Nyolc hónapos várandósan pózolt Annie Leibovitz kamerája előtt, és gyönyörű meztelen címlapfotójával forradalmi módon hirdette a terhesség természetességét a Vanity Fair címlapján. Sztriptíz című filmjével nemcsak Hollywood legjobban fizetett színésznője lett, de ezt követően felemelte szavát a férfi és női színészek közötti bérkülönbség ellen.

Életét a sztárokkal foglalkozó magazinok cikkeiből rakhattuk össze magunkban, ám most ő meséli el saját történetét a saját hangján.

Személyes és sokszor fájdalommal teli vallomásaival vezet minket az élete színpadának függönye mögé, távol a médiából ismert képtől. A csillogó felszín mögül előbukkan a nyers valóság, és feltárul az ünnepelt híresség sebezhetősége és lelkének legféltettebb titkai.

Demi Moore történetéből azok a mondatok maradtak meg bennem legmélyebben, amelyek sokak hangján szólnak: beszél a bűntudatról, amelyet azért érzett, mert nem tudott teherbe esni, beszél arról a lelket maró szégyenérzetről, amely évtizedekig meggátolta abban, hogy elmondhassa, hogy megerőszakolták.

Családi „kötelékek”

Hollywood aranykorában nem volt ritka, hogy a filmstúdiók a születőben lévő mozicsillagok iránti szimpátiára ráerősítettek némi szívszorító gyermekkorról, családi traumákról és hasonló borzalmakról szóló kitalációkkal. Ám Demi Moore gyerekkorát küzdelmekkel telinek nevezni is erősen eufemisztikus: anyja és apja örök harcokkal terhelt házassága miatt a kislány és az öccse minden iskolaévet legalább két intézményben járt ki. Demi anyja ugyanis a férje minden félrelépése után fogta a gyerekeket, és több ezer kilométerrel arrébb telepedett le, hogy azután nem sokkal később elölről kezdjék a macska-egér harcot, aminek következménye egy újabb költözés.

A család így szép lassan átszelte az országot: Moore-ék éltek Pennsylvaniában, Kaliforniában, Washingtonban, és a rengeteg zűrzavar közepette Deminek csak a nagymama új-mexikói otthona jelentett biztonságot. Ő volt szinte az egyedüli személy a kislány életében, aki következetesen bánt vele. Demi fél évig vele élt, amikor elmenekült a szülei, valamint a köztük zajló, alkohollal átitatott, erőszakos családi drámák elől.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

1982-ben – Forrás: Getty Images/Walt Disney Television via Getty Images Photo Archives/Walt Disney Television via Getty Images

Gyerekkorát leginkább talán az mutatja meg, ahogy a veseproblémái miatt kórházban töltött heteiről mesél: „Szerettem, hogy ott a viselkedésemre kiszámítható válaszokat kaptam.” Ezt a kiszámíthatóságot a szüleitől soha nem kapta meg.

Öngyilkosságra készülő anyja szájából ő szedte ki a pirulákat. Tiniként tudta meg, hogy biológiai apja nem az, akit addig annak hitt, hanem anyja korábbi partnere. Tizenöt évesen egy férfi ismerőse – feltehetően anyja tudtával – megerőszakolta. Tizennyolc éves volt, amikor apja eszméletlenre itta magát, és meghalt. 

Szégyen és bűntudat

A szexuális erőszak miatti szégyenérzetet évtizedeken át mélyen elnyomta magában. Tizenöt évesen egy nap arra ment haza, hogy anyja egyik ismerőse a lakásukban van. Az ötven körüli férfi megerőszakolta, majd később elmondta Deminek, hogy az anyja adta oda neki a kulcsot – ő pedig ötszáz dollárt Demi anyjának.

Az önhibáztatás és a szégyen évtizedekre megbénította a színésznőt, és vissza-visszatérően az alkoholhoz, a drogokhoz és a gyógyszerekhez vezette. Évtizedekre eltemette magában a traumát. „Egy olyan dolgot, ami ennyire félelmetes és ami ennyire labilissá tesz, igyekszünk elnyomni a pszichénk mélyére” – írja.

Könyvében tiszteletét fejezte ki azoknak, akik képesek beszélni az őket ért erőszakról. „Akik azt kérdezik, a nők miért várnak évtizedeket, hogy elmondják a történetüket, azokat nem erőszakolták meg.”

Ő maga sem tudott beszélni erről sokáig, de a lelke mélyére nyomott trauma szenvedélybetegségeken keresztül keresett magának kiutat: drog-, alkohol-, gyógyszerhasználat és evészavar formájában. Az alkohol- és drogfüggőségéből a Szent Elmo tüze című film rendezője, Joel Schumacher (pontosabban: a színésznő tehetségébe vetett hite és hajthatatlansága) rángatta ki: addig nem kezdett el vele forgatni, amíg Demi végig nem csinált egy elvonókúrát.

1984-ben – Forrás: Getty Images/Ron Galella/Ron Galella Collection

Hollywood álompárja

Rövid románcok után Demi életébe berobbant Bruce Willis, és négy hónap alatt alaposan felforgatta. Ismeretségük negyedik hónapjában a színésznő teherbe esett első lányukkal, majd hat éven belül még két lánya született.

A Vanity Fair címlapjára került várandós fotójára a mai napig büszke, hiszen azzal a terhesség természetességére és szépségére hívta fel a figyelmet. A sokakat sokkoló képpel kulturális változást is hozott: a „szexi” és az „anya” fogalmakat kötötte össze velük, amelyek addig mintha összeegyeztethetetlenek lettek volna. 

Közben mindkettőjükkel igencsak futott a szekér: milliódolláros szerződésekkel gyártották filmjeiket, és három lányukkal idahói házukban éltek, távol Hollywood zajától. Az évek alatt azonban kiderült, hogy Bruce jobban szeretné, ha Demi a lányaik nevelésével foglalkozna, mint saját karrierjével.

Nagy szerelem, újabb nagy trauma

Válásuk után Demi Moore öt éven át főállású anyaként nevelte három lányukat, majd nem sokkal később újabb szerelem köszöntött be az életébe: a tizenöt évvel fiatalabb Ashton Kutcherrel már első találkozásukkor menthetetlenül egymásba szerettek.

Az idilli évek után a lejtmenetet egy tragédia indította el: Demi elvesztette hat hónapos magzatát, és a gyászfolyamat végleg éket vert kettejük közé. Húsz év józanság után az alkohol és a gyógyszerek újra visszakúsztak Demi életébe.

Az Ashtonnal való fájdalmas szakítás után a lányai is eltávolodtak tőle, és ekkor érett meg a helyzet arra, hogy szembenézzen az életével, a döntéseivel, a traumáival és a fájdalmaival.

Bruce Willis, Demi Moore és Ashton Kutcher, Demi és Bruce gyermekeivel: Rumer, Scout és Tallulah Belle – Forrás: Getty Images/Kevin Winter

Külső, belső

A memoár egyik legizgalmasabb része Demi belső útjának leírása. Őszintén beszél arról, hogy a szeretet, amelyet a szüleitől kapott, feltételhez kötött és következetlen volt, olyasmi, amelynek megszerzéséért meg kellett küzdenie. Kimondta azt is, hogy a saját értékét sokáig a kinézetével, a méretével és a súlyával mérte.

Ahogy azt is, hogy az élete sokszor tűnhetett tökéletesnek, azonban, ahogy írja: „Ha legbelül szégyent hordozol magadban és feldolgozatlan traumákat, akkor nincs az a pénz vagy siker, ami be tudná tölteni ezt az űrt.”

Őszintén bevallja azt is, hogy sokszor úgy érezte: nem engedheti meg magának, hogy gondjai legyenek. A Red Table Talk című műsorban őszintén beszélt lányaival, Rumerrel és Tallulah-val arról, hogy ő is megismételt családi mintákat. A nyílt, szókimondó stílusáról ismert YouTube-sorozatban szó esett arról, hogy miként lehet megtörni a tudat alatt öröklődő minták ördögi körét, esetükben a „nem vagyok elég jó” érzését.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Table Talk (@redtabletalk) által megosztott bejegyzés

Kifordítva

Demi Moore New York Times-bestsellerré váló könyvének címe Inside Out. Ezt a címet viseli egy animációs film is (magyarul Agymanók), amelyben egy kislány történetén keresztül olyan érzéseket ismertet meg a gyerekekkel, mint a harag, a derű, a bánat. Nem tudom, csak sejtem, Demi miért választotta ugyanezt a címet könyvének. Annyi bizonyos, hogy nagyon mély belső utat járt végig, és legmélyebb traumáinak feltárásával sokaknak erőt adhat.

 

Trembácz Éva Zsuzsanna

Szerzőnk írásait Facebook-oldalán és a honlapján is olvashatod.

Kiemelt kép: Getty Images/Rachel Murray/Getty Images for Visionary Women Salon