Ahogy az írek ünnepelnek, nem ünnepel úgy senki – Szent Patrik napja Írországban

–

Ahol a csodák nem három napig tartanak

Kezdjük ott, hogy Írországban nem nagyon van egynapos ünnep. Oké, a Szent Patrik-nap ilyen, de erre is elég tisztességesen rákészülnek. A halloweent pedig már konkrétan október elsején elkezdik megélni – érdemes egyébként ilyenkor érkezni a szigetre. Az eső igazán semmivel sem barátságosabb vagy barátságtalanabb, mint a többi hónapban, viszont a tökökkel, fél udvart behálózó pókhálóval, fekete macskával, sikítófrászt okozó zombikkal, vérfagyasztó külsejű boszorkányokkal, csontvázakkal dekorált házak, ablakok, ajtók látványa életre szóló élményt nyújt. 

Ugyanez megismétlődik karácsonykor: az ír gyerekekhez nem 24-én este érkezik meg a karácsonyfa, angyalkák által (vagy esetleg közösen, a család segítségével) feldíszítve, hanem december első napjaiban. Az itt élő magyar és más nemzetiségű családok általában örömmel veszik át ezt a szokást. Könnyű megszeretni, hiszen így a díszítés közös program, a gyerekek heteken át gyönyörködhetnek a fában, és a gond, fáradtság is kevesebb, nem halmozódik fel minden tennivaló közvetlenül a karácsony előtti, amúgy is fárasztó(bb) napokra.

Ha viszont szeretnél adni egy esélyt a melegebb időnek (nos, csodát azért ne várj…) akkor gyere (majd ha a Covid engedi), és nézz meg valamikor egy igazi, klasszikus Szent Patrik-napi fesztivált.

Patrik úgy ír, ahogy Gellért olvas

A – talán kissé kiábrándítónak tűnő – háttérinformáció: Írország védőszentje, Szent Patrik nem volt ír, halálának évfordulója pedig nem Írországban, hanem Észak-Amerikában vált először kiemelkedő ünneppé. 

Nem olyan furcsa ellentmondás ez, mint elsőre látszik, bár a történet valóban kicsit komplikáltabb, mint például az olasz származású Gellérté, aki Magyarország szentje lett.

Maewyn Succat a Római Birodalom Britannia tartományában született, valamikor 387 körül. Írországba tizenhat évesen érkezett, korántsem jószántából – ír kalózok rabolták el, és adták el rabszolgának. Hat évig birkapásztorként dolgoztatták Írországban, mielőtt hazajutott. Már Britanniába való visszatérése is az elhívásának, látomásának volt köszönhető, és mikor pappá szentelték, eldöntötte, hogy követi Istentől kapott feladatát: visszatér Írországba, és keresztény hitre téríti az íreket. Ez így is történt, a korábban rabszolgaként behurcolt fiú önként, Isten szolgálatában tért vissza, és keresztelt meg több ezer embert. 

Patrik hagyománya

Szent Patrikhoz (ír nevén: Pádraig) több legenda is fűződik – például az, amely szerint ő űzte ki a kígyókat a Smaragd-szigetről. A másik ismert történet a március 17-i ünnepségeken is visszaköszön. A legenda szerint a leendő híveknek a háromlevelű lóhere (shamrock) segítségével érzékeltette a Szentháromság mibenlétét – ez a lóhere, illetve a zöld szín lett a Szent Patrik-nap uralkodó motívuma. Zöld színű a felvonulók ruhája, cilinderszerű a kalapja, lóhere díszít szinte mindent, a kabátokon, kendőkön éppúgy, mint a bögréken, táskákon, illetve mostanában a maszkokon egyaránt megtalálható. Igaz, idén nem terveznek felvonulást, de online igyekeznek ünnepelni, és nincs kétségem afelől, hogy azoknál a cégeknél, szervezeteknél, ahova be kell járni dolgozni a lezárás alatt is, ott most is láthatók lesznek a vicces, jópofa zöld díszítések, a mindent elborító lóhereözön.

Ez ugyanis tényleg kiirthatatlan – ráadásul ragályos. Ahogy karácsonykor az ír, de a bevándorló népesség autója is apró rénszarvasaganccsal és piros nózival van feldíszítve, Mikulásmintás pulcsiban vonulnak dolgozni a legkomolyabb cégvezetők is, és elfek (apró manók) csintalankodnak az ír, lengyel, horvát, magyar családoknál, úgy a Szent Patrik-napot is közösen ünnepli mindenki. 

Láttam már nigériai srácot vörös hajtincsekkel ékesített zöld sapkában ládát pakolni, lengyel lányt lóherés pólóban, brazil fiút Szent Patrik-püspöksüvegben dolgozni.

Korábban persze nemcsak online, otthoni, illetve visszafogott munkahelyi ünneplés volt, hanem utcai felvonulás, fesztiválok, játékok…

Ám eredendően Szent Patrik halálának ilyen nagyívű megünneplése nem írországi hagyomány. A Great Famine-t, a nagy éhínséget követően, az 1800-as évek közepén (és ezt követően több hullámban) óriási volt a kivándorlás – az emigráló írek nagy része pedig az Egyesült Államokba érkezett. Az itt élők igyekeztek őrizni a hagyományokat, vallásos és egyéb ünnepeket, egyebek között Szent Patrik halálának évfordulóját is. Az első nagy nyilvánosságot kapott eseményre Bostonban került sor 1737-ben – zöldbe öltözött írek lepték el az utcákat, és persze patakokban folyt a Guinness. Az esemény mind népszerűbb lett, és rövidesen az anyaországbeli írek is mind jobban felkapták – mára pedig egyaránt meghonosodott Írországban és az Egyesült Államok írek lakta részein.

Mi szem-szájnak ingere

A Guinness kihagyhatatlan természetesen, ezen a napon mindenki ezt issza.

A reggeli, a hagyományos full irish breakfast egy kiadósabb ebéddel is felér: sült bacon, tükörtojás, hurka (a magyar verziótól eltérően nem rizzsel, hanem zabbal készül, három különböző verzióban), bab, sült paradicsom, sokszor gomba is, és persze szódakenyér.

Ebédre hagyományosan sült marhahúst esznek sült krumplival, párolt répával és borsóval, gravy-szósszal. Utána pedig, ha még esetleg éhesek maradtunk volna, jöhet a klasszikus almás pite (apple pie).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gerry Speirs (@foodnessgracious) által megosztott bejegyzés

Csak semmi lehangoltság!

Mondanám, hogy ezen a napon mindenki jó barát – ám valójában minden más ünnepen is egymásra vigyorognak, köszönnek vadidegen emberek. Sőt, nem csak az ünnepeken, szinte bármilyen felvonuláson, olyan eseményen, ahol tömegesen vannak jelen.

Ebbe beleértendő a focimeccs is. Megdöbbentő élmény volt látni, hogy a két legnagyobb ellenfél ír focicsapat döntő mérkőzését követően, egymás mellett vonultak az utcákon a drukkerek. A győztes csapat tagjai nyilván őrült boldogságban, a vesztesé némileg lehangoltan – de nem gyűlölködve, méreggel telve. Amikor keresztezték egymás útját a járdán, úttesten, egymásra mosolyogtak, még ha az egyik fél mosolya kicsit kesernyés is volt. 

Aznap este kicsit elszégyelltem magam. Az első ilyen élményem volt, és bevallom, azt követően, hogy minden második ház ajtaja a focicsapatok színeivel, zászlajával volt díszítve, és tudva, hogy döntő mérkőzés folyt amíg én dolgoztam, kicsit félve indultam haza. Tisztában voltam vele, milyen fontos ez az ír szurkolóknak, azt hittem, tartanom kell egy esetleges késő esti randalírozástól. De csak sportszerető, lelkes embereket láttam az utcán. Elmondtam meglepetésemet másnap egy elkötelezett futballrajongó ír kollégámnak. Nem igazán értette, miről beszélek. Persze, csalódottak és szomorúak a vesztesek. „De hát akkor is, ez játék, arról szól, hogy jól érezzük magunkat” – fejezte be.

H. Fekete Bernadett

Kiemelt kép: Getty Images/Scott Barbour