Tudom, nagyon ósdi dolog DVD-ket vásárolni, de én azokat a filmeket, amiket nagyon szeretek, megveszem, és időnként megnézem őket. Tudom, hogy lehet letölteni (sokkal egyszerűbb is lenne), de egyrészt utálom, másrészt szeretem a polcomon tudni a számomra meghatározó alkotásokat. Szeretem látni, hogy mik azok a filmek, amelyek hozzátettek valamit az életemhez.

A Végzetes vonzerő ilyen. Bár ezt a '87-es filmet valamikor a kétezres évek legelején láttam először, de akkor legalább már értettem is, miről szól. Michael Douglashez valahogy sosem fűzött érzelmi szál, de ha jobban belegondolok, a partnernői egytől egyig a képernyőhöz szögeztek, és ezeket a karaktereket még jó sokáig cipeltem magammal. 

Sharon Stone az Elemei ösztönből, Demi Moore a Zaklatásból, Kathleen Turner a Rózsák háborújából vagy Glenn Close a már említett Végzetes vonzerőből egytől-egyig meghatározó és kedvenc alakításaim. Persze nemcsak nekem, hanem még sokaknak.

Az most szerintem mindegy is, hogy Douglasnek miért álltak jól ezek „a tökös macsót üldöznek/elnyomnak/kiherélnek”-típusú szerepek, mert a hangsúly nem rajta van, mint mondtam. A partnernői viszont annál lenyűgözőbbek, és mivel az első élményem Glenn Close-zal ez a film, nem tudtam hetekig nem gondolni az általa megformált szerepre.

Glenn Close az 1987-es Végzetes vonzerőben

Pedig az akkor még csak öt éve filmező Close nem is filmszínésznek indult, hanem színpadi művésznek, igaz, rögtön az első mozijáért (Garp szerint a világ, 1982) Oscarra jelölték, és a Végzetes vonzerőért is bezsebelt egy-egy jelölést (nemcsak Oscart, hanem Golden Globe-ot is.) Vérfagyasztó játéka, ördögi szexualitása olyan elemi erővel dübörgött a vászonról, hogy nem lehetett menekülni a hatása alól, újra is nézem ma megint, mert imádom.

2017-ben, a Zürichi Filmfesztiválon ezt nyilatkozta a Végzetes vonzerőről:

„Értettem a szerepet, de egyvalamit nem tudtam elképzelni: hogyan képes valaki megfőzni egy nyulat?! Ez mégiscsak túlzás! De a szakember szerint megtörténhet. Persze nem is ez volt a fontos kérdés, hanem inkább az, hogy mi vezetett idáig. A karakterem esetében például az, hogy az apja molesztálta kislánykorában, és a nyúl hozta fel belőle ezt az emléket. Egy ilyen trauma áldozata anélkül is hihetetlenül nehezen tud kapcsolatot teremteni, hogy tudná, mitől van így.”

Close karakteréhez pedig valahogy hozzánőtt ez az egész. Egy évvel később már a nem kevésbé legendás Veszedelmes viszonyokat forgatta John Malkovich-csal, és abban sem volt kevésbé vérfagyasztó jelenség. Így beszélt arról a forgatásról egy interjúban:

John Malkovich-csal a Veszedelmes viszonyokban (1988)

„Akkoriban született a lányom, és mindössze hét héttel később már el is kezdtük a forgatást Párizsban. Hatalmasak voltak a melleim abban a fűzős ruhában, mivel a jelenetek között éppen szoptattam.

John Malkovich szereti, ha sokszor veszünk fel egy jelenetet, én nem. Ő minden ismétléssel egyre jobb, én meg egyre rosszabb vagyok.”

Aki látta a filmet, az tudja, hogy mindebből semmi sem látszott a végeredményen: mindketten fantasztikusak voltak, és tökéletesen passzoltak egymáshoz. 

„Az emberek gyakran megkérdezik, miért tudok olyan jól megformálni gonosz nőket. Ilyenkor mindig mosolygok, mert szerintem egyáltalán nem olyan szörnyűséges alakok! Való igaz, rettenetesen viselkednek, de megvan rá az okuk” – mondta ugyanekkor. 

Való igaz, érteni is, amit csinál – ez a színész sikerének, és hiteles játékának a kulcsa. 

Persze az ördögi karakterek felsorolásából nem hagyhatjuk ki Szörnyella DeFrászt sem. (Igaz, a Disney élőszereplős mesefilmjében legalább akkora dicséretet érdemel a jelmez-, a maszk- és a díszletmunka, mint a színészi játék.) A 101 kiskutya volt az első élőszereplős mesefilm, ami gyerekkorom egyik meghatározó élményének megelevenedését jelentette. Miss DeFrászt pedig csúcsra járatja benne ez a ragyogó színésznő. Más kérdés, hogy az egyébként elkötelezett állatvédő Close miből merít ihletet egy ilyen karakter esetében, de erre is megvan a válasz: De Sade márkihoz nyúlt inspirációért, ezért tűnik annyira hitelesnek a velejéig romlott, kapzsi és önző Szörnyella szerepében.

Szörnyella DeFrászként 1996-ban

De arra is van felelet, miért állnak neki annyira jól a kékvérű, arisztokrata szerepek: Close valóban angol nemesi felmenőkkel rendelkezik, jómódú családba született. Már a Párizsban élő nagyanyja is színésznő akart lenni, de abban a közegben akkoriban nem illett ezt a hivatást választani, ezért a család nem engedte. Nagyapja természettudós volt, apja pedig sebész, aki kórházat is alapított Afrikában, így a színésznő is élt azon a kontinensen. Szerencsére mire felismerte, mivel akar foglalkozni, már nem voltak olyan szigorúak a társadalmi elvárások, így családi ellenállásba sem ütközött:

„Sebész apám sokat segített a szerepeimnél. A Végzetes vonzerő végén hasba lőnek. A kezem csurom vér. Apám korrigált bennünket: ilyen lövésnél a vér a háton jön ki. Újra kellett forgatnunk a jelenetet.”

Persze az út a sikerig ettől függetlenül nem volt könnyű. Ráadásul csak keveseknek sikerül, hogy egyszerre alkossanak maradandót színpadon, filmen és a képernyőn is.

Close azonban egyszerűen mindenhol kiválóan teljesít. A Hatalom hálójában Patty Hewes karakterét éveken keresztül formálta meg, és két Emmy-díjat is kapott érte. De még az sem áll tőle távol, hogy férfiak bőrébe bújjon.

Patty Hewesként a Hatalom hálójában című sorozatban

Kevesen tudják, hogy a Hook kapitányban ő az egyik szakállas kalóz, és a 2011-ben bemutatott Albert Nobbs című filmben egy olyan nőt alakított, aki férfiként dolgozott egy szállodában.

Ha rápillantasz a képekre, te is meg fogsz lepődni, mennyire jól állt neki ez is:

A Hook kapitány című filmben (bal) és az Albert Hobbsban (jobb)

Legújabb filmje, amiért hetedjére jelölték Oscarra, szintén olyan alkotás, amit érdemes lenne DVD-n megvenni, és a polcon tartani – elsősorban miatta. Érdekes, hogy A férfi mögött (eredetileg a The Wife) című moziban Close karakterének fiatalkori énjét a színésznő lánya, Annie Starke alakítja. Én ettől teljesen el voltam ájulva, emiatt majd újra is kell néznem a filmet.

(Mondjuk, Gyárfás Dorka kolléganőm szerint Mery Streep lányának, Mamie Gummernek kellett volna Glenn Close fiatalkori énjét megformálni, mert ő sokkal jobban hasonlít rá (ez is milyen érdekes). 

Glenn Close és lánya, Annie Starke 2018-ban

A férfi mögött egy olyan íróról (Jonathan Pryce) szól, akinek a kéziratait a felesége (Glenn Close) írja át évtizedeken át, de annyira, hogy azok már szinte az ő művei. Aztán a férfi irodalmi Nobel-díjat kap, majd a díjátadó előtt és alatt kibontakozik egy olyan dráma, ami egy egész élet hazugságait, frusztrációját és elnyomását hozza felszínre. A házastársak egymásnak feszülő vádjai önmagában szerintem nem elég jól kidolgozottak, de Close játéka felejthetetlen.

A film nagy részében meg sem kell szólalnia, elég csak az apró arcrezdüléseit figyelni, és az emberben meghűl a vér ettől a zseniális színésznőtől, aki az évtizedek alatt csak még jobb lett, mint valaha volt. 

A férfi mögött (2017)

Glenn Close-t ezért a filmért hetedszer is Oscar-díjra jelölték, az Amerikai Filmakadémia mégsem neki ítélte oda az aranyszobrot. Ez azonban mit sem von le az ő nagyságából.

Szentesi Éva

Források: ITT és ITT

A kiemelt kép a 2019-es Vanity Fair Oscar partin készült (Forrás: Getty Images)