A hercegnő, a mókás arc, és az elveszett kiscica – Audrey Hepburn ötször

–

1. Hercegnőként szabadlábon Rómában

1953 – az év, amikor az egész világ beleszeretett az akkor még újoncnak számító Audrey-ba és Rómába is (újra). Hepburn a Római vakációval robbant be a sármos Gregory Peck oldalán: jött, látott, majd mindent vitt. A nézők rokonszenvét, a kritikusok dicséretét és a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. 

A történet röviden úgy szól, hogy Ann hercegnő önkényesen szabadságolja magát nemesi státuszából Rómában, ahol belebotlik egy újságíróba, akivel természetesen szerelembe esik, együtt végigkalandozzák a várost (sosem felejted el a robogós jelenetet, ha megnézed ezt a filmet), és csupa olyan dolgot művelnek, amit egy hercegnőnek nem szabad, majd el kell dönteniük, mi legyen a románcukkal. 

Ajánlom azoknak, akik imádják az olasz fővárost, vagy akiknek nem volt még szerencséjük Rómához, plusz a menthetetlenül romantikusoknak is, és azoknak, akik szeretnék tudni, milyen volt egy romkom jóval a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? és hasonló butaságok előtt.

2. Hamupipőke Givenchyban

Hepburn a Római vakációval nemcsak a nézők szívébe lopta be magát, hanem a divatrajongók figyelmét is felkeltette, és a következő forgatáson már Hubert de Givenchy tervezte a kosztümjét. Ekkor kezdődött a barátságuk a legendás tervezővel, akivel történelmet írtak. Pedig Givenchy először azt hitte, hogy az akkor már híres Katharine Hepburn érkezik a ruhapróbára, így először csalódnia kellett, ám a próba ennek ellenére kifogástalanul sikerült, és meghatározó pillanat lett az életükben.

A Sabrina című film viszont nem kizárólag a ruhák miatt érdekes, hanem abban a vonatkozásban is, hogy hogyan lehet másképp elmesélni Hamupipőke történetét. 

A szegénylány, aki gazdag fiúba szeret bele, de át kell vedlenie hercegnővé, ami persze egészen máshogy alakul, mint tervezték. Se üvegcipő, se jó tündér keresztanya, helyette párizsi sikk, menő divatházakból „leakasztott ruhák” és feledhetetlen báj. Végül, aki harmincöt percnél tovább marad a szerelmesek városában, az nem menekülhet el Ámor nyila elől. 

Ajánlom azoknak, akik már nem hisznek a tündérmesékben, higgyenek újra! Működik.

3. Tanulj meg, fiacskám, komédiázni!

„Egy ilyen fotósnak nem kéne ostoba ruhákat viselő ostoba nőket fotóznia” – mondja Hepburn karaktere a Mókás arcban, majd parádésan belopja magát a nézők szívébe.

Fred Astaire oldalán – aki a Broadwayn is játszotta ezt a szerepet – egy üdítő táncos, zenés, romantikus vígjátékban láthatjuk Hepburnt megcsillogtatni a tánctudását (eredetileg ugyanis balett-táncosnak készült). A filmtől tilos világmegváltó és eget rengető gondolatokat várni, nincs mély mondanivalója, egyszerűen csak szórakoztat, mint egy bájos kislány, aki megnevettet csak úgy, az utcán, amikor szembejön veled. 

Ajánlom azoknak, akik kiábrándultak a jelen helyzetünkből, a bezártságból és a szürkeségből, mert itt a tavasz, és mindjárt jön a nyár is, egy Mókás arcot pedig mindig jó nézni. 

4. Diétás reggeli gyémántokból

Vannak filmek, amiknek a nyitójelentét nem lehet elfelejteni. Nem sok ilyen mozi van, de az Álom luxuskivitelben kétségkívül ezek közé tartozik. Ha másra nem emlékszel is belőle, az ezer százalék, hogy eszedbe jut, ahogy Holly Golightly besétál a tökéletesre szabott, fekete Givenchy koktélruhájában hatalmas nyakékkel, brutális napszemüvegben, kávét kortyolgatva, croissant-t falatozva, majd megáll a Tiffany kirakata előtt. Nem lehet megszámolni, hányszor öltöztek be ennek a karakternek világszerte farsangokon, hányféleképpen adott inspirációt a divat világában, és hogyan tette a ruhatárunk részévé a Coco Chanel által kitalált, de mégis ebben a filmben világhírűvé váló little black dress fogalmát. 

„Szegény kiscica! A kis mihaszna! Mihaszna, névtelen jószág. Úgy vélem, nincs jogom nevet adni neki, nem tartozunk egymáshoz, a folyónál találtam. Majd az enyém lesz, ha találok egy olyan helyet, ahol minden illik hozzám. Nem tudom, merre lehet, de tudom, milyen lesz: mint a Tiffany. […] Ha találok egy helyet, ahol ugyanúgy érzem magam, mint a Tiffanyban, bútorokat veszek és nevet adok a cicának” – mondja Holly. Én pedig feltételezem: legalább egyszer az életben mindenki volt már elhagyott kiscica. Én legalábbis biztos. 

Ajánlom divat- és stílusrajongóknak, elveszett kiscicáknak, és a kényelmes otthonukat megtaláló perzsamacskáknak is.

5. Nem is akármilyen párviadal

„Ellenállhatatlan a kísértés. Olyan elragadóan ordenáré, olyan hátborzongatóan mocskos… Vállalom! Azért is hercegnőt faragok ebből a lompos trampliból!” – mondja Higgins professzor Hepburn karakterének, Eliza Doolittle-nek a filmben. 

A My Fair Ladyről nem lehet elég bőrt lehúzni, bár Audrey után mindenki csak az árnyéka lehet ebben a szerepben – sajnálom, ez van. Ez a film örök, legalább annyira, mint Hepburn. 

A George Bernard Shaw Pygmalion című színdarabjából készült film minden idők egyik legsikeresebb, több Oscar-díjjal jutalmazott musicalje, amit a magyar származású George Cukor rendezett. Fun fact, hogy Hepburn hangja nem volt megfelelő a musicalbetétekhez, ezért egy dal kivételével Marni Nixon énekelt a filmben. A dalok pedig örök érvényűek, és azóta számtalan feldolgozásban vitték színre, Magyarországon is sikerdarabnak számít.

A „csiszolatlan gyémántból ragyogó ékkövet varázsolni” téma tehát kifogyhatatlan volt Hepburnnél. Ha egyszer egy sztori bejött, azt bizony meg kellett lovagolni (bár nem tudom, mit szólnánk, ha Leonardo DiCaprio párszor elsüllyedt volna még egy hajóval a Titanic után…).

A My Fair Ladyt természetesen a vérbeli musicalrajongóknak ajánlom elsősorban, azok viszont messzire kerüljék el, akik sehogy sem tudnak megbékélni azzal, ha a párbeszédeket dalokkal szakítják meg. 

Audrey Hepburn pedig olyan kivételes tehetség, akire nem csak a születésnapján emlékezünk, ma is nők millióinak példaképe. 

Nektek melyik a kedvenc filmetek tőle? Írjátok meg kommentben a Facebook-oldalunkon!

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Getty Images/ Avalon