Popsztár lennél? Költözz Pécsre! – Megnéztük a Pécsi szál című filmet

 –

„Anyám itt nézett rám,

Mikor megszülettem,

Apám itt vigyáz rám

Rendületlen”

A Halott Pénz Otthon címmel már ódát is írt Pécs városához, de nem kell különösebben otthonosan mozognunk az utóbbi húsz–harminc év magyar könnyűzenéjében, hogy tudjuk: a dél-magyarországi város tényleg fontos szerepet tölt be abban. Ennek okait vizsgálja Lévai Balázs, ám a film műfaji megjelölésével ellentétben, nem dokumentarista stílusban. Hanem magára szabadítva Szabó Simont, aki egészen mást gondol a rejtélyekről meg a városimázsról, mint a helyi polgármester. Így esik, hogy az egyik pillanatban még azt nézzük, melyik zenekar hol próbált, honnan indult – a másikban pedig hajnali részegségről és uránsugárzásról beszélnek halálosan komoly ábrázattal, hogy az engedély nélküli sírfeltárásról szót se ejtsek.

A rendező szerint Szabó Simon úgy került a filmbe, hogy rendszeresen a garázsa előtt parkolt, ezért Lévai ellentételezésként megígértette vele, hogy egyszer majd szerepel egy filmjében.

Backstage-ben sztorizós

A Pécsi szálban szereplő előadók névsora illusztris: Kispál és a Borz, 30Y, Halott Pénz, Punnany Massif, Takáts Eszter, Junkie Jack Flash. Ilyen gárda mellett nyilván nem is kell túlbonyolítani semmit: a szóban forgó előadók sztoriznak, körbevezetnek a városon, és elmesélik a saját emlékeiket. Amik, szó se róla, igen sokszínűek, és remekül szórakozhatunk rajtuk: megtudjuk például, hogy Wolfie két csaját is lenyúlta Járai Márknak, a 30Y pedig egészen sajátosan oldotta meg a vizeletürítési kihívásokat a próbahelyen. Ha azt vesszük, hogy mindezt a – nagyrészt tematikus blokkokba rendezett – anyagot tíz–tizenkét nap alatt rögzítette a stáb, tulajdonképpen kisebbfajta bravúrról beszélhetünk.

Nem akar többet ez a film, és nagyon jól teszi, hogy nem akar: így az, aki beül megnézni, kicsit emberközelibbnek érzi majd a mind nagyobb koncerthelyszíneket megtöltő zenekarokat, és kap egy csomó kulisszatitkot. És igen, mondjátok csak, hogy túl romantikus vagyok, de ha kezdő zenész lennék, egy ilyen film hatására azt érezném: meg lehet csinálni.

Mert azok is közülünk valók, akik megcsinálták.

Csak ne túl komolyan

Szabó Simon eszement próbálkozásai (például mi történik, ha 30 órán át egy adott zenekar dalait hallgatja végtelenítve?) hamar elveszik a film komolyságát, de tulajdonképpen nincs is szükség világmegváltásra. A doktornőt alakító, később szárnysegéddé előlépő Pallagi Melitta alakítása egészen üdítő, de szórakoztató látni, hogyan állnak bele a zenekari tagok is a marhulásba. Mosolyogva adnak DNS-mintát, eljátsszák az önérzetes művészt, mesélnek szolmizálásról, énekkaros élményekről, és szerencsére örömzenélnek is együtt. Még az ellenség, a Köszönjük, de nem kell több pécsi zenekar nevű Facebook-csoport is feltűnik, igaz, elég sajátos formában, mintegy alátámasztva, hogy a pécsi zene ügye igenis ügy, mégpedig országos méretű. Az emberrablós szálat meg már igazán nem akarom elspoilerezni.

Költöznénk Pécsre

A sorok között elrejtve persze sok apró választ kapunk: a külön intézménnyé nemesült énektanár, Emma néni, a Kodály-módszer, a város mérete, a szórakozóhelyek és az egyetemisták nyitottsága mind-mind hozzájárult a sikerhez, tuti formula azonban nincs. A Mongooz and the Magnet ír tagja, Ian O’Sullivan például a zenei hagyományról beszél, ami az ő szülővárosában teljesen hiányzik, így hacsak nincs olyan családtag, aki zenemániás, a gyerekeknek eszébe sem jutna a zenei karrier.

Szóval a megoldás nyilván sokkal prózaibb, mint hinnénk: jó zenei oktatás, pezsgő társasági- és koncertélet, egymást inspiráló – és később segítő! – művészek.

Elég megnézni, hogy a filmbéli együttesek közül ki hol zenélt már együtt, és ki kinek a dalában szerepelt. A legfontosabb talán mégis az, hogy a látottak-hallottak alapján Pécs egy jó hely, élhető, szerethető, otthonos város, ahová bármikor szívesen odaköltöznénk. Szóval a polgármester mégiscsak örülhet.

Csepelyi Adrienn

Képek: Polhodzik Ádam