja meg vele a zimankót, mert kitöri majd a frász.

3. Nyugi, mindjárt itt a világvége – 2001 Űrodüsszeia (1968)

Az ember olthatatlan vágyat érez arra, hogy felkutassa az eredetét, és megismerje a jövőjét. Lehet, emiatt is van, hogy soha, semmilyen téma kapcsán nem érzek nagyobb borzongást, mint akkor, amikor az emberiség eredetét, és/vagy jövőjét feldolgozó filmet nézhetek. Imádom az utópiákat és rajongok a világvégefilmekért, mert szeretem nézni, hogy különböző művészek mit gondolnak erről, és hogyan nyúlnak a témához.

Kubrick pszichedelikus látomása az egyik (ha nem a) legikonikusabb sci-fi, műfajának majdhogynem legjobbika. Pedig maga a film egy évvel a holdraszállás előtt készült el, a forgatás alatt még nem igazán állt rendelkezésre képi anyag arról, hogyan is néz ki a Földünk az űrből. 

Meglepő tény, de egy ekkora zseni, aki aprólékosan felkészült minden egyes filmjére (többéves előkészület és kutatómunka előzött meg minden forgatást), ezért az egy filmjéért kapott Oscar-díjat, a vizuális látvány kategóriában.

Bár nem hiszem, hogy ez hozzátesz bármit is a jelentőségéhez, csak érdekességképpen meséltem el.

Ajánlom: a hideg hónapok estéinek valamelyikére, amikor a gázt nem merjünk bekapcsolni a magas rezsi miatt, ezért egy pokróc alatt vacogunk, és néznünk kéne valamit, de nem jut eszünkbe semmi, csak annyi: nyugi, mindjárt itt a világvége!

4. Ne várj boldog véget – Lolita (1962)

Vladimir Nabokov azonos című regényét többen feldolgozták azóta, talán azért, mert a téma – a fiatal szép lány és a jóval idősebb férfi kapcsolata – mindig is izgatta az emberek fantáziáját, mégis megannyi kérdés övezi, amire nem biztos, hogy léteznek helyes válaszaink, hiába írunk 2022-t. 

Bűn-e megkívánni egy szép, fiatal, nagykorúságát még el nem érő lányt? Hol kezdődik a bűncselekmény, ha a nemi vágyról van szó? A vágyni rá és a megtenni nem ugyanaz, de mindkettő bűnössé tesz?

A Lolita egy rettenetesen szomorú történet, egyben nagyon is valóságos mese arról, amikor valaki nem képes gátat szabni a vágyainak, viszont nagyon is előnyös álarc mögé tudja bújtatni azt, hogy valójában egy szörnyeteg.

A befejezés pedig nem tartogat semmi jót, vagy boldog véget.

Kubrick Lolitáját azért érdemes újranézni szerintem, hogy megvizsgáljuk, hogyan reagálunk ma a látottakra. Évtizedekkel később ugyanis már jóval több fogalmunk van arról, mit látunk, és az miért borzongató. Kubrick pedig – mint már kiderült – épp a borzongatás mestere. 

Ajánlom: azoknak, akik nagy rajongói Stanley Kubricknak és semmiképp nem akarnak lemaradni az egyik legfontosabb filmjéről, akkor is, ha közben nem szórakoznak túlságosan jól.

Szentesi Éva

Ui.: A lista szubjektív és hiányos, mivel nem láttam az összes filmjét, de ajánlj te is filmet tőle, a Facebook-oldalunkon, kommentben!