–

Zanzibár – Szerelemről szó sem volt

Az alaphelyzet, ha jól értem, egy szárba nem szökkenő szerelem története… és kész, itt el is vesztettem a fonalat. A lírai én és a dal címzettje elvileg barátok voltak:

egy jó barát, kinek szóltál, ha baj van
csak egy kicsit meggondolatlan

Miért is? Oké, egyelőre nem borulok ki, inkább nézzük a folytatást!

Ott álltunk, még emlékszel, érzem
füstölgő puskacső csak lógott a kézben
Azt hittük, ez egy igazi szép nap
semmi nincs, ami minket megállíthat.

Tehát veszekedtünk – felteszem, erre utal a puskacső –, de azért azt hittük, ez egy szép nap, és nem állíthat meg minket senki. Ööö. A koronát az egészre a bridge (átkötés – a szerk.) és a refrén teszi fel:

Nem érted, mért kértelek (mire?)
Nem érted, mért nem szerettelek

Jó, ezt még valamennyire értem is, de aztán beüt a refrén:

Szerelemről szó sem volt
ilyenekről nem dalolt a hold
ha mégis megtettük volna
minden, minden csak sírna.

Könyörgök, mi minden?! Nem igazán derül ki, miért nem jött össze ez a két ember, ha ennyire jóban voltak; vagy rosszul értem? És mi köze mindehhez a holdnak?

Nkuya Sonia és Szecsődi Karcsi – Hányszor mondjam!

Egyetlen szó: káosz. Hirtelen nem is tudom, melyik részét emeljem ki ennek a csodának, de talán a második versszak a legesszenciálisabb választás:

Úgy szerettem
majd megettem,
úgy éreztem
Ő kell nekem.
Tettem-vettem
megszerveztem,
nem kérleltem, megszereztem.
Szegény szívem,
elfeledtem,
megtehettem,
jót kerestem.
Minden percem
erre tettem,
nagy szerelem
az kell nekem.

Tehát a beszélő ráhajtott valakire, megszerezte, eddig tiszta. De mitől lett szegény a szíve? És kit feledett el utána? Azt, akit az előbb felszedett? Mit tehetett meg, és mi az, hogy „jót kerestem”, pénzről eddig nem volt szó (meg szerelemről se, hehe). Végül pedig megint visszatérünk oda, hogy minden percét feláldozva megszerezte a kiszemeltet, mert mégis ő a nagy szerelem. Vagy valami ilyesmi…

Unique – Csillagtenger

Ez az a dalszöveg, amit a legszívesebben feladnék bölcsészhallgatóknak elemzésre, hadd tépjék ki a hajukat. Minden betűje kincs, de mindenekelőtt a két változatban énekelt refrént emelném ki, mert… mindjárt meglátjátok.

Első változat:

Képzeletben
végigúsztam a végtelen csillagtengereken.
De mind kevesebb lélekgyönyört adott testem nekem.

Erre annyit tudnék mondani: he? Oké, mondjuk, az eleje az, hogy álmodom vagy képzelődöm, de az összes szentekre és sótartókra, mi az a lélekgyönyör?! És miért adott kevesebbet a testem, miért adott volna egyáltalán bármennyit, ha lélekgyönyörről van szó? Nyugi, Évi, túl korai!

Második változat:

Képzeletben
végigúsztam a végtelen csillagtengereken.
És a valótlantól távol tisztán csillog szemem.

Na jó, feladom. Ti jöttök, a megfejtéseket kommentben várom alant. És ha már ott vagytok, erre is:

Már visszakaptam a testem
őrangyalként lebeg felettem.

Dobrády Ákos és Szekeres Adrien – Híd a folyót

Oké, ez a dal kicsit kakukktojás, mert igazából egész tisztességes iparosmunka, ám mégis van a szövegben egy kifejezés, ami mellett nem tudok elmenni. Bizony, jól sejtitek, az a bizonyos „kis, puha váll”. Ez, ugye, egy duett, ahol ezt a sort ketten éneklik, elvileg egymásnak, imigyen viszont baromi furán hangzik ez egy nő szájából, ugyanis nem tudnék olyan férfit mondani, akinek kis, puha válla van. De lehet, hogy nem is akarok.

Tolvai Renáta – Hagylak menni

Ó, igen, egy magamfajta szőrszálhasogató számára ez a zeneszám kész mennyország. Ellenállok a kísértésnek, hogy darabokra cincáljak minden sort, úgyhogy következzen csupán pár sarkalatos példa!

Egy ösztönben őrzöm
az emléked véd,
hogy együtt kell szállnunk,
ez a Földön tart még.

Mit őrzök egy ösztönben? És amúgy is: egy ösztönben? Mitől véd az emléked? És miért tart a Földön (vagyis a földön, hiszen felteszem, nem a bolygóról beszélünk) pont az, hogy együtt kell szállnunk? És miért kell együtt szállnunk, ha elvileg épp most szakítunk?

Hát baby, baby, én hagylak menni

nem segít a fájdalom,

egy könnycsepp sincs az arcomon.

Eddig kábé értem, bár a fájdalomnak miért kéne segítenie, de valószínűleg itt arra gondol, hogy a fájdalom ellenére is hagylak menni. Nézzük tovább!

Kérve kérni
összenézni
vesztes volnék, jól tudom,
legördülni nem hagyom.

Mit kér kérve, és kicsoda? A legnagyobb gond azonban, hogy a könnycseppre való visszautalás („legördülni nem hagyom”) olyan messze van az eredeti tárgyától, hogy már értelmetlen, és eltöprengek rajta, mit nem hagy legördülni. Vannak még olyan gyöngyszemek a szövegben, mint:

Megrémít a messzeség,
onnan nem tért vissza még,
ami köztünk volt szép

Ezzel kapcsolatos érzéseimet egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni, de a kegyelemdöfést mégis ez a sor adja meg:

De kár volna kérni,
nem őrizhetnéd,
a lelkemben őrzöm
az érzést, mi véd…

Nem őrizheted, mert én őrzöm azt a valamit, amiről nem tudjuk, micsoda. Neked meg toll a füledbe!

Kalapos Éva Veronika

Kép: YouTube