A Diána hercegné iránti rajongásomat nehéz definiálni. A legelső emlékem éppen a végzetes autóbalesethez kötődik, amikor a lakótelepi szobám lila padlószőnyegén állva, bánatos tekintettel kérleltem apámat, hogy menjünk el Lady Di temetésére. Öt és fél éves voltam. Azóta rengeteg képet néztem róla, cikkeket olvastam, dokumentumfilmeket néztem, és mint a fél világ, én is a Netflix elé tapadva daráltam le a The Crown epizódjait, és izgatottan várom a következő évadot. Kicsit olyan, mintha ismertem volna, mintha valóban lenne egy kötelék közte és minden ember között.

Azért nem is erőlködöm, hogy mindenáron szavakba öntsem, miért is foglal el különleges helyet a szívemben a hercegné, mert úgy sejtem, hogy mindenki kollektíven úgy érez iránta, mint én. Talán furcsa hasonlat, de Diána személye és elvesztése olyan volt az egész világ számára, mint nekünk, magyaroknak Benedek Tiboré.

Kevés olyan ember van, akit ilyen tisztelet és elismerés övez, akinek a hitvalllása és a mások iránt tanúsított alázata ilyen megkérdőjelezhetetlenül csodálatra méltó mindenki számára.

Diána küzdelmeiről és kifogástalan stílusáról Szentesi kolléganő már ITT és ITT írt, így az én tisztelgésem most álljon azokból a képekből, amelyek sugározzák Diána lényét.

Forrás: Getty Images/Keystone

1981 februárjában, tizenkilenc évesen, boldogan, szerelmesen, miután Károly herceggel bejelentették az eljegyzésüket

Forrás: Getty Images/Terry Fincher/Princess Diana Archive

Néhány héttel később, cserfes, fiatal lányként, aki akkor még mit sem sejt arról a sok nehézségről, ami rá vár a királyi család tagjaként

Forrás: Getty Images/Central Press

Augusztusban már Wales hercegeként és hercegnéjeként utaznak a nászútjukra Skóciába, a balmorali kastélyba

Forrás: Getty Images/Central Press/Hulton Archive

Diána olyan türelemmel és kedvességgel fordult az emberek felé, amit korábban soha senkitől nem tapaszaltak a királyi családban

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

1982 júniusában, amikor Vilmos megszületett, Diána anyává vált, és ettől kezdve fürdött ebben a szerepben. A kép 1983-ban készült

Forrás: Getty Images/© Pool Photograph/Corbis/Corbis

A híresztelések szerint Diána és Károly kapcsolata már az esküvő előtt válságba jutott, az 1983-as ausztrál körútjuk alatt azonban mintha élt volna a remény, hogy beteljesülhet közös boldogságuk – sajnos ennek az időszaknak hamar vége lett

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

Diána híres volt kivételes humoráról, rengeteg fotó örökíti meg, ahogy elneveti magát, mint ezen az 1985-ös windsori pólómeccsen is

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

Diána életének értelmét kétségtelenül a fiai jelentették, ő volt az első a királyi családban, aki kategorikusan elutasította, hogy dadák neveljék a gyerekeit, így rengeteg időt töltött a fiúkkal. Itt éppen Vilmossal kirakósoznak

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

1984 szeptemberében megszületett Harry is, rengeteg időt töltöttek hármasban

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

Kívülről olyan tökéletesnek tűnt ez az idill: a brit trónörökös mellett egy gyönyörű, bájos, mindig érdeklődő, fiatal nő – akiért az egész világ rajong –, aki ráadásul csodálatos anya. A kép 1989-ben Abu-Dzabiban készült, egy pikniken

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

Diána imádott a gyerekeivel bolondozni, ha arról volt szó, hagyta, hogy a tengerparton homokkal terítsék be…

Forrás: Getty Images/Anwar Hussein/WireImage

De a fiúk iskolájában az anyukák futóversenyén is elindult mezítláb a sportnapon 1991-ben

Forrás: Getty Images/Dave Benett

Sok hírességgel ápolt baráti viszonyt, itt épp Liza Minnellivel nevetnek a Csupa balláb premierje utáni rendezvényen, a londoni Hilton Hotelben

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

Amikor a házasságuk már végérvényesen zátonyra futott, egyetlen célja az volt, hogy a fiúk a legkevésbé sérüljenek, igyekezett minden idejét velük tölteni, és megóvni őket a lesifotósoktól, akik végül sajnos szó szerint a halálba hajszolták a hercegnét

Forrás: Getty Images/Tim Graham Photo Library

Diána igazi misszionárius volt, aki az elesettek és a rászorulók megsegítéséért nemcsak formális eseményeken vett részt, hanem maga is sok időt töltött a betegekkel. Itt például 1997-es angolai látogatásán látható

Tudjuk jól, hogy Diana élete nem volt könnyű, mégis, szeretném hinni, hogy ha ma élne, és a sors másképp alakította volna a történetét, egy boldog, sugárzó nagymama lenne, aki nemcsak elsimította volna, hanem eleve meggátolta volna a fiai közötti viszályokat, és a mai napig aktívan küzdene azért, hogy a világ egy jobb hely legyen. Egyik híres mondata így szól:

„Korunk legnagyobb betegsége, hogy oly sok ember szenved attól, hogy sosem szerették.”

Paradox, hogy élete legnagyobb tragédiája talán éppen az volt, hogy úgy érezte, sosem kaphatta meg azt a szerelmet és szeretetet, amire igazán vágyott, amit megérdemelt volna, és közben nem is sejthette, hogy az a végtelen szeretet, amit egy egész világ érez iránta, nemcsak életében, hanem halálában is elkíséri még évtizedekkel az elvesztése után is.

Krajnyik Cintia